2021. 06. 04.

Hétvégi gyors – 2021. május 29-június 4.

30 éves születésnap: retro-IC Miskolcra. Villanybuszokat venne Flamandia. Búcsúzik a dízelvontatás a Balatontól. Helyjegyes vonattal próbálkoznak Belgiumban.


Forgalomban az összes Velaro TR


München/Ankara | Németország/Törökország – A 2013-as szerződéskötés és a 2018-as és 2019-es opciós rendelés után mr az összes Velaro TR leszállításra került és utasokat is szállít Törökországban az 1213 km hosszú nagysebességű hálózaton Ankara, Konya és Eskişehir között amit, tovbbi 533 kilométerrel kívánnak Isztambul felé meghosszabbítani. Az összesen 19 nyolcrészes motorvonatot számláló flotta a TCDD-nél a HT80000-es szériába tartozik, a beltérben a repüésben megszokott háromosztályos elrendezéssel készültek 12 Business Class, 45 First Class és 426 Economy Class ülőhely mellett 28 helyet biztosítanak az étkezőkocsiban.

A török darabok a német 407-es sorozatú ICE 3-asok közvetlen rokonai
(fotó: Siemens)


Jubileumi retro-IC


Budapest–Miskolc | Magyarország – A 2021-ben harminc esztendős magyarország InterCity-közlekedést köszönti a MÁV-START a június 5-6-i hétvégén. Budapest-Keleti és Miskolc-Tiszai között ezen a napon egy-egy kört tesz a Balaton déli partjáról már némileg ismerős szerelvény, amiben étkezőkocsi is közlekedik. A másodosztályú kocsik a vasúttársaság ígérete szerint az egykori, kezdő IC-flotta számára átépített Bko sorozatú kocsikból kerülnek ki: ezekben a fülkénként nyolc utas helyett hat kapott helyett, műbőr pad helyett az 1. osztályról is ismerős mokett üléseken. A vonatban étkezőkocsiként a 88-81 029-es étkezőkocsi közlekedik majd, ez a WRm most kapta meg a kobaltkék-achátszürke festését hosszú idő után, korábban a MÁV Nosztalgia étkezőkocsija volt, sajnos ehhez illő, tehát nem retro éttermi belsővel. Az 1. osztályú rész komfortkocsikból áll majd – sajnos az itt közlekedő lengyel 1. osztályú kocsikból már nem maradt üzemképes darab.
Magyarországon 1991. június 2-án indult el az IC-közlekedés Budapest és Miskolc között. Az akkor az expresszvonatokat kiváltó járatok megállás nélkül tették meg a két város közötti utat, valamivel kevesebb mint két óra alatt. A szerelvények akkor – és egy ideig még a hamarosan szintén „IC-sedő 100-as vonalon is – poznani 1. és 2. osztályú kocsikból álltak, valamint két „pápaszemes” BRo sorozatú kocsiból átalakított WRRo és néhány „nagy Rába” kocsiból átalakított WRR sorozatú étkezőkocsiból álltak, amelyek szinte a belföldi IC-étkezők megszüntetésééig maradtak forgalomban.
Az ünnepi retro járat Budapest-Keletiből IC 1502-es számmal 08:55-kor, Miskolc-Tiszairól IC 1503-as számmal 19:34-kor indul szombaton és vasárnap. A Miskolcról kiinduló ózdi és tornanádaskai vonalon pedig szintén retro-szerelvényekkel lehet majd utazni, ezek részletes menetrendje a MÁV-csoport honlapján böngészhető. Ezen az oldalon más retro-járat menetrendje is böngészhető, előre felkészülhetnek a rajongók a különféle különleges vonatokra.


Helyfoglalással kísérleteznek


Bruxelles/Brussel [Brüsszel]–Ostend/Oostende | Belgique/België [Belgium] – Ezen a hétvégén (június 5-6.) próbálja ki az SNCB/NMBS a helyfoglalással közlekedő belföldi vonatokat a főváros és a tengerpart közötti vonalon. A Côte-Express/Kust-Express nevű vonatokra Bruxelles-Midi/Brussel-Zuid, Liège-Guillemins/Luik-Guillemins, Gent-St-Pieters/Gand-Saint-Pierre és Antwerpen Centraal/Anvers-Central állomásokon lehet felszállni, célállomásként pedig Oostende/Ostende, De Panne/La Panne, Knokke és Blankenberge választható. A helybiztosítás összege 1 € irányonként és 2 év fölötti utasonként, legkésőbb az indulás előtt 1 órával foglalható a vonathoz kötött, nem visszaváltható és nem cserélhető jegy, amit az indulás előtt legalább 15 perccel kell érvényesíteni a peronon megjelenéssel. Kerékpár nem szállítható ezeken a vonatokon, hogy a maximális komfortot tudják biztosítani a korlátozott számú, de nem számozott ülőhelyet elfoglaló utasoknak, akik 25 perccel rövidebb idő alatt juthatnak a céljukhoz.
A belga állami vasútnál eddig még nem volt helybiztosítással közlekedő vonat, de az utóbbi időben kormányzati szinten foglalkoztak a megvalósíthatóságával. A kísérlet tapasztalatai alapján továbbfejlesztik majd a jegyvásárlási rendszert és a szolgáltatásokat.


Nekik térkép e táj


Budapest | Magyarország – A vasútbarátok számára igazán örömet okozó kiadvánnyal jelentkezett a MÁV-START: Magyarország vasúti hálózatának 1:500000 méretarányú térképe ingyenesen (!) elérhető a MÁV-START tizenegy ügyfélszolgálati pontján. A térképen nem csak a személyszállításban jelenleg elérhető vonalak, hanem a valamennyi, jelenleg létező vasútvonal megjelenik. A térkép PDF formában, több másik térkép mellett elérhető a MÁV-START térképes oldalán is. A szóban forgó térképnek legutóbb a 2000-es évek közepe táján jelent meg frissített, nyomtatott változata, ez számos vasútállomáson a mai napi látható, sok esetben pedig vasútbarátok kérték el a falakról lekerülő térképeket a vasúttársaságtól.


Jegyeket vegyenek!


Kunszentmiklós-Tass | Magyarország – Alig egy hét maradt a Kunsági Vasúttúra elnevezésű különvonat indulásáig, a szervezők pedig újabb különlegességet kínálnak. Aki jelzi az utazási szándékát, busszal utazhat Budapestről a vonathoz. Jegyeket még június 8-ig lehet rendelni és fizetni, a vonat pedig június 12-én indul egész napos alföldi körtúrájára. A szervezők már szinte mindent előkészítettek, a nap során pedig garantálják a jó hangulatot. Mi mindenképpen ott leszünk és tudósítunk majd képben és hangban is.

Minden készen áll a szünetelő személyforgalmú vonalak bejárásához, csak az időjárás együttműködése szükségeltetik még
(fotó és grafika: Kunsági Vasúttúra)


Dízelmozdonyt búcsúztatnak


Balatonfüred | Magyarország – A következő két hétvégén a '90-es éveket megidéző szerelvénnyel közlekedik majd két KATICA nevű vonatpár Budapest és a Balaton északi partja között. Budapest-Déliből 8:30-kor 19752 és 14:30-kor 19756, Balatonfüredről 11:11-kor 19755 és 17:11-kor 19763 vonatszámban közlekedik majd a sokak által kedvelt M61-es sorozatú mozdonnyal. A vonatok normál díjszabással vehetőek igénybe, illetve a Balaton napijegyek is érvényesek rá.

Újra lesz Nohabbal vontatott vonat a Balaton északi partján
(fotó: MÁV-csoport)


Készül a csarnok, de egy hónapra vonatmentes lesz az állomás


Budapest | Magyarország – Őszre tervezi befejezni a MÁV-csoport a Nyugati pályaudvar csarnokának tavaly tavasz végén megkezdett műemléki jellegű felújítását, az állványzatok egy részét már elbontották és betekinthetünk az ideiglenes peronvégtől az épületbe. Viszont mielőtt az utasok is megláthatnák a felújítás eredményét, egy hónapra teljes kizárást rendeltek el a vágányhálózat karbantartása miatt. Június 19. és július 17. között a 70-es és 100-as vonali vonatok egy részét összevonják vagy az útvonaluk változik meg jelentősebb mértékben, de semmiképpen nem érik el az impozáns fejállomást. A vágányzári menetrend mellé egyéb részleteket még nem közölt sem a MÁV-csoport, sem a feltehetően szintén érintett BKK, pedig a társvasutaknál a nemezetközi vonatok menetrendje már egy hete elérhető.

Mind a vágányok, mind a Puczi Béla tér felől ránézve látható a változás
(fotók: Adorján Péter)

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után mintegy két órával a MÁV-csoport weboldalán megjelent egy szöveges tájékoztató a vágányzárról, de spagettitérkép egyelőre még nincs feltöltve a változásokról.


Kell még néhány villamos


Toronto | Ontario, Kanada – Újabb 60 ötrészes Flexity Freedom gyártására kötött szerződést a Toronto Transport Commission és az Alstom a héten, amiknek a leszállításával 264-re nő majd a különleges nyomtávú (1495 mm / 4' 10⅞") hálózaton közlekedő alacsonypadlós villamosok száma. Az ügyletért az Alstom 275 millió eurónak megfelelő kanadai dollárt kap, a gyártást pedig Thunder Bayben (Ontario), Saint-Brunoban és La Pocatière-ben (Quebec) végzik majd, ezzel mintegy 400 munkahelyet biztosítva.


Villanybuszt, de sokat


Mechelen/Malines | Belgique/België [Belgium] – Összesen 350 elektromos üzemű buszra írt ki pájázatot a flamand közlekedési szolgáltató, amiből jövőre 60 12 méteres darabot kell leszállítson a nyertes. Követelményként fogalmazódott meg a teljes akadálymentesség, a LED-világítás és a legalább 220 km hatótáv. Az első buszgarázsok Gentben, Destelbergenben és Kortrijkban lesznek felkészítve az újdonságok fogadására, a teljes költségvetését 190 és 230 millió euró közöttre teszi a De Lijn, a teljes flottát pedig 2035-re szeretnék emmissziómentessé tenni.

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.