2015. 08. 24.

Megszépült kocsikkal támad a ČD

Igen magasra teszi a mércét a ČD a személykocsik tekintetében: miközben a MÁV-START-nál a konnektor, főleg a működő csak édes álom a nemzetközi vonatok esetén, addig a csehek már USB-töltővel is várják az utasokat. De hogy még mi minden fér egy használt, ám szépen felújított személykocsiba, az is kiderül most.



A Škoda-csoporthoz tartozó Pars Nova készítette el a ČD háromféle személykocsijának prototípus-felújítását a közelmúltban. A tervek szerint hasonló tartalommal újulnak meg a termes és fülkés cseh kocsik, tekintet nélkül arra, hogy az ÖBB-től érkeztek használtan vagy éppen az 1990-es években szerezte be őket a vasúttársaság. A ČD-nek ugyanis szüksége van a színvonalas körülményeket biztosító járművekre, hiszen a decemberi menetrendváltástól a DB AG-val szoros együttműködésben üzemelteti a Prága–Berlin–Hamburg tengely járatait.

A kétezres évek elején készült ČD-s kocsit felújították, mégpedig alaposan. Ilyen kocsikkal veszi át a hatalmat a ČD Prága és Hamburg között

A most elkészült három jármű egy-egy elsőosztályú, másodosztályú és étkezőkocsi. A megfiatalított belsővel rendelkező járművek teljes átalakításon mentek át. Új ülések, üléshuzatok kerültek a járművekbe, a belső terek burkolatait kicserélték. A ma már a MÁV-START-on kívül mindenki számára magától értetődőnek számító konnektor mellett – követve a 2014-es InnoTranson is látott trendeket – a kocsikban USB-s töltőpontokat is kialakítottak a különböző okoskütyük számára. Különösen fontos változás az utasok számára, hogy új, a nagyobb külső hőmérséklet mellett is megbízhatóan üzemelő klímaberendezést kaptak a járművek, így a nagy melegben sem lehet gond a kellemes belső hőmérséklet, ígérik a szakemberek.

Az ablak mellett konnektor és USB-s töltőcsatlakozás. A MÁV-START ehhez képest a kanyarban sincs

A kocsikban nem mellesleg wifi is lesz, annak működéséről egyelőre nincs információ, a ČD-nek azonban nyilván nagy bukta lenne, ha a rendszer Németországban nem működne, csak Csehország területén lenne elérhető.
A megrendelő és a kivitelező közös közleményében jelezte: a kocsik belső beosztása nem változott: az étkezőkocsi továbbra is egy nagy, 58 fős étteremmel rendelkezik és az ülőhelyes járművek is maradtak a megszokott és a távolsági közlekedésben egyre inkább kiveszőfélben lévő, ám annál inkább keresettebb fülkés kialakítású járművek.

A belső kialakítás maradt a megszokott, de teljesen újak az ülések, a burkolatok...
(fotók: ČD / Škoda)

A hatósági engedélyek megszerzése után, a tapasztalatok és az utasok visszajelzésinek függvényében fognak bele a többi jármű modernizálásába – ígéri a ČD.
A menetrendváltástól a ČD és a DB AG együttműködésében közlekednek majd a vonatok Prága és Berlin, illetve Hamburg között. Ez azt jelenti, hogy a MÁV-START által kiállított kész szerelvény, az EC 170/EC 171-es és az EC 174/EC 175-ös páros eltűnik a menetrendből, illetve csak Budapest és Prága között jár majd. Az egyetlen átmenő, nappali vonatpárt, a 2014-2015-ös menetrendben debütált EC 172/EC 173-as párost továbbra is a ČD állítja majd ki. A Metropol EN közlekedése azonban nem változik, továbbra is marad a vonat Budapest és Berlin között, legalábbis a legutóbbi információk szerint.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.