2015. 01. 26.

Beomlott az alagút, irány a Keleti!

A Déli pályaudvarnál vasárnap délután beomlott a vasúti alagút. Emiatt vasárnap még csak késésekre kellett számítani, de hétfőre már operatív menetrendet vezettek be Kelenföld és a Déli pályaudvar térségében. Emiatt a Keleti pályaudvaron visszaállt a megszokott rend az elővárosi vonatok tekintetében.



Január 25-én késő délután történt, hogy a Déli pályaudvar és Kelenföld közötti vasúti alagút födémszerkezete beomlott. A HBweb facebook-oldalán megjelent közlés szerint húsz percig teljesen állt a vasúti forgalom, majd később egy vágányon és jelentős késések mellett felvették a vonatközlekedést.
A MÁV-START-nál hétfőre virradó éjjel operatív menetrend bevezetéséről döntöttek: a százhalombattai reggeli vonatokat lemondták. A székesfehérvári és martonvásári zónázó vonatok – a meglehetősen értelmetlen viszonylatszámozási rendszer szerint Z30-as járatok – Kelenföldről fordulnak vissza, kivéve a 4510, 4519, 4529 és 4549-es számú vonatokat, ezek továbbra is bemennek a Déli pályaudvarra. A pusztaszabolcsi vonatok szintén csak Kelenföldig közlekednek, onnan fordulnak vissza. Emiatt végre üzembe helyezte a MÁV-csoport Kelenföld állomás 1-2. és 7-10. vágányait, amelyeket eddig érdemben nem használtak.
Fontos tudni: a MÁV-START nem kérte a BKK-tól, hogy érvényesek legyenek a vonatjegyek és vasúti bérletek a budapesti városi járatokra is.

Kelenföld állomás peronja az 1. és a 2. vágány között. A vonatforgalom itt szünetelt már jó ideje, most ismét üzembe helyezik a vágányokat

A Százlábú híd felújítása miatti vágányzári menetrend is változott: a reggeli soproni 9200-as számú gyorsvonat után valamennyi győri gyors ismét a Keleti pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. Az újszászi vonal elterelt nagykátai személy- és gyorsított személyvonatai szintén a Keleti pályaudvarra mennek Kelenföld helyett további intézkedésig.

A Déli pályaudvar és Kelenföld között meglehetősen korlátozott a vasúti kínálat az omlás miatt
(fotók: Halász Péter)

A hétfő reggeli körképünk szerint a Keleti pályaudvar térségében nem okoz fennakadásokat a módosított, vagyis esetünkben éppenhogy eredeti vasúti menetrend. Késések ugyan vannak, de ezek mindössze néhány perces csúszások, a Keleti térségében nem láttunk 5 percnél nagyobb késést írásunk megjelenéséig. Más a helyzet a Délinél: itt az érkező és induló vonatok is 10-20 perces késéssel közlekednek.
A már említett, a Százlábú híd felújítása miatti vágányzár idején bevezetett korlátozásokról most bebizonyosodik: hibás döntéseket hoztak a MÁV-csoport szakemberei. A pályakapacitás ugyanis megengedi, hogy az eredeti menetrend maradjon érvényben az újszászi vonalon, értelmetlen és káros döntés volt a legterheltebb elővárosi vonatokat elvenni a Keleti pályaudvarról, hiszen ezzel csak az utasok jelentős részével toltak ki, akik így kénytelenek átszállni Rákoson vagy Kőbánya felső állomáson egy másik, zsúfolt vonatra, hogy a Keleti pályaudvarra juthassanak. A mostani haváriamenetrend is bizonyítja a MÁV-csoport illetékes szakembereinek hibáit, illetve azt, hogy gyakorlatilag képtelenek kezelni az előre tervezhető pályakapacitás-korlátozásokat, illetve erősen túltervezik a korlátozásokat, mégpedig szükségtelenül, ahogy arra már a tavaszi vágányzár idején is rávilágítottunk.
Nyilvánvaló, hogy ha felvehetik a forgalmat mindkét vágányon a Déli pályaudvar és Kelenföld között, visszaáll az utasok számára káros, értelmetlen vágányzári menetrend. Pedig mindössze csak célszerűségi okok miatt a mozdonyos ingavonatokhoz kellett volna visszatérni a legkritikusabb időszakban. Vajon tanulnak majd a mostani hibákból?
A cikkszerző személyes véleménye egyébként az, hogy aligha valószínű, hogy a győri gyorsvonatok és pont a nagykátai gyorsított személyvonatok elvételével tehermentesülhetett a Keleti pályaudvar olyan mértékben, hogy kényelmesen megoldható legyen a Százlábú híd felújítása, illetve a régi szerkezet bontása. Ám tegyük hozzá: ez nem írásunk témája, a Százlábú híd vágányzárával a későbbiekben külön fogunk foglalkozni.

Halász Péter

13 megjegyzés:

  1. A 7. és 10. vágányokat a menetrendváltás óta használják az S36-os és G43-as vonatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleddig még csak a 13-14-en láttam ezeket a vonatokat. :)

      Törlés
    2. Érdekesnek tartom, ugyanis a 6-9 perc tartózkodás közben a 14 és 15 átmenő (RJ, IC, teher) forgalmát sosem szokták „lefogni” a személyek miatt. Akár hányszor csináltam ilyen szolgálatot az elmúlt hónapban, mindig 7-10 volt a fogadó peron.

      Törlés
    3. U. I.: A 13-on pedig legfeljebb tehervonatot láthatsz. ;)

      Törlés
    4. Jó, na 14-15, de szóval érted. :)

      Törlés
  2. Valóban a 7-10-en állnak meg újabban. Annak is van értelme, hogy bizonyos viszonylatoknak megszokott helyük van, akkor is, ha éppen más vágány is szabad.
    A kereteshez: biztos az, hogy a kivételes helyzetre való tekintettel nem függesztettek fel valami munkavégzést?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem úgy tűnt, hogy pl. a tegnap délutánitól eltérő munka folyna a Százlábú hídon, legalábbis 14:30 körül nem tapasztaltunk eltérést.

      Törlés
  3. Ha jól veszem a mondanivalót, akkor egy vasútb... blogger megint csak jobban tudja a MÁV-csoport szakembereinél, hogy a pályakapacitások hogyan alakulnak és hogyan kell vágányzári technológiákat elkészíteni. Vajon egy ekkora tehetséget miért nem alkalmaznak forgalmi technológia készítésre, vagy esetleg a menetrenden felüli vonatokkal bajlódó forgalmistaként a Keletiben? Hiszen a vasutasoknál is jobban érti a csíziót.

    A szakmai hozzáértést azért meg lehetne mutatni annak a leírásával, hogy pontosan milyen hibákat követtek el a jelen haváriamenetrendnél? A tények nélküli kritikát megtalálni, a hiányosságok viszont nincsenek említve, megoldási javaslat emiatt nem is lehet. Enélkül csak vitaindítónak értékelhető a cikk.

    Az írás szerint az előre tervezhető pályakapacitás-korlátozások kezelését nem tudják a MÁV-osok megoldani. Ha jól értem a követendő módszer az lenne, hogy az átszállásos vágányzárak szóba sem jöhetnek, legalábbis az elővárosban nem (ahol talán maga a blogger is utazik és emiatt érintett?!) Ez alapján az elővárosban nemigen lehetne semmilyen infrastruktúra-átalakítást végezni, csak az éjjeli órákban, igaz? Merthogy bármilyen korlátozás egyértelműen káros az utasok számára, tehát a menetrenden változtatni nem szabad -> aki ezt megteszi, az képtelen megoldani a helyzetet? Milyen egyéb megoldások jöhettek volna szóba? Na jó, már megint csak azt keresem, ami nincs a cikkben...

    Ha a Keletibe ezek a haváriás vonatok is beférnek, az azért lehetséges, mert egy vágányzári menetrendben nem kötik le a teljes rendelkezésre álló pályakapacitást. Ellenkező esetben egy bármilyen ok miatt bedőlő vágányzári menetrendet nem lehetne helyreállítani. Akkor most jól tervezték a pályakapacitásokat, vagy nem?

    Néha idetévedve és olvasva ezeket a néhol tárgyi vasútszakmai tévedésekkel teletűzdelt "elegem van a MÁV-Csoportból, különösen a Kommunikációból" végkicsengésű, hangulatkeltésre is használható cikkeket, elgondolkodom azon, hogy vajon mi a háttere ennek a nagy vasútellenességnek? Ilyen hozzáállás mellett nem szabad csodálkozni azon, hogy vasutasok az összes vasútb...t elküldik a melegebb éghajlatra, még a tényleg rajongókat is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosítsunk valamit: vasútellenesség nincs itt, legfeljebb kritika. Hogy éppen a MÁV az alany... Kritizáltuk mi ám a GYSEV-et is, megjegyezném. És az ő kommunikációjukat is. A MÁV-csoport kapcsán pedig részletesen be fogunk számolni az okokról, ezt ígérhetem.

      A konkrétum kapcsán: vagy én értettem félre, vagy most akkor az van, hogy a _mostani_ haváriamenetrenddel van a baj? Épp ellenkezőleg, ez a jó! És pont ez mutat rá arra, hogy hiba volt a 120a terhelt nagykátai vonatait elvenni a Keletiből és az utasokat a reggeli csúcsban átszállásra kényszeríteni egy másik, ugyancsak zsúfolt vonatra? Miért nem mondjuk a csabai gyorsokat vagy a miskolci IC-ket viszik Kelenföldre vagy a Királyvágányon/Körvasúton át a Nyugatiba, hogy kevesebb legyen a vonat?

      A tavaszi vágányzár idején is elmondtuk: elférnek a vonatok, mese habbal a Keletinél a kapacitáskorlátozás indoklása. A bejárati vágányok korlátozása jellemzően egy rövid szakaszon 1, nagy ritkán 2 vágányt érint egyszerre, azon le lehet vezényelni a forgalmat némi kreativitással – ami nem eszköze a Keletinek sajnos. De mit is várunk egy olyan szolgálati helytől, amelyik a bejáraton álló vonatról képes azt mondani, hogy még nem tudja, hanyadik vágányra fogadja?

      Lényeg a lényeg: ha most elbírja a Keleti a Százlábú túrása idején is azt az öt pár nagykátai mozdonyos vonatot, akkor egyébként is elbírja és felesleges szivatni az utasokat. Nem mellesleg a FLIRT-ek levétele sem üdvözlendő lépés és ez érinti a 80a-t is, meg is jegyeztük, de ennek legalább van egy viszonylag logikus magyarázata.

      Egyébként szívesen adunk tanácsokat a MÁV-csoport menetrendeseinek, a szerzőink egy része többek között benne volt már egy országos ITF-tervezet kialakításában, ami még meg is valósítható lenne ráadásul. Hja, hogy a vasutasok szociális foglalkoztatóba járó részének meg dolgoznia kellene? Hűha... Sajnáljuk őket. Tényleg.

      Törlés
    2. Érdekes ez az utolsó bekezdés! Főleg, hogy a menetrendet külső cég készíti a KTI közreműködése és felügyelete mellett!

      Törlés
    3. Ez így, ebben a formában nem feltétlenül és kizárólagosan igaz – már ha a menetrend kapcsán a VPE-re gondolsz.

      Törlés
    4. Nem a VPE-re gondolok. December végén egyik szolgálatomban megjelent nálam egy úriember, írásos engedéllyel, proxi kártyával és teljesárú menetjeggyel. A 2015-2016-os menetrendet készítő cég alkalmazottja volt (a cég nevét sajnos nem jegyeztem meg), aki az adott térség menetrendjét készítette. Azért jött, hogy a mozdonyon utazva ellenőrizze, tartható menetrendet készített-e a vonalra. Tőle hallottam, milyen változásokat tervezett, és hogy ehhez a KTI-vel kellett egyeztetnie. Előtte én sem tudtam, hogy a menetrendet nem a START készíti.

      Törlés
    5. enzse80:
      Ha jól veszem a mondanivalót, akkor egy MÁV dolgozó a szokásos leszólással jön, miszerint ő dolgozik ott ő a "szakember", ezért ő tudja jobban és kész. Gondolom az érintettnek sérti az önérzetét, hogy csak egy állami szoci cégnél tud elhelyezkedni, mert csak ott van olyan állás, ahol lehet egész nap ücsörögni, nem a teljesítmény fontos, hanem hogy a felettes farpofája csillogjon. Ott mindig lesz állás, mert nem piaci alapon működik, hanem az állám pénzéből ezért semmilyen ellvárást nem kell teljesíteni a fogyasztók felé, így a színvonal minden téren nyugati = Nyugat-afrikai. Ilyen hozzáállással nem kellene csodálkozni, hogy az emberek rühellik a vasutasokat és van, ahol a vasutas a buta/egyszerű ember szinonímája.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.