2018. 08. 23.

Nagybevásárlást rendez a ČD

Több járműbeszerzési tendert is megjelentetett a közelmúltban a České Dráhy. A cseh állami vasúttársaság személykocsit és motorvonatot is venne, ezzel nem csak alaposan felpezsdítve az iparágat a nyár végén, hanem komoly lépéseket téve a járműpark modernizációja érdekében is.




Személykocsi-tendert hirdetett a cseh vasút: összesen kilencven új járművet vennének. Arról egyelőre nem tudni, hogy mennyiért, mindensetre az biztos, hogy összesen 4,675 milliárd koronát irányoztak elő a projektre. Ezeket a kocsikat belföldi és külföldi forgalomban egyaránt bevetnék, mégpedig a régi Y-kocsik helyett.
A kritériumok szerint a kocsiknak klimatizáltnak kell lennie, a fedélzeten a konnektorok mellett wifinek is üzemelnie kell. A járműveket különféle változatban tervezi beszerezni a ČD: 1. és 2. osztályú változatban is rendelnének, a tervezett sebességük pedig 200 km/h.

Kilencven új személykocsit venne a ČD – ez jó eséllyel a még forgalomban lévő, érdemben fel nem újított Y-kocsik búcsúját jelenti majd

Idén nem ez az első jelentős személykocsi-rendelés a ČD-nél: nemrégiben a Siemens-Škoda párostól rendeltek 50 darab járművet, amelyek a Siemens Viaggio Comfort család járművei alapján terveznek majd és a végszerelésüket Csehországban végzik.

A személykocsi-tender mellett a ČD 120 villamos- és 60 dízel motorvonat beszerzésére vonatkozó pályázatot is kiírt a közelmúltban. A tenderek nyitottak valamennyi vasúti járműgyártónak, így mindenképpen érdemes lesz figyelni, hogy a hazai szereplő, a Škoda hogyan teljesít majd, vagy esetleg valaki más tudhatja magáénak ezt a komoly feladatot?
Az biztos, hogy a ČD a villamos motorvonatokat többféle változatban szeretné megrendelni: az egyik változatban 240 ülőhelyet várnak el, a másik változatban ennek a felét, 120 ülőhelyet terveznek. Az egymással távvezérlésben működni képes 60-60 darab motorvonat beszerzésére 9,7, illetve 5,1 milliárd koronát szánnak. A vonatok kapcsán elvárás az alacsony belépési szint, a klimatizált utastér, valamint az, hogy a cseh hálózaton elterjedt 3 kV-os egyenáramról és 25 kV 50 Hz-es váltóáramról is tudjanak üzemelni. A vonatokat el kell látni az ETCS-rendszer fedélzeti eszközeivel és GSM-R rádióval is.

Motorvonatból Pantereket vett mostanában a ČD. Ám a sok gondot okozó ragadozók tábora bővülhet vajon? A kérdés egyelőre nyitott és a Škodának jó eséllyel komoly ellenfelekkel kell megküzdenie a ČD tenderén
(fotók: Halász Péter)

Hatvan dízel motorvonatot is rendel a ČD: a két kocsis, 120 ülőhelyes vonatoknak legalább 120 km/h-val kell tudni közlekedni és akár három egységből csatolt szerelvényben is kell tudniuk üzemelni. Az alacsony belépési magasságú vonatok esetén itt is elvárás az ETCS-el és a GSM-R rádióval ellátottság.
Mindeközben pedig folyik a korábbi megrendelések teljesítése is: a közelmúltban a Škoda elkezdte szállítani a legutóbbi rendelést: Plzeň térségében ugyanis a 2018/2019-es menetrendi időszakban a ČD kilenc darab 650-es sorozatú RegioPanter motorvonatot állítana szolgálatba a közeljövőben. Kérdés, hogy a motovonat-tenderen befutó lehet-e a Škoda ezzel a járműtípussal? A közelmúltban relatíve sok problémát okoztak a RegioPanter és az InterPanter motorvonatok, elsősorban az automatizált áramrendszer-váltással voltak gondok, ami miatt több alkalommal ki kellett vonni a járműveket az aktív szolgálatból és mozdonyos vonatokkal pótolni őket.
A személyszállító járművek mellett a ČD a teherszállító cége számára is szerez be járműveket. A tervek szerint tíz Bombardier TRAXX MS3-as mozdonyt rendelnek. A 2019-2020 során szolgálatba álló járműveket Csehország és Szlovákia mellett, Szlovéniában, Lengyelországban és Magyarországon is bevetnék. A mozdonyokat ETCS-el és GSM-R rádióval is el kell látni. A szerződés szerint a tíz mozdonyon túl a ČD Cargonak további negyven(!) járműre van opciója.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.