2021. 10. 20.

Búcsúzik az A3L sorozat

Rövidesen ikonikus járművek tűnnek el a berlini közlekedésből: a BVG közlése szerint már csak nagyon rövid ideig utazhatunk a kisprofilú földalatti hálózaton az A3-as járműsorozat utolsó darabjaival, így hivatalosan is elbúcsúztatták ezeket a járműveket.


Jellegzetesen nyugat-berlini járművek a BVG A3-as sorozatának utolsó darabjai: a széria első járművei az 1950-es és az 1960-as évek fordulóján jelentek meg, még a berlini fal felhúzása előtt – olyannyira, hogy az ominózus, 1961. augusztus 13-ára virradó éjjelen csak a személyzet szemfülességének köszönhetően nem maradtak a Kelet-Berlinhez tartozó Warschauer Straße (a mai U1-es vonal keleti végpontja) állomáson az új generációhoz tartozó metrókocsik. Amik viszont ottragadtak, azokat a keleti BVG (később BVB) a mai U2-es vonal keletre eső részére vitte át a forgalom lebonyolítása érdekében.

A sorozat tagjait „visszafelé” számozták a BVG-nél, így a legmagasabb pályaszámú 792/793-as egység a legrégebbi A3L71-es. A képen az U1-es vonalon az Uhlandstraße felé tartó szerelvény végére sorozva hagyja el ez az ikermotorkocsi a Kurfürstendamm állomást 2017 nyarán.

Az A3-as sorozatú kocsik az 1950-es évek végétől fogva Nyugat-Berlin kisprofiló hálózatára, a mai U1…U4 vonalak számára épült az ABB Henschel, az AEG, az Orenstein&Koppel, a Siemens és a Waggon Union együttműködésében. Az első három széria (A3 60, A3 64 és A3 66) még acél kocsiszekrénnyel készült, az 1966-ban tervezett A3L66-osoktól kezdve készültek a kasztnik könnyűfémből. A széria eredeti megjelenésében az A3L71-esekig épült, később az F sorozatú nagyprofilú metrókhoz (és a müncheni és nürnbergi metrókhoz is) hasonlóan megújult homlokfalat kaptak a kocsik a korszerűsödő beltartalom mellett, ezek lettek az A3L82 és az A3L92 széria. A most búcsúzó típusból 138 kocsit, azaz 69 ikermotorkocsit vásárolt a BVG annak idején: a végszerelésüket az Orenstein&Koppel gyárában végezték.
A járművek közös jellemzője, hogy ikermotorkocsiként készültek, a páros hossza 25,66 méter, a kocsiszekrény szélessége pedig 2,3 méter. Az utastérben a három ajtó közötti részen menetiránnyal párhuzamos kialakítású padok kaptak helyet, éppúgy, mint a Budapesten is ismert orosz metrók esetén.

Szintén 2017 nyarán, de az U2-es vonalon akadt lencsevégre a legfiatalabb A3L71-es is, a 656/657-es egység.

A BVG flottájában sokáig egyeduralkodó volt az A3-as széria. A legöregebb kocsik kiváltására 1999-ben prototípust, 2005-2006 során pedig szériában összesen 24 darab Hk sorozatú, négykocsis szerelvényt rendeltek. Nem sokkal korábban a kelet-berlini eredetű, főjavításon átesett GI/1 sorozatú metrószerelvényeket is forgalomba állították.
A Stadler építette IK és a majdani JK sorozatú kocsik pedig kiszorítják a még szolgálatban maradt, eredetileg 1971 és 1973 között épített A3L71-eseket (a korábbi szériákat már kiselejtezték) a kisprofilú vonalakról és a BVG közlése szerint a 2008-ban főjavítást kapott utolsó járművek mintegy 3,8 millió kilométeres futás után búcsúznak majd a szolgálattól. A kocsikat hivatalosan 2021. október 17-én búcsúztatták el, a közlekedési társaság folyamatosan vonja ki a forgalomból ezeket a kocsikat, ahogy elérik a megengedett kilométerteljesítményüket.

Egymás mellett az A3-as sorozat régi és új homlokfalú változata. Az U1-es vonal Prinzenstraße állomásán a Warschauer Straße felé tartó szerelvény végén az 507/508-as számú egység, amely eredetileg az A3 66-os széria 917/916-os kocsija volt, de a 2000-es évek elején korszerűsítették a villamosberendezését és az A3E sorozatjelzést kapták. A másik, a 638/639-es egység pedig az A3L92-es széria első darabja.

Kérdés persze, hogy valóban mellőzni tudja-e a BVG ezeket a kocsikat? Hiszen a járműhiány komoly méreteket öltött az utóbbi évek során a berlini metróüzemben, mivel egyre több utas választja a közösségi közlekedést a német fővárosban. Ráadásul az új kocsik beszerzése sem megy gyorsan, a piaci szereplők a tendereket megtámadják, emiatt akár éveket csúszhat a járművásárlás – ahogy ezt láttuk az IK-k és főleg a JK sorozat példáján is. Nem könnyíti a helyzetet az sem, hogy több kisprofilú vonat – a megfelelő műszaki átalakítás után – a nagyprofilú hálózaton teljesít szolgálatot, így találkozhatunk az U5-ös vonalán is az IK sorozatú járművek képviselőivel.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.