2016. 07. 14.

Újragondolt motorvonat: jön a Mireo

A Siemens viszonylag régóta futtatja már a Desiro márkanevű termékcsaládot. A számos változatban elérhető motorvonatokat azonban úgy tűnik, hogy hamarosan újabb követheti a piacon. A Mireo járműcsaládtól azt várják, hogy az eddigieknél is egyszerűbb lesz megfelelni az üzemeltetők igényeinek.





A Siemens hamarosan új motorvonat-családot mutat be a szakmai közönségnek. Az előzetesből már számos részlet most is tudható, hiszen a német központú cég láthatóan tartani akarja a tempót a versenytársaival: elsősorban a CAF, az Alstom és főleg a Stadler Rail sorolható ide.
A Siemens Desiro motorvonat-család sikerein felbuzdulva vágtak bele az új fejlesztésbe. A tervek szerint az elsősorban a brit piacra szánt Desiro City a kiindulási alap, a belső elrendezés ehhez fog leginkább hasonlítani. Az elképzelések szerint a vezetőállásos kocsik 26, a köztes kocsik 19 méter hosszúak lesznek az alapkonfiguráció esetében és legalább kettő, legfeljebb pedig hét kocsiból állhat egy vonat. A megrendelő igényei szerint tudnak igazodni a 960, a 760 vagy az 560 milliméter magas peronszintekhez.

(grafika: Siemens)

A forgóvázakat szintén a Desiro Citytől örökli majd az új járműcsalád: a külső forgóvázak 2600 milliméteres, a köztesek pedig 2200 milliméteres tengelytávval bírnak majd, 860 milliméteres kerékátmérő mellett. A vonatok tengelyterhelését 20 tonnában határozták meg.
A tervek szerint a váltóáramú rendszerekre tervezett hajtás (25 kV 50 Hz és 15 kV 16,7 Hz) javarészt a tetőkön elhelyezett eszközökből nyeri majd a 750 V-os egyenáramút A külső forgóvázak lesznek majd hajtottak, miközben lehetőség van arra is, hogy egyes belső forgóvázakat is hajtottá tegyenek a megrendelői igények szerint. A vonatok tervezett gyorsulását hárpm értékben határozzák meg: a gazdaságos megoldás 0,65 m/s2; a közepes 1,0 m/s2; míg a teljes 1,2 m/s2 értékű lesz. A vonatok végsebességét a 140-160 km/h környékére lövik majd be.
A Mireo platform bemutatását a Siemens a 2016-os InnoTransra tervezi, kíváncsian várjuk, hogy mivel rukkolnak elő, hiszen a 2014-es kiállításon a brit Desiro City lenyűgöző funkciókat kínált.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.