2015. 03. 12.

Jöhetnek a HF6-osok

Megköthette a szerződést a düsseldorfi Rheinbahn, illetve a kölni KVB az új magaspadlós Stadtbahn-kocsikra a tenderen nyertes Bombardierrel. Hamarosan búcsúznak a GT8SU-k a düsseldorfi sínektől.


Aláírta a szerződést a beszerzést közösen kiíró Rhenbahn és a KVB, illetve a Bombardier az új Stadtbahn-kocsik szállításáról, miután a bíróság elutasította a Siemens és a Kiepe keresetét a tender eredménye kapcsán. A pályázaton ugyanis a Bombardier lett a nyertes, ám nemrég még arról volt szó, hogy a két kiíró inkább visszavonja a tendert és újra kiírja – erre úgy látszik, végül nem volt szükség.
A kereken 200 millió euró értékű szerződés keretében a kölni Kölner Verkehrsbetriebe 20; míg a düsseldorfi Rheinbahn 42 magaspadlós Stadtbahn-kocsit rendel, utóbbi további 16 járműre opciós vételi joggal is rendelkezik. A 28 méter hosszú, kétrészes, 2,65 méter széles kocsiszekrénnyel épülő járműveket a Rheinbahn az 1970-es években beszerzett és az 1980-as évek elején Stadtbahn-forgalom igényeinek megfelelően átalakított DÜWAG GT8SU sorozatú kocsik kiváltására használja majd fel.

A közelmúltban felújított (balra) és eredeti állapotú (jobbra) GT8SU-k a Rheinbahnnál. Hamarosan búcsúznak, jönnek a HF6-osok
(fotó: Rheinbahn)

A HF6-os munkacímet viselő kocsik a Bombardier bautzeni üzemében készülnek, míg a forgóvázatak a siegeni gyár építi a kocsik számára.

Így fest majd az elképzelések szerint a Rheinbahn színeiben az új Stadtbahn-kocsi
(grafika: Rheinbahn)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.