2018. 10. 24.

Elkészült a luxus-Tátra

Elkészült és be is mutatták a T3 Coupé nevet viselő villamost Prágában. A projekt még 2017-ben indult és jó egy év során meg is valósult. A villamos hamarosan exkluzív különjáratok és városnéző menetek számára lesz elérhető.





Alig egy éve még csak a tervekről számolhattunk be, most pedig már el is készült a prágai villamosüzem új ékköve: a T3 Coupé ugyanis egy exkluzív, részben nyitott városnéző villamos lett: az 5573-as pályaszámú villamos a 2006-ban (át)épített 8479-es pályaszámú T3R.P típusú villamos átépítésével jött létre. A jármű különleges megjelenéséről Anna Marešová gondoskodott, aki egyben guruló emlékművet is állított a T3-asokat tervező Franišek Kardausnak is.
A DPP különleges járművének utasterében a megszokott Tátra-ülések mellett az ablaküveg nélküli kilátótéren bőrbevonatú padok várják az utasokat és nem hiányozhat a cseh villamos fedélzetéről a sörcsap sem.

A kocsi vezetőállása a T3R.P típusú kocsikból ismert munkahely

A vezetőállás az utastértől nincs túlzottan nagy mértékben elválasztva – az egyetlen ajtónál is látszik az exkluzív belső tér

A kocsi hátsó felében nem zavarja a kilátást az oldalsó szélvédő és itt a megszokott Tátra-ülések helyett bőrbevonatú padokon utazhatnak az utasok

A kocsi első felében maradtak a jellegzetes Tátra-ülések...

...és cseh villamosról lévén szó, a sörcsap sem maradhatott ki

A T3 Coupé igazán exkluzív városnézést kínál a megrendelőknek

A kocsi megőrizte a jellegzetes T3-as arculatot, bár a prágai vörös-vajszín helyett érdekes, mindenképp feltűnő a kék-fehér fényezés

A „menetrend szerinti nosztalgiajárat”, a 23-as vonalon közlekedő „félnosztalgia” T3-asok mellett újabb kocsival bővült a DPP exkluzív flottája
(a képek forrása: Pražská Integrovaná Doprava / Facebook)

A közlekedési cég már október 25-én útnak indítja az első különjáratokkal a villamost, a részletes menetrend a t3coupe.cz weboldalon érhető el.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.