2015. 09. 02.

Menekülthelyzet a vasúton – Lajtán innen és túl

Komoly kérdéssé vált immáron valamennyi Nyugat felé tartó vasúti utazó számára a menekültkérdés. Sőt, szeptember első napján még a budapesti ingázók is érezhették a saját bőrükön, hogy baj van: a reggeli vonatok utasait sokszor a síneken át terelték ki a Keleti pályaudvarról, majd később, 09:09 és 10:57 között a pályaudvart is lezárta a hatóság. Migránsügyi és egyben vasúti körképünk Budapestről és Bécsből.



Budapest

A magyar fővárosban hetek óta áldatlan állapotok uralkodnak a Keleti pályaudvar környékén. Az aluljáróban menekültek százai várják a továbbindulás lehetőségét, eközben pedig egyre erősebb a rendőri jelenlét. A napok óta éleződő helyzet odáig fajult, hogy szeptember 1-jén reggel 09:09 és 10:57 között nem indított és nem fogadott vonatokat a Keleti pályaudvar a hatóság zárása miatt. Előző nap Hegyeshalomban feszült egymásnak az osztrák vasút vonatkísérő személyzete és a menekültek, mert az ÖBB munkatársai szerint a menekülési utakat szabadon kell hagyni. Van igazságuk, figyelembe véve a Bécs utáni alagúti és nagysebességű szakaszt, és semmi újat nem kértek számon, egy sima adventi vásáros időszakban vagy a Sziget-fesztivál után ugyanígy pakolják le az utasokat a határon. A menekültek gyakorlatilag mindegyike Budapestről Németországba akar eljutni, így főleg a müncheni vonatok a fő céljuk, de a bécsi vonatok is fontosak számukra, tovább utazhatnak Bécsből. Ám a hatóságok szeptember 1-jén – valószínűleg nemzetközi politikai játszmák részeként – már nem engedték azt, amit előző nap igen: nem utazhattak a menekültek, hiába volt menetjegyük a vonatokra. Az intézkedés körüli fejetlenséget (avagy egyszerűen bizonytalanságot) jelzi, hogy a MÁV-START bőszen állította ki a jegyeket - a nagy kavarodásban talán nekik sem szóltak idejében, hogy ezt ne tegyék. A menekültek (avagy NER szerinti értelmezésben illegális megélhetési bevándorlók) így kétszeresen hoppon maradtak: nincs vonat, de a jegyre fordított pénz is elúszni látszik. Mi tagadás, ebben a helyzetben egy bennszülött magyar utas is joggal lehet feszült, így nem lepődhetünk meg a felháborodáson.

A Keleti pályaudvar előtt mintegy kétszáz menekült protestált a szabad továbbutazás reményében kedden kora este – erős rendőri jelenlét mellett

A média, elsősorban a nyugat-európai média jelentős mértékben képviseltette magát a pályaudvar előtt...

...és a pályaudvaron is. Itt a Pro7-Sat1-csoporthoz tartozó N24 riportere várja a bejelentkezést

A taggesschau24 beszámolója szerint Magyarországon nem kezelték jól a menekültkérdést, míg Ausztriában a hivatalos híradásokkal ellentétben sokszor csak intenek a menekülteknek, hogy haladjanak tovább.
A délutáni-esti órákban a Keleti pályaudvar előtt számos menekült tüntetett a szabad továbbutazásért, jelentős rendőri biztosítástól övezve. A pályaudvarra csak érvényes személyi okmányok mellett lehetett bejutni. A rendőri felvonulás nem csak a vasúti utasokat érintette: a 73-as és a 76-os, valamint a 80-as és a 80A trolibuszok helyett a Rózsák tere–Keleti pályaudvar–Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszt indított a BKK, miután a rendőrség felvonulási területként használja a pályaudvar melletti trolivégállomást.

A Keletit pályaudvar Kerepesi úti oldalán trolik helyett most rendőrautók végállomásoznak

A vonatok közlekedése az esti órákban normalizálódni látszott, de húsz perc körüli késések bőven előfordultak; a MÁV-csoport közlései szerint az ok a délelőtti két órás zárás miatti kavarodás. Kérdés persze, hogy a helyzet gatyába rázása érdekében a MÁV-csoport operatív irányítása mennyire törte össze magát, egyes beszámolók szerint például az egri vonatok fordulóállomását sem sikerült jól megtippelni az utastájékoztatásban.

A pályaudvaron belül viszonylag nyugalom van, de feszült a helyzet. A vonatforgalom csak 09:09 és 10:57 között szünetelt

A rendkívüli helyzet miatt a vágánykiosztás is változik: a Railjet-vonatok a 11-13. vágányról indulnak, jól eldugva a migránsok szeme elől, míg a kelebiai „rettentő” a csarnokban kapott helyet. Mi tagadás, elrettentésből jeles, bár aki Macedónián és Szerbián át érkezett vonattal, az talán nem riad meg a klasszik Bhv-tól
(fotók: Halász Péter)

Budapesti különvélemény

A RegionalBahn oldalain ritkán foglalkozunk politikai kérdésekkel. Ám a mostani menekülthelyzet egyre komolyabban érinti a közlekedőket is. A Keleti pályaudvar előtti rendőrségi „tábor” vagy éppen a Keleti pályaudvar korlátozásai sokaknál átléptek egy határt. Olvasónk panaszolta: reggel vágányokon és bűzön át, rendőrsorfal mellett terelték ki őket, mint a bűnözőket a nagykátai vonattól.
Összességében elmondható: a magyar hatóságok és a magyar kormány azon túl, hogy az emberek között általános menekültellenes hangulatot szít, igazából nem tudja, hogy mit kezdjen ezekkel az emberekkel: hétfőn még hagyta őket utazni, kedden már nem és szívatják a többi, ártatlan utazót is. Igazából láthatóan fogalma sincs Magyarország vezetésének, hogy mit kezdjen a menekültekkel: engedje vagy sem őket utazni? Mert az biztos, hogy egyikük sem akar ebben az országban maradni, ez világos – míg a kormánypropaganda pont ezzel riogat. Akkor hát hogy is van ez?
És hogy meddig marad így a helyzet? Hetekig? Hónapokig? Nem tudjuk. De jó lenne valamerre lépni: vagy táborokba vinni a menekülteket vagy engedni őket, hadd menjenek, ahova akarnak. Egy biztos: a mostani helyzet nem fenntartható józan ésszel.
Mindeközben pedig a németek jelezték: bár a magyar kormányzat feladata lenne, a vonatokkal hozzájuk érkező menekültek náluk is kérhetik az oltalmat. Akkor pedig mégis minek még tovább bosszantani a napi utazókat is és minek szítani tovább az idegenellenes hangulatot Magyarországon? A rendőrség szerint minden úgy van jól, ahogy. De akkor mégis: ha hivatalosan, a propaganda szerint nem kellenek nekünk a menekültek, akkor miért tartjuk itt őket erőszakkal, ha úgysem akarnak itt maradni?
Halász Péter

Bécs


Az augusztus utolsó napján látott ad hoc roham után a bécsi Westbahnhofon viszonylagos nyugalom honolt, a peronon pedig a civilek részéről komoly készültség várja az esetleges menedékkérőket. Nem meglepő módon a helyi iszlám közösségek segélyszervezetei viszik a prímet, beleértve a minden szóba jöhető nyelven rendelkezésre álló önkéntes tolmácsokat. Ezen kívül az ÖBB munkatársai is megerősített szolgálattal, vízzel és a gyermekeknek szánt tárgyakkal felszerelkezve vannak jelen, és a Caritas katolikus segélyszervezet önkéntesei is részt vesznek a humanitárius akcióban. Már csak a menekültek hiányoznak: a 19:12-kor begördülő Avala EC három kocsijából például nagyjából annyi menekültnek kinéző ember szállt le, mint amennyi riadt tekintetű távol-keleti turista. A tegnapi csúcs kezeléséből egyébként az ÖBB oroszlánrészt vállalt: 500 személyt helyeztek el éjszakára egy erre a célra beállított szerelvényen illetve üresen álló irodákban.

Az Avalára várva: katasztrófaturisták és segélymunkások a peronokon

Az ÖBB munkatársai információ és víz mellett főleg a kiskorúaknak szánt játékokkal készültek. A MÁV-START nem rendelkezik a Timi Taurus-hoz hasonló kabalafigurákkal, így a Keletiben ez a lehetőség nem adott, ámbár Gazsi Gigantot biztos szeretnének a magyar gyerekek is...

Az első vágány peronján az ÖBB használaton kívüli irodahelyiségének bevonásával alakítottak ki adománygyűjtő és elosztó központot

Avala érkezett, csapó... a jelenet végül érdeklődés hiányában elmaradt, katasztrófaturistából és meglepett távol-keleti látogatóból több volt, mint illegális bevándorlóból
(fotók: Magyarics Zoltán)


Halász Péter (Budapest), Magyarics Zoltán (Bécs)

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.