2017. 12. 06.

Hosszabbított 3-as metró

A 3-as metró felújítása nincs napirenden, de a hosszabbítása igen: visszatérhet a vonal oda, ahonnan valaha is indult, ezzel segítene magán és a zsúfoltság csökkentésében a berlini közlekedési vállalat.






A berlini metróhálózaton jó ideje nem alakítottak semmit – leszámítva persze azt, hogy megnyílt 2009. augusztus 8-án az U55-ös vonal szigetüzeme a Hauptbahnhof és a Brandenburger Tor között. Ezen túlmenően a hálózat a legtöbbet az 1990-es években, az újraegyesítést követően alakult át, hiszen a két városfél közötti történelmi kapcsolatok újjáépítése alapos átalakítást hozott magával. Ekkoriban történt meg az is, hogy a berlini metróhálózat első szakaszát is magában foglaló vonalszakaszt az U1-es viszonylat szolgálta ki, a korábban itt (is) közlekedő U3-as vonalat végül 2004-ben lerövidíteték a Nollendorfplatzig – a vonal külső, délnyugati végpontja változatlanul a zehlendorfi Krumme Lanke maradt.

Az U1-es vonal vonatai mellett hamarosan az U3-as járatai is megjelenhetnek a magasvasúti szakaszon. Itt még 2017 nyarán érkezik a Prinzenstraße állomásra egy, az U1-esen közlekedő szerelvény

A külső szakszán bevágásban haladó metróvonal forgalma ennek köszönhetően némileg lecsökkent, így az utóbbi időkben jobbára csúcson kívül csak négy, csúcsban hat kocsis szerelvények jártak. A Warschauer Straße és az Uhlandstraße között ingázó U1-esen viszont a lehető leghosszabb, hat vagy nyolc kocsiból álló vonatok szállítják az utasokat a mai napig is. Az U3-as metró egy ideig egyfajta zabigyerek volt, hiszen a vonal végén a kocsiszínt bezárták, tárolásra sem volt már alkalmas legutóbb az épület. A vonalon hétvégén 5-10 perces követést vezettek be, de a négy kocsis vonatok így is elegendőek voltak mostanáig. Ám nemrégiben a Freie Universität, a FU is megtalálta a dahlemi campusával a metróvonalat, a Thielplatz állomás fel is vette a nevét 2017 közepén. A BVG és a FU közötti együttműködés pedig úgy tűnik, hogy jól működik, hiszen az U3-as metrót érintő további változásokat jelentettek be a minap.

Az U3-as vonal egyik legszebb állomása a Hohenzollernplatz megálló. Hamarosan a város nagyobb része átszállásmentesen is elérhető lesz innen
(fotók: Halász Péter)

Részben a campus, részben a kerület igényeinek kielégítésére, részben pedig  járműgazdálkodás hatékonyabbá tétele érdekében tervezte meg a BVG az új menetrendet, ami lehetőséget kínál arra, hogy a vonatokat egészen a Warschauer Straßéig hosszabbítsák. Petra Reetz, a BVG szóvivője a berlini sajtónak nyilatkozva elmondta: két vonat szinte folyamatosan a nollendorfplatzi kihúzóban van vagy éppen valamilyen tolatási mozgást végez.

A BVG javaslata hálózati térképből kiragadva: az U3-as vonatok 5 percenként járnának Krumme Lanke és a Warschauer Straße között; az U1-es járatok pedig tíz percenként közlekednének az Uhlandstraße és a Warschauer Straße között. A vonal egy részén ez még sűrítést is jelentene
(grafika: BVG)

A mostani U1-es vonal járműparkjának nagy részével való összefésülést követően sűrűbb, akár öt perces ütemet is biztosíthatnak az U3-as teljes hosszán – ezközben az U1-es önállóan maradó, rövidke Wittenbergplatz–Uhlandstraße szakaszán bőven elég lesz a tíz perces követés is, amit vágányzári menetrendek idején is alkalmaznak – a felszínen futó párhuzamos buszjáratok (a vonalszakasszal teljes hosszában párhuzamos az M19-es és az M29-es busz itteni része) fenn, a Kurfürstendammon bőven ki tudják elégíteni az önálló rész utazási igényeit. A BVG szerint a megvalósításra 2018 tavaszán kerülhet sor és ekkor felbukkanhatnak majd a vonalon az új IK sorozatú motorvonatok is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.