2018. 11. 28.

Megújuló tarifarendszer

A 2019 decemberi menetrendváltással egy időben változik majd a Münchner Verkehrs- und Tarifverbund (MVV) díjszabása. A részletek még egyeztetés alatt vannak, de nagy vonalakban már kész az új díjszabás.





München és környéke az 1972-es nyári olimpiai játékokra készülve megalapította a közlekedési és tarifaszövetséget, aminek az előnyei hivatalosan 1972. május 28-cal váltak elérhetővé az utasok számára. Az elmúlt 46 évben folyamatosan fejlődött a szövetség és a terület is. Jelenleg 5530 km2-en lakó mintegy 3 millió ember közösségi közlekedését szervezi és koordinálja az igazgatóság a területen fekvő települések megbízásából.

A 2019. december 15-én életbe lépő díjszabás legnagyobb változása a mostani 17 gyűrű 7-re redukálása lesz, így sokkal egyszerűbben lehet majd megállapítani a vonatkozó tarifaszintet. A változásra a változó ingázási szokások miatt is szükség van, ezért a többség számára megtakarítást is jelent majd az új struktúra. Az 1-2 gyűrűs bérlettel rendelkezők számára nem drágul, 3 gyűrű esetében 17, 4 gyűrű – ami München teljes területére érvényes – esetén 30 százalékkal lesz olcsóbb a bérlet. A jelenlegi vásárlási szokásokra vetítve összességében 7 százalékkal csökkennek majd a bevételek, de ezt a tarifaszövetség tulajdonosaiként eljáró városok és kerületek évi 70 millió euró befizetésével ellensúlyozzák majd.

Főképp a Münchenen belüli utasok profitálnak majd a változásokból
(fotók: Adorján Péter)

A diákok és nyugdíjasok számára bevezetik az M-Zónát, ami München teljes területét fedi majd le és a városhatáron túlra szóló kiegészítőjegyek ára is csökken némileg. Természetesen lesznek olyan felhasználók, akik némileg magasabb árral találkoznak majd, de a dráguló díjtermékek nagyobb területen lesznek érvényesek.

Némi pénzt találtak az S-Bahn-hálózat hatékonyságának növelésére is
(fotó: Halász Péter)

A bevételkiesést ellensúlyozó támogatás egyik felét München, másik felét a Bajor Szabadállam nyújtja. További 15 millió eurónyi tartományi támogatás pedig célzottan az S-Bahn-hálózat külsőbb részein a menetrendi kínálat javítására áll rendelkezésre. A díjlépcsők megállapításakor különösen figyeltek, hogy a mostaninál kiegyensúlyozottabbak legyenek.

Az elkövetkező egy évben a részletes kidolgozás és az utasok tájékoztatása kap kiemelt szerepet, de a háttérrendszereket is át kell hangolni az új rendszerre.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.