2015. 02. 11.

CityJet a mélyhűtőben

Amit annak idején a MÁV-START nem tudott/akart meglépni, azt az ÖBB megtette: a bécsi RailTec Arsenal különleges környezetet jelentő klímakamrájában mutatták be a sajtó képviselőinek az új CityJet fantázianevű Desiro Mainline motorvonatot. A felműszerezett járművet a meghívott vendégekkel együtt metsző hidegben járhattuk körül - képriportunk következik a mélyhűtőből!



2013 januárjában fontos döntést hozott az Osztrák Szövetségi Vasút, az ÖBB igazgatótanácsa: amint arról mi is beszámoltunk, száz új elővárosi forgalomra szánt, Siemens Desiro Mainline motorvonatot beszerzését határozták el. A beszerzési döntés hosszú bizonytalankodás után született meg. Egyrészt egyértelmű volt, hogy a nyolcvanas évek gyermekeit, a jellegzetes ELIN-SGP koprodukcióban készült 4020-as motorvonatokat középtávon le kell cserélni; másrészt a Siemens ajánlata árban ugyan nem tűnt kedvezőnek, fontos tényező volt végül a részben saját, ÖBB-s kapacitással végzett végszerelés lehetősége - hasonló konstrukcióban, mint ahogy annak idején a Taurus mozdonyok gyártását részben az ÖBB Technische Services végezte, ezzel téve gazdaságilag vonzóvá a beszerzést. Egy biztos: hamar kiderült, hogy az ÖBB a Railjet-koncepció bevezetése után az elővárosi és regionális forgalomban sem kispályázik, a 2013 őszén nyilvánosságra hozott információk szerint a CityJet fantázianév mögött is komoly szolgáltatási koncepció és „brand” húzódik.

Mindezen előkészületek után 2014 novemberében mutatták be az első járművet, tegnap pedig a RailTec Arsenal klímakamrájába szervezett sajtóeseményt a vasúttársaság, ahol az érdeklődő újságírók betekinthettek az engedélyeztetési folyamat egyik fontos állomásába. (A különleges létesítményben az egyik prototípus IC+-személykocsi is járt, erről 2013 nyarán tudósítottunk.) A RailTec Arsenal világszinten is egyedülálló, 100 méter hosszúságú, elsősorban vasúti járművek vizsgálatára használt klímakamrájában -60 és +45 fokos hőmérsékleti tartományban, akár 300 kilométer/órás menetszél mellett vizsgálhatóak a járművek különféle berendezései - elsősorban az utastér hőmérsékletét fenntartó fűtés és klímaberendezés.

A sajtóbemutató vendégei - Christian Kern ÖBB vezérigazgató (az ÖBB logó alatt); Alois Stöger közlekedésért és innovációért felelős miniszter; Renate Brauner bécsi polgármesterhelyettes; Hans Niessl, Burgenland tartományi elöljárója

CityJet a mínusz 10 fokos klímakamrában
(fotók: Magyarics Zoltán)

A sajtó képviselői érdeklődéssel tanulmányozták az új vonatot, ám egyelőre csak kívülről
(fotó: Berky Dénes)

A sajtóbemutatón Alois Stöger, a közlekedésért és fejlesztésekért felelős miniszter hangsúlyozta: az innováció otthon van Ausztriában - ennek élő példája, hogy a legújabb vasúti járműveket Bécsben tesztelik, a RailTec Arsenal klímakamrájában, mely az osztrák technológiai haladás egyik élharcosa. Közlekedési miniszterként kiemelte, hogy az EU tagállamai közül Ausztriában utaznak legtöbbet vonaton, a kormányzat pedig ennek igyekszik megfelelni ennek az igénynek, modern és kényelmes, akadálymentes vonatok forgalomba állításával. Stöger megköszönte a projekt összes résztvevőjének a munkáját annak érdekében, hogy az elővárosi és regionális közlekedés mennyiségi paraméterein túl az új vonatokkal a minőség tekintetében is újat nyújtanak.

Christian Kern, az ÖBB holding vezérigazgatója köszöntőjében osztrák vasúti renenszánszról beszélt, melynek fontos eleme, hogy a legutóbbi uniós felmérés során a megkérdezetteknek 50%-a érezhető fejlődést látott az ÖBB szolgáltatásaiban az elmúlt években. Kern szerint a menetrendszerűség terén 2-3 év alatt a svájci szint a cél, melynek elérését a modern vonatok is segítik a remények szerint. (Az ÖBB az utóbbi időben az Unió legpontosabb vasútjai közé tartozott, 2013-as számaikat mi is bemutattuk.) A száz új CityJet jelentősen javítja majd az elővárosi közlekedés energiahatékonyságát, valamint a karbantartások között mintegy háromszor hosszabb futásteljesítményt nyújtanak majd a mostani szerelvényeknél.
A Siemenst képviselő Arnulf Wolfram elmondta, hogy egyik legfontosabb ügyfelük az ÖBB, és kiemelte a hosszú évek óta bejáratott együttműködést, melynek keretében az ÖBB végszereli és helyezi üzembe a számára készülő Siemens-járműveket. Ez a Desiro Mainline esetében sem lesz másként: az első 20 vonat Krefeldben készül majd, a többi viszont már javarészt az ÖBB saját járműjavítóiban, ezzel 140 munkahelyet biztosítva. Az ÖBB részéről a gyártás központja a jedlersdorfi főműhely lesz, ám a Siemens is részt vesz az osztrák hozzáadott érték növelésében: a cég simmeringi telephelye, illetve a grazi forgóváz kompetenciacentrum működik közre a projektben. (Utóbbi üzemben készültek a prototípus IC+-kocsik forgóvázai is.) Wolfram hangsúlyozta azt is, hogy az utasok egy elővárosi-regionális szegmensben különlegesen magas minőségűnek számító szerelvényt kapnak - a CityJet koncepció lényege, hogy a vonaton minden feltételt biztosítani kívánnak az utazás közbeni munkavégzéshez. Ez kiterjed az asztalokra, hálózati csatlakozókra, illetve a világítási koncepcióra is.

A belső tér az elővárosi, S-Bahn jellegű forgalomhoz képest kifejezetten igényes, minőségi benyomást kelt

Az IC+ klímakamrás fellépése kapcsán már bemutatott eszközök itt is dolgoznak: az ülésekre helyezett fűtőszálas gumilepedőkkel az utasok hőtermelését modellezik, a belógatott érzékelők pedig a légmozgást vizsgálják

A mai kor igényeinek megfelelően a CityJet akadálymentes kialakítású; ez főleg a leváltani tervezett 4020-as motorvonatokhoz képest komoly előrelépés
(fotók: Magyarics Zoltán)

A tartományok és megrendelők képviseletében elsőként Hans Niessl, Burgenland tartományi elöljárója beszélt az új szerelvények szerepéről. Bár az eredeti tervek szerint Burgenland nem kapott volna a CityJet vonatokból, a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint 9 jármű a tartomány és Bécs közötti hivatásforgalom fordáiba áll majd be. (Érdekes módon a ma érkezett sajtóanyag is csak Alsó- és Felső-Ausztriáról, valamint Stájerországról beszél, Burgenlandról pedig nem...) Burgenland területéről 30000 munkavállaló és 6000 diák jár naponta Bécsbe; mivel egy óránál is többet töltenek vonaton minden nap, a pontosság mellett az ülőhelykényelem is fontos számukra. Niessl szerint a műszaki lehetőségek keretein belül a legjobbat igyekszenek nyújtani ezen a területen. Kiemelte: A munkavállálalói érdekképviseletek felmérései szerint érezhető az elővárosi forgalomban a javulás, és igénylik az utasok a vasutat a továbbiakban is. Az elöljáró szerint a közösségi közlekedés részaránya Észak-Burgenlandban jelenleg is magas, de Közép-Burgenlandban jelentős potenciál van ezen a téren. Niessl köszönetet mondott a többi résztvevőnek a magas osztrák hozzáadott érték megvalósításáért, illetve a VOR közlekedési keretében a városi, tartományi, és szövetségi megrendelői szervezetek közötti kiváló együttműködésért.

Utolsóként Bécs város képviseletében Renate Brauner, a városi közlekedésért is felelős polgármesterhelyettes méltatta az új vonatokat. Szerinte az utasok Bécsen belül is pontosságot, kényelmet, és minőséget igényelnek a vasúton. A fejlesztések kettős előnnyel bírnak: az utaskényelem javításán túl fontos a munkahelyteremtés is - ezen a téren a CityJet Bécs városának is komoly lehetőséget ad a Siemens és az ÖBB helyi üzemei miatt. Bécsben az elmúlt években tovább javul a modal split a közösségi közlekedés és kerékpározás javára, ezt a folyamatot pedig a magas minőségű szolgáltatásokkal lehet fenntartani. Brauner szerint a Bécsbe érkező napi 250000 ingázó jelentős része vonattal közlekedik és értékelni fogja a CityJet nyújtotta szolgáltatásokat.

A beszédeket követően a vendégek és a sajtó képviselői megtekintették a klímakamrában fagyoskodó CityJet-szerelvényt. Ekkor éppen -10 fok és 30 kilométer/óra körüli szélsebesség volt beállítva, melyet a látogatók kímélése érdekében 12 kilométer/órára csökkentettek. Mi tagadás, így is elég hamar kimenekült szinte mindenki, ugyanis a mérőműszerekkel felszerszámozott vonatot csak kívülről lehetett megnézni. Az érdeklődő sajtómunkások egy kisebb túrát tehettek a klímakamrát kiszolgáló műszaki egységek világában is - itt elsősorban a méretek nyűgözték le a látogatókat. Mivel a Railtec Arsenal klímakamrája a műfajban a legnagyobbak közé tartozik, a kiszolgáló létesítmények mérete is impozáns.

A forgóváz a Siemens garzi üzemében készül, így az osztrák hozzáadott értéket növeli


A központi ütköző-vonó berendezés működését is vizsgálják a különféle klimatikus viszonyok között
(fotók: Magyarics Zoltán)

Diszkrét, ám óriási poén: a klímakamrában vizsgált CityJet utastájékoztató eszközei a Bécs–Hamburg viszonylatú ICE91-es adatait mutatják. Ezt a járatot mondjuk megnéznénk a valóságban is CityJettel kiadva...
(fotó: Berky Dénes)


Hideg van

Pillantás a kulisszák mögé - óriási csövek mindenütt; a nagyobbik klímakamra fő profilja a vasúti járművek vizsgálata, míg a kisebb, 34 méteres egységebn elsősorban a városi közlekedés járműveit, közúti járműveket és helikoptereket illetve azok részegységeit vizsgálják

A CityJet tesztjeinek menetrendje; a hőmérsékleti szélsőértékek -25 és +40 fok, ezek számítanak mértékadónak a régió elővárosi forgalmában
(fotók: Magyarics Zoltán)

Újabb diszkrét poén: a résztvevőknek szánt fánkra a RailTec Arsenal logója került procukorból
(fotó: Berky Dénes)


A RegionalBahn-t a helyszínről Magyarics Zoltán és Berky Dénes tudósította

3 megjegyzés:

  1. Furcsállom hogy csak 3 szerkényes motorvonatokat vettek. Eddig Desiro ML bol senki se rendelt nagyobb verziót

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem, ahol nagyobb a forgalom, ott általában van villany. Ahol meg a nagy forgalom ellenére nincs villany, ott nincs pénz ilyesmire. :)

      Törlés
    2. @ Zoltán Boros: bocsánat, mielőtt félreértés lenne, ez a Desiro nem az a Desiro - ez drótról megy. :)

      Az eredeti kérdés annyiban jogos, hogy a 2012-es InnoTransról Desiro ML prospektusból 8 vagy 10 szekrényből álló kígyók rémlenek nekem is. Nem tudom pontosan mennyi a műszaki rokonság, de a Desiro UK-ből ugyebár a Thameslink-szerelvények nagyon hosszúak, tehát van ilyesmire példa, igaz nem a kontinensen.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.