2020. 02. 06.

De szép WESTbahn!

Tegnap bemutatta a Deutsche Bahn az első forgalomra kész Stadler KISS-t, amit a WESTbahntól szereztek be. Már csak egy hónapot kell várniuk az utasoknak, hogy kipróbálhassák.





Ami az egyik cégnek visszavonulást jelent, a másiknak fejlesztést, bár mindkét oldalon súlyos eurómilliókról van szó a végeredményt nézve. A decemberi menetrendváltás után szinte azonnal Németország felé vette az irányt az első 9 négyrészes KISS, ami korábban a WESTbahn járatain szolgált, hogy immár megújult külsővel jelenhessen meg a DB égisze alatt. Március 8-tól be is állnak forgalomba a decemberben IC 17 néven újonnan létrehozott Rostock–Berlin–Dresden viszonylatra.

A prezentációhoz és a fotókhoz a 4110 009-es egységet használták modellnek

Amint az szokásos, megkapták a DB-nél használatos egységszámot (Triebzugnummer) is: 4109 lett a korábbi osztrák számozás megrövidítésével. A hivatalos pályaszám továbbra is svájci bejegyzésű.

Csákó Attila az irodájának ablakán keresztül fotózta kedden a 4111 számú egységet, amellyel a mozdonyvezetők képzését végzik.

A beltérben a korábbi várakozásoknál kisebb a változás: maradt a WESTbahn által használt sötétszürke műbőr üléshuzat, bár a büfé Reisecafé néven üzemel tovább, ezzel is jelezve a szokásos gasztronómiai kínálatnál szűkebb kínálatot. Hivatalosan csak üdítők és rágcsálnivalók lesznek, tehát nem itt kell majd keresni a méltán híres chili con carne-t.

WESTcafé volt, Reisecafé lett

Le sem tagadhatná a korábbi gazdáját, annyi rikító zöld felület maradt meg

A mozgásukban korlátozottak beszállásást segítő rámpa a büférészben kapott helyet

A 300 ülőhellyel rendelkező egységek a december óta közlekedő szedett-vedett, de többnyire vezérlőkocsis IR-IC-stokkokat váltják majd, így egységes minőséget kínálnak majd ezen a viszonylaton is. Májustól kétóránként indulnak vonatok, így a prágai iránnyal kiegészítve Berlin és Drezda között gyakorlatilag óránként lesz eljutási lehetőség.

Az alsó szint másodosztályú része nem tartogat sok meglepetést

A felső szintre vezető lépcső is szőnyeggel borított

A felső szint első osztályú része 2+1-es ülésosztással operál

A beszélgetősarok is megmaradt az ajtók felett
(fotók: Deutsche Bahn AG)

A korábban csak pletykaként kezelt éjszakai használatuk egyre biztosabb, a HAFAS és a Vagonweb adatbázisai szerint március 8-tól szombat kivételével naponta lehet majd eljutni Rostock–Berlin–Halle (Saale)– Jena–Nürnberg–Passau–Wien útvonalon ezekkel a járművekkel, hiszen a karbantartás maradt a bécsi Westbahnhof szélén az ÖBB és a Stadler közösen üzemeltetett csarnokában. Az IC 94 és 95 számon közlekedő járatok 13-14 órás menetrendi menetidővel közlekednek, jegyeket aktuálisan akár 37,90 €-ért találhatunk rájuk. A kényelme viszont biztosan elmarad akár egy fekvőkocsiétól is.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.