2020. 07. 17.

Hétvégi gyors – 2020. július 4-17.

Jön, jön, jön...! Már a RegioJet. Végre tényleg megújulhat a Masaryk-pályaudvar. Szlovákoktól vehet hálókocsit a MÁV-START. Elhunyt a karlsruhei modell atyja. Taxi Londonból, egyenesen Svájcba. Hírösszefoglalónk.





Hivatalos: július végén jön a RegioJet!


Brno | Csehország – Most már biztos: július 31-étől napi vonatokkal érkezik a RegioJet Budapest és Bécs között. A magáncég ugyan már jelen van a magyar piacon, de a Prága és Fiume között közlekedő vonatok csak szezonális járatok és igazából csak egyfajta céljárat, amelynek a „maradék” helyeit értékesítik az egyetlen magyarországi megállás, Csorna kapcsán. Ám az igazán nagy dobás a Budapest–Bécs–Prága viszonylatú vonatok bevezetése lesz, erre pedig – többszöri halasztás után – 2020. július 31-én kerül majd sor. A RegioJet foglalási rendszerében már elérhetők a jegyek, az első napra Budapest és Prága közé mi 399 koronától induló jegyárakat találtunk, ez most durván 5300 forintot jelent, ami nagyon olcsó, különösen figyelembe véve a cég nyújtotta szolgáltatásokat, amiket már magunk is kipróbáltunk, erről olvashattak is beszámolót olvasóink.
A foglalási rendszerből az is kiderül, hogy július 31-étől napi két vonat közlekedik majd a sárga cég gondozásában: Budapesten a Déliből 7:45-kor és 15:45-kor; Kelenföldről 7:52-kor és 15:52-kor indul majd (Prágai érkezés: 14:42 és 22:44), ellenkező irányban pedig 5:20-kor és 13:20-kor indul a prágai főpályaudvarról a vonat, Budapesten Kelenföldre pedig 12:06-kor és 20:06-kor érkezik, a Délibe pedig 12:14-kor és 20:14-kor. Az első napon a budapesti 7:45-ös vonatot persze ne keresse még senki. A későbbi napokra egyelőre még a rendszer nem tartalmaz megbízható adatokat.


Megújuló Masaryk


Prága | Csehország – A Prága–Kladno vasútvonal jelenleg is felújítás alatt lévő szakasza (Praha-Ružyně–Kladno után, a következő projekt a belső végállomás felújítása lesz. A Masarykovo nádraží felújítása 2022 közepén kezdődhet meg és 2026-ra érhet véget – korábban már írtunk a projektről, akkor még 2019-es kezdés és 2022-es befejezés volt napirenden. A kivitelező még nem került kiválasztásra a megrendelő pályavasúti szervezet, a Správa Železnic (volt SŽDC) által, de a költségekkel kapcsolatban már vannak elképzelések: 2,5 millárd koronára becsülik a végső összeget.

A Masaryk-pályaudvar csarnoka az első peronról nézve. A hangulatos épület és a peronok is megújulnak a közeljövőben, pár a pályavasút már jó ideje tervezi a „fiókállomás” renoválását
(fotó: Halász Péter)

Ez az esztétikai javításokon túl a következőket foglalja magában: a peronmagasság a sínkoronától számítva 55 centiméter magasra kerül, a jelenlegi 7 vágány helyett 9 használható utasforgalom céljából. Épül két új kijárat is, így a jövőben nem csak a főbejáraton keresztül hagyhatjuk az állomást. Az egyik déli irányban az Opletalova utca felé, ezzel megkönnyítve és lerövidítve azok útját, akik a Vencel térre vagy a főpályaudvarra szeretnének gyalog eljutni. A másik a Na Florenci felé kerül kialakításra, itt egy fedett folyosó is épül a Florenc autóbusz-állomásig, ezzel komfortosabbá téve az átszállást a távolsági buszokról a vonatokra. 


A Wagon Service Travel az esélyes


Budapest | Magyarország – Közbeszerzés keretében vásárolna a MÁV-START háló- és fekvőhelyes kocsikat. A július első hetében megjelent kiírás szerint a vasúttársaság 200 km/h-s sebességre is alkalmas használt járműveket vásárolna. Nem meglepő a döntés, hiszen a koronavírus-járvány miatti leállás adta meg a kegyelemdöfést a részben használt német járműveket üzemeltető Wagon Service Travelnek is, amelytől korábban a MÁV-START több fekvőhelyes kocsit is bérelt. A szolgáltató az 1990-es években épített, részben az orosz, részben pedig a szlovák vasúttól vásárolt hálókocsikkal és az ekkoriban nagyjavítást kapott német eredetű fekvőhelyes kocsikkal rendelkezett, ez utóbbiak közül volt több bérben a MÁV-START-nál, így ezek a járművek közlekedtek a Metropol EN szerelvényében is. A szolgáltató csődje miatt azoban a MÁV-START-nak vagy új partnert kell keresnie a lassan újrainduló európai közlekedéshez vagy saját magának kell ezt saját járművekkel megoldania. Ez utóbbi látszik most kibontakozódni.


Elhunyt Dr. Ludwig


Karlsruhe | Németország – Egy nappal 81. születésnapja után elhunyt Dr. Dieter Ludwig, a Karlsruher Modell kitalálója. A városi villamos és a nagyvasút integrációjával létrehozott, ma is fejlesztés alatt álló regionális közlekedési rendszer mindenhol kiemelt eleme az 1992 óta közlekedő 750 V= és 15 kV 16,7 Hz~ felsővezetékről is üzemeltethető járművek léte, amivel hatékonyan és az átszállásokat minimalizálva lehet az utasokat a céljukhoz minél közelebb juttatni.

A KVV által közzétett képen balról a második Dr. Dieter Ludwig, tőle balra Baden-Württemberg tartomány közlekedési minisztere, Winfried Hermann


Londoni taxi a svájci PostAutónál


Verzasca | Svájc – Érdekes tesztet indított a PostAuto Ticino kantonban a Verzasca-völgyben. Igényvezérelt szolgáltatást nyújtanak egy LEVC (London Electric Vehicle Company) által gyártott hibrid taxival. A PostAuto sárgára festett jármű, melyben összesen hat utas foglalhat helyet, csak az eszköze azoknak a teszteknek, amelyek során a svájciak a kisforgalmú, ritkábban lakott régiókban közlekedő járatok fejlesztését vizsgálják. A mostani tesztek során a taxit a PubliCar appon keresztül lehet rendelni a meghatározott zónán belül bárhova. A célpontot is előre meg kell adni, így az app képes a részben vagy teljesen párhuzamos megrendeléseket összevonni. Ezzel optimalizálni lehet az utasok kiszolgálását és a járművek, vezetők kapacitásait is. Legnagyobb előnye ennek ott lehet, ahol a menetrend szerinti buszok amúgy is csak akkor közlekednek, ha az utasok előre jelezték igényüket. A PostAuto a jövőben máshol is tervez ilyesmi szolgáltatást tesztelni, részben ezzel a londoni taxival is.

Érdekes képzavar a sárga londoni taxi a svájci hegyek között, de a személyautóhoz képest nagyobb kapacitással, a busznál viszont jóval takarékosabb meghajtással tökéletes megoldás lehet az igényvezérelt vonalakra
(fotó: PostAuto)

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.