2019. 02. 06.

Talgót vesz a DB

Meglepő döntésről adott ki sajtóközleményt a minap a Deutsche Bahn: az új generációs személyszállító vonatokat egyes belföldi és nemzetközi viszonylatokra a spanyol Talgo szállíthatja majd.






Igazából meglehetősen szűkszavú közleményben, de nagyon meglepő döntést jelentette be a Deutsche Bahn: a közeljövőben, várhatóan 2023-től új vonatokat állítanak majd forgalomba a Berlin–Amszterdam, a Köln–Westerland (Sylt) és a Hamburg–Oberstdorf viszonylatokon, ott, ahol most jellemzően nagy mennyiségben használják az 1970-es és 1980-as években épített InterCity-kocsikat.

Egy Berlinből Amszterdamba tartó InterCity robog Berlin nyugati határában – a Talgo vonatainak bemutatkozásával leáldozhat ezeknek a klasszikus IC-szerelvényeknek a csillaga

A tervek szerint 23 darab Talgo 230-as típusú vonatot rendelnek első körben. A vonatok hosszát nem fejti a közlemény, azt viszont igen, hogy egy mozdony (vonófej) és egy vezérlőkocsi lesz a két végén. Közöttük egyelőre nem tudni pontosan, milyen jellegű járművek és milyen kapcsolatban lesznek.
A mostani, 550 millió euró értékű rendelés része egy, összesen 100 vonatra vonatkozó keretszerződésnek.

A Talgo-vonatok nem ismeretlenek Németországban, bár túl nagy szerepük eleddig nem volt. Az ICN-járatok mellett az orosz vasút Moszkva és Berlin közötti Strizh (Стриж), azaz Fecske nevű vonatai is ilyen, nyomtávváltós kocsikból állnak. A képen Berlin-Lichtenberg pályaudvaron tolat a szerelvénnyel egy magánvasúti tolatómozdony 2017 nyarán

A döntés azért is is szokatlan, mert eddig a DB a Bombardier, Alstom és Siemens hármasától rendelt szinte minden járművet. Igaz, üzemeltettek már spanyol, ráadásul Talgo gyártású vonatokat, ám az ICN-szerelvényeket évekkel ezelőtt végleg kivonták a forgalomból.

A Deutsche Bahn mozdonyos-személykocsis vonatokat rendelne, így könnyen lehet, hogy szokhatjuk ezt az ábrázatot. A képen a 2008-as InnoTranson kiállított Talgo Travca típusú mozdony: a jármű a Talgo és az Ingeteam koprodukciójában készült nyomtávváltós (!) villamos mozdony. A gépen próbálták ki a későbbi Talgo 350-es vonatok nyomtávváltós hajtófejein alkalmazott megoldásokat
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.