2017. 01. 12.

Gránittömb került a vonat alá

Egyre veszélyesebb formát öltő vandalizmus miatt késő vonatok rombolják az utasok bizalmát Berlinben a gyorsvasúti hálózaton.






Január 3-án nem sokkal 1 óra előtt az egyik utolsó S1-es járat elé ismeretlenek egy 20 kilogrammos gránittömböt helyeztek a vágányok közé, majd a vonat áthajtott a kövön. A három részre szakadó szikla legalább 100 ezer euró értékű kárt okozott a vonatban, a javítás hónapokig is eltarthat. Az S-Bahn Berlin eddig sem a hatalmas tartalékairól volt híres, de egy komplett vonat ilyen mértékű kiesése a javítás költségein kívül a megrendelő-szervezettel kötött szerződésben előírt 96 %-os pontosságot is veszélybe sodorhatja.

Az eseményben érintett motorvonat féktárcsáján jól látszik a rongálódás
(fotó: Bundespolizei)

A Szövetségi Rendőrség vasúti közlekedés veszélyeztetése tárgyában nyomoz ismeretlen tettesek után, ami az utóbbi évek legsúlyosabb ilyen jellegű eseménye. Berlin és Brandenburg területén tavaly 200 ilyen esemény történt, ebből 25 esetben vágányzatra került idegen kő esetében. Zehlendorf állomás kameraképeit is vizsgálják, hátha azok segítenek majd az elkövetők felkutatásában.
A külső indokú üzemzavarok (rendőrségi és mentőszolgálati események valamint vandalizmus) 2014-ben és 2015-ben 10, 2016-ban viszont 30 százalékkal emelkedtek. Ennek egyenes következménye, hogy a naponta tervezett járatok 5 százaléka késik vagy elmarad.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.