2022. 02. 11.

Hétvégi gyors – 2022. február 5-11.

Budapest? GO! Körmetrót terveznek Prágában, ahonnét kivonul a GreenGo. Teljes az azeri tehermozdony-flotta. Hidrogénbuszt tesztel a Volánbusz. Botlással indult a távolsági Charger karrierje. Trolit és trolival próbáznak. További hírek a hajtás után!


Európa ideért


Balatonfenyves | Magyarország – Az esélytelenek nyugalmával szemléztük a mindenféle előzmény nélkül hajnali 5-kor küldött és 10 órára szóló sajtómeghívót, hiszen a #autónélkülvidékre ma nem jöhetett össze a hajnali akadály következtében. Viszont meglepődtünk a délután kiadott közleményen, hiszen vicceskedésünk valóban célba talált: épületet adtak át a Nagyberekbe vezető vasúton, mindjárt kettőt is. Tavaly nyári látogatásunkkor még erősen félkész állapotban láthattuk a kisvasút központját jelentő Balatonfenyves GV állomás felvételi épületét, Imremajorban pedig mindössze egy buszmegállóban megszokott méretű esőbeálló védelmét lehetett megtalálni. A szöveges közlemény szerint Csisztafürdő állomás is kapott egy épületet a Berek Látogatóközpont mellett, ahol a kerékpáros turizmus előmozdítása érdekében zuhanyzókat is kialakítottak és kávézó is üzemel.

Balatonfenyvesen az I. vágány mellett korábban gyöngykavicsos peron volt, ez térkövet kapott. Az épületben megnövelt méretű váróterem, mellékhelyiségek és büfé nyílt.
Imremajorban csak az utasváró újult meg, de szükség is van a korábbinál nagyobbra. A mostaniban kerékpártároló is kialakításra került, az eddig hiányzó térvilágítás pedig napelemes.
(fotók: MÁV)


A FUTÁR megy, a BudapestGO jön – ha jön


Budapest | Magyarország – Városszerte a buszmegállókba fújt aszfaltfeliratok, egyes aluljárókban padlómatricák, néhol utastájékoztató hirdetmények keretében lévő hirdetések adják az utazó tudtára, hogy a Budapesti Közlekedési Központ új, mindent is megoldó utazástervező alkalmazása, a BudapestGO van. Vagy lesz. Vagy lesz valamikor. Mindenesetre február 7-én, hétfőn tartották a sajtótájékoztatót, ahol a tesztverziót a BKK vezérigazgatója, dr. Walter Katalin és a sajtónak beígért Karácsony Gergely főpolgármester helyett megjelenő kabinetfőnöke, Balogh Samu társaságában nyomkodhatták egy kicsit. A program publikus változata nem érhető el azóta sem, az ígéretek szerint majd a már telepített FUTÁR app fog erre az új változatra frissülni iOS-en és Androidon. A Huawei legutóbbi két sorozatát használók egyelőre nem számíthatnak rá, mivel HMS-re nem fejlesztik, nem prioritás. A hangzatos ígéretek szerint integrálják majd az eddig különálló appban működő BKK INFO szolgáltatást és a jegyvásárlást is, ahogy ez az önálló aloldalon olvasható is.
A terveink szerint tesztelni fogjuk a BudapestGO applikációt – ha majd megjelenik.

A Nyugati téri aluljáróban és a Kálvin téri buszmegállóban készült képeinken a nem túl hatékony reklámozási megoldások – ennek ellenpontjaként például Kőbánya-Kispesten egymásnak ellentmondó hirdetmények vannak kint és nincsenek pótolva a padlómatricák
(fotók: Adorján Péter)

A mindenképpen erősen véleményes megoldás, hogy megtartottak egy sajtótájékoztatót, ahol leegyszerűsítve, messziről meg lehetett nézni az alkalmazás működését. Majd utána síri csend. A megjelenés kérdéseit firtató kommenteket jobbára törölték a BKK Facebook-oldaláról és tiltották a kényes kérdést feszegető felhasználókat. Tűntek el ezen túl a jegyvásárlással kapcsolatos kérdéseket feszegető kommentek is, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján, a különálló jegyes app lassú, különösen az ellenőrzéskor, amikor a járműhöz tartozó érvényesítő grafikát kell lekérnie, hogy a járművezető ellenőrizhesse azt. Nem tudni, hogy gyorsabb lesz-e majd az új app, a BKK erre csak homályos ígéreteket tesz csak, érdemi választ nem ad.
Azt már meg szinte említeni sem érdemes, hogy a BKK jelenleg a 2020. évi CXLV. törvény miatt kénytelen kötelezően a Nemzeti Mobilfizetési Zrt-n keresztül értékesíteni a mobiljegyeket, így az a fura helyzet áll elő, hogy az ő értékesítési csatornájukat használja majd a BKK is. Mivel az NM Zrt. jutalékra jogosult, így a BKK az általa értékesített jegyek után jutalékot fizet majd az NM Zrt-nek, mert a BKK viszonteladójaként működik az NM Zrt., akinek pedig egy viszonteladója lesz a BKK. Pazar megoldás, ugye? Persze a kötelezettségek ellen nem nagyon emelt szót a sok más témában oly' harcias fővárosi vezetés sem.
A BudapestGO egyelőre e sorok megjelenéséig nem lett publikus. Úgy tudjuk, hogy a sajtótájékoztató után több nappal is még hibakeresési fázisban volt az alkalmazás, tehát egy nemlétező appot akart eladni az utasoknak a BKK. A projekt a névváltás miatt is kommunikációs kudarc, hiszen létezik hasonló nevű (iOS-re elérhető) app is, ráadásul a FUTÁR név ismert és bevált márkanév az utasok körében is. E számos hiba ellenére láthatóan nincs következménye semminek sem a BKK-nál.

Feltehetően megérezték vagy megértették a vezetőségben, hogy ennyi nap után jó lenne tenni valamit, ezért pénteken 14:43-kor kiraktak egy posztot, hogy majd jövő hétfőtől lesz elérhető az új applikáció. A jogos panaszokra – tekintve, hogy egy héttel a sajtótájékoztató után lesz majd csak elérhető – továbbra is semmitmondó válaszokat adnak a hivatalos profil nevében.


Leálozdóban a régi járműveknek a ČD-nél


Csehország – Az évtized végére minden régi járművétől szeretne megszabadulni Csehország állami vasúttársasága, a České dráhy. Az első „áldozatok” a 242-es sorozatú, Plecháč becenévre hallgató mozdonyok lesznek, melyek jelenleg elsősorban Brno és Jihlava környékén találhatóak meg, ám a térségbe érkező RegioPanterek miatt 2024-től, a Jihlava és Plzeň között közlekedő R11-es jelzésű gyorsvonatokon a Vectronok érkezésével leszivárgó 362-es válthatják őket 2025-től. A regionális közlekedésből 2024 elején távozhatnak a Tornádo/Pantográf becenévre hallgató 460-as és 560-as sorozatú motorvonatok Brno és Olomouc környékéről. A mozdonyok mellett értelemszerűen a hozzájuk kapcsolódó kocsik is leállításra kerülnek az elkövetkezendő években. Az évtized második felében leállításra kerülnek a 150-es és 150.2-es sorozatú (Banán becenévre hallgató) mozdonyok, valamint a 3 kV egyenfeszültségről és 15 kV 16,7 Hz váltóáramról üzemelni képes 371-es sorozatú mozdonyok is. Ezek a mozdonyok azért kerülnek ki a forgalomból, mert életkoruk vagy (a 371-esek esetében) a kis példányszám miatt nem szerelik fel őket ETCS-sel, így azok már nem közlekedhetnek a korridorvonalakon, máshol pedig nincs rájuk szükség. De más járműveknek is az ETCS hozza el a vesztét: a „Bz-k” és a RegioNova motorvonatok sem kapnak ilyen berendezéseket, így az évtized végére már ezekkel a járművekkel sem számol a ČD. Kiváltásukra a Stadler RS1-esek, valamint a jövőben érkező új PESA Link motorvonatok lesznek hivatottak. A selejtezendő járműveket felajánlja a ČD megvételre, de ha nem lesz rá jelentkező, akkor a lángvágó intézi további sorsukat.

2020. január 1-jén még jutott Plecháč a Židlochovice állomásig közlekedő személyvonatra, ám ez hamarosan már a múlté.
(fotó: Mellár Marcell)


Jetkorszak a cseh vasúton


Prága | Csehország – Megtalálta a ČD a megfelelő nevet a 2024 decemberi menetrendváltással forgalomba állítandó nemzetközi egységvonatainak: ComfortJet. A zdopravy.cz szúrta ki, hogy a cseh vasút Železničář [Vasutas] című havilapjában tűnt föl az új név, ahol Petr Šťáhlavský, a ČD szóvivője egy a munkatársak között végzett felmérésre hivatkozva megemlítette, hogy a márkanévvel az új InterJet-egységeknél magasabb színvonalra is kívánnak utalni. A Siemens és a Škoda Transportation alkotta konorcium részéről 2022 első felében kívánják elindítani a gyártást az InterJet esetében már alkalmazott megosztásban: Bécsben épül a szekrényváz és Studénkában szerelik készre. Mozdony egyelőre még nincs a szerelvényekhez, de a ČD most ezt készíti elő.
A tervek szerint a Hamburg, Graz és Budapest felé is járatnák a szerelvényeket, így feltételezésünk szerint a mai Berliner, Vindobona és Metropolitan vonatnevek is megváltozhatnak.


Elkészült az utolsó AZ8A is


Нұр-Сұлтан [Nur-Szultan] / Bakı [Baku] | Қазақстан [Kazahsztán] / Azərbaycan [Azerbajdzsán] – Még 2014-ben kötött szerződést az Azərbaycan Dəmir Yolları [Azerbajdzsáni Vasút] és az Alstom összesen 50, az európai piacon sikertelen Prima II technológiáját használó mozdony gyártására. A tíz egyrészes AZ4A sorozatú mozdony Belfortban épült és már forgalomba állt a személyszállításban, a kifejezetten teherszállításban használt kétrészes AZ8A sorozatból pedig szerdán adták át az utolsót. A 8,8 MW teljesítményű mozdonyok 250 kN tengelyterhelés mellett 9.000 tonnás vonatok 120 km/h-val történő továbbítására alkalmasak -25 és +50 °C közötti időjárási tartományban. Kanat Kalievich Alpysbayev, az Alstom Nyugat- és Közép-Ázsiáért felelős vezetője rámutatott, hogy a pandémia ellenére határidőre legyártották a mozdonyokat, melyek fontos szerepet játszanak majd a Transz-Kaszpi vasúti szállítások kapacitásának növelésében, de tárgyalásokat folytatnak a flotta karbantartásáról, valamint a jelző- és biztosítóberendezések területén is látnak potenciált a térségben.

Mint a régi szép időkben, egymástól vásárolnak a FÁK-országok
(fotó: Alstom)


Mallorca 💖 CAF


Mallorca | Spanyolország – A Serveis Ferroviaris de Mallorca (SFM) 5 négykocsis motorvonatot rendelt 50 millió euróért (részben REACT-EU által finanszírozva) 2024-es szállítással. A szerelvények hasonlóak lesznek az Euskotren számára épülőkhöz, 100 km/h sebességgel szállíthatnak majd akár 500 utast is a méteres nyomtávú vasútvonalakon. Ezen túlmenően az EMT Palma is rendelt 5 szóló hidrogénbuszt a Solaristól 4 millió euróért az EU-forrásokkal finanszírozott Green Hysland program keretében


Focivillamos készült


Frankfurt am Main, Hessen | Németország – Bár az idei labdarúgó-világbajnokságot majd csak november és december fordulóján tartják Katarban, Németország pénzügyi fővárosában már a Németország által rendezendő 2024-es Európa-bajnokságra készülnek.


A VGF műhelyében a 203-as pályaszámú Bombardier Flexity (VGF S típus) kapta meg a különleges arculatot, amivel az UEFA küldöttségét fogadták a február 8. és 11. közötti terepszemlén. A villamos másfél éven át, 2024 júliusáig közlekedik majd ebben a formában.



Visszavonulnak a zöldek


Prága | Csehország – Február 28-án kivonul a cseh fővárosból a magyar autómegosztó, tudatták a hét elején a felhasználóknak küldött üzenetben. A GreenGo döntése mögött az áll, hogy a 2020 februárjában indított szolgáltatásukat pont a bevezetés időszakában érintette hátrányosan a koronavírus-világjárvány miatti bezárkózás, így a szolgáltatás a budapestinél rosszabbul üzemelt a díjmentes regisztráció ellenére is. 2021-ben a csökkenő kereslet miatt néhány autót (főleg 36 kWh kapacitású Škoda CITIGOe iV és VW e-up!) áthoztak Budapestre, feltehetően a többivel is ugyanezt tervezik meglépni a hazai közönség örömére. Az aranyváros nem marad „ellophatós autók” nélkül, a RegioJettel partnerségben álló helyi Car4Way, a magánautókat „újrahasznosító” HoppyGo és az olasz hátterű Anytime Car marad alternatívaként.


Gyorsított digitalizáció


Gera–Weischlitz | Németország – Sikeres teszteken van túl a Hitachi Rail STS (korábban Ansaldo STS) elektronikus biztosítóberendezése, melyet a Gera–Weischlitz vasútvonalra telepítenek majd, hogy a Digitale Schiene programban korszerűsítse a 60 km hosszú, egyvágányú vonal és annak 7 állomásán a jelző- és biztosítóberendezéseket. Az új technológiák implementációját meggyorsító Schnelläufer program keretében a DB és az EBA közösen vett részt a Hitachi müncheni laboratóriumában végzett teszteken, így már a kitelepítés előtt megbizonyosodhattak az elvárt paraméterekről és a kompatibilitásról.

Szinte akármilyen informatikai egység lehetne, de ez a rackszekrény egy komplett vonal biztosítóberendezéseit irányítja majd
(fotó: Hitachi Rail)


Metrókat vesz Genova


Genova | Olaszország – 14 új szerelvénnyel gazdagodik a genovai metró 2024-től, melyeket a Hitachi Rail (korábban AnsaldoBreda) szállíthat. A négykocsis, kétirányú egységek 39 méter hosszúak lesznek és a jelenlegi szerelvényekkel elektromosan is csatolható kialakításúak. A hálózaton általában párosával járnak a szerelvények, így 580 utast szállíthatnak. Az új járművekre az épülő vonalhosszabbítások és a nagyobb rugalmasság miatt van szükség.


Púposkodik a Stadler is


Madrid | Spanyolország – Még tavaly július közepén kötött szerződést a Stadler és a RENFE 59 részben emeletes elővárosi motorvonat szállítására 998 millió euró értékben. Ebből 24 100 méteres és 35 200 méteres egység lesz, melyekhez 15 éves karbantartást is rendelt a spanyol államvasút. A gyártás Albuixech-ben lesz, hiszen az ibériai nyomtávra és 3 kV egyenáramú meghajtásra lesz szükség a Cercanías-hálózatokon.

A modularitás netovábbja: FLIRT XL és KISS moduljai egy járműbe integrálva
(grafika: Stadler Rail)

Az alaphírnek mindössze amiatt van aktualitása, hogy az ABB kiadott egy közleményt, hogy ezekhez a járművekhez és néhány másik mozdonyhoz is készít 80 millió dollár értékben a Stadler spanyol gyára számára elektronikus egységeket, többek között olyan hajtáselemeket, amelyek lítium-ion akkumulátorok segítségével tárolni is tudják a felsővezetékből nert energiát, hogy felsővezetéki hiba vagy telephelyi tolatások során azt mozgási energiává alakíthassák.
Ennek nyomán a Stadler is kiadott egy közleményt a járművekről, mintha most kötötték volna meg a szerződést. Ebben a közleményben egy új járműkoncepcióról írnak, amivel a 100-120 és a 160-240 méteres tartományt tudják majd lefedni, illetve megemlítik a további 44 járműre vonatkozó opciót.


Kölcsöntesztbusz visszajár


Sankt Gallen/Basel | Svájc – Két héten keresztül teszteli majd Basel a hálózatát, hogy biztosan elférjenek majd a 25 méter hosszú dulacsuklós buszok a városban. Ehhez viszont még nincs saját járművük, így Sankt Gallenből kértek kölcsön egy önjáró trolibuszt. A szállításra február 11-én kerül sor, a teszteket ebruár 14-től végzik az éjjeli üzemszünetben, mivel Basel 2008 óta nem rendelkezik troliüzemmel és így csak 25 km a hatótáv.


Visszatérhet a trolibusz?


Innsbruck, Tirol | Ausztria – Nem csak Svájcban, hanem Ausztriában is kölcsönzött trolibusszal próbáznak. A hálózatát 2007-ben megszüntető Innsbruck az akkumulátoros buszokkal történő összehasonlítás végett kért kölcsön Salzburgból egy önjáró trolibuszt. Az IVB hivatalos közlése szerint a dízelbuszok utáni korszakra készülnek és a mostani próbák tapasztalatai alapján választanak majd megoldást.


Fényeskedjék Brüsszel!


Brüsszel | Begium – Február 10. és 13. között tartják a Bright Brussels nevű fényfesztivált. Ennek keretében az EU központi épületeinél fekvő Schuman metróállomáson Hovertone Traces nevű fényjátékát lehet majd megnézni és kipróbálni hétköznap 19 és 23, hétvégén 18 és 23 óra között. A STIB/MIVB is készül egy különleges villamossal: a 92-es és 93-as vonalakon feltűnő szerelvény a szokásos megvilágítás helyett pirosas fóliákat kap a fényforrásokra, ezáltal különleges utazási élményt kínál.



Tolják a csillagot és simogatják az oroszlánt


Drezda, Szászország | Németország – Úgy tűnik, hogy a DVB megtalálta a megfelelő feladatot az extrahosszú buszainak és megrendelői elvárásra kénytelen kapacitást is bővíteni. A flotta bővítése pedig az EvoBus és az MAN termékeivel történik, szám szerint 74 dízelbusz érkezik Szászország fővárosába. A terepviszonyok miatt tisztán dízelüzemű buszokat vesznek tavaly óta EFRE-források segítségével, de ott biztosan mások az EU-s szabályok. Eddig megérkezett 8 MAN Lion's City 12C, melyek közül az elsők már forgalomba is álltak. Idén érkezik még 16 Mercedes-Benz CapaCity L, 20 Citaro G, illetve a 2009/33/EK irányelvnek megfelelés érdekében 2 eCitaro és 18 eCitaro G is érkezik a flottába. Idén és jövőre is érkezik 15-15 MAN Lion's City 18C, de ezekről egyelőre nem közölt képeket a DVB.


Tanyára villanyt


Bozen/Bolzano, Dél-Tirol | Olaszország – Januárban Európa legnagyobb fennsíkján, a Seiser Almon tesztelték a Mercedes-Benz eCitaro G egyik gyári példányát a helyi vonalakat üzemeltető, 1978-ban alapított Silbernagl segítségével. A 11-es vonal két végpontja Compatsch (1850 m) és Saltria (1680 m) település, itt járt menetrend szerinti üzemben a 441 kWh kapacitású akkuval és 6×4-es hajtásképlettel épített csuklós busz. A tesztről Carlo Greco, a cég igazgatója pozitívan nyilatkozott: Bízunk benne, hogy a következő években üzembe vehetünk ilyen buszokat.

Téli, nehezített körülmények között is megállta a helyét
(fotó: Daimler Truck)


Egységesedik a flotta


Berlin | Németország – Hatalmas meglepetést ugyan nem okoz, de a jegyzőkönyv kedvéért érdemes beszámolni róla, hogy hivatalos eredménye is van a NEB hidrogénvonat-beszerzésének: a Siemens Mireo Plus H lett a befutó a TED-n publikált hivatalos verzió szerint. Ezzel a lépéssel a flottaegységet tudja megteremteni a vasúttársaság, hiszen az évtized végétől a másik típusuk a Mireo Plus B lesz.


Sziasztok cicák!


Prága | Csehország – 7 új autóbusz érkezett a prágai hálózatra szerdán az Arriva flottájába: három A26-os (Lion's City L) és négy 12C (Lion's City EfficientHybrid). A szokásos módon a Letňany metróállomásnál kialakított buszállomáson történt hivatalos átadón elmondták, hogy a 146, 155, 163, 208, 209 és 223 jelű vonalakon tűnnek majd föl a PID legújabb előírásainak megfelelő buszok. A 42 ülőhelyes hosszúderekúak kifejezetten a 223-as (Breitcetlova–Černý Most–Sídliště Horní Počernice) vonalra érkeznek a korábban vásárolt 6 ugyanilyen típusú mellé, a 31 ülőhelyes szólók a többi vonalon állnak szolgálatba és a gyenge-hibrid rendszerük miatt a megállókban le tudják majd kapcsolni a dízelmotort.

A szólók a 9151-9154, a hosszúderekúak a 9913-9915 azonosítókat kapták
(fotó: Arriva)


Mexikói útra mexikói buszt


García, Nuevo León | Mexikó – Brazília mellett már Mexikóban is készülnek nyolcadik generációs buszok, az első Paradiso G8 1350-es a helyi V&A Travels International flottájába került. A 15 méteres buszok Volvo B13R 6×2 alvázra épülnek, 46 alvószékkel szereltek, melyekhez telefontartó, USB-csatlakozó, újságzseb és pohártartó tartozik. Az utastér teljes mértékben UV-C fényt használó klímával ellátott, az ablakok elfüggönyözhetőek, 5 monitoron érkezik a központi DVD-lejátszóból a műsor, a célállomást pedig kijelző mutatja. Az üzemeltető cég Mexikó és az USA között szállít főleg bányászokat.

Érdekes, hogy összesen egy utastéri ajtó található a buszon
(fotó: Marcopolo)


Hidrogénezett vecsési kirohanós


Budapest–Vecsés–Gyál | Magyarország – Szerdai bemutatója után pénteken hajnalban forgalomba állt a Volánbusz 576-577-578 jelű vonalcsoportján a Solaris Urbino 12 hydrogen, avagy hidrogén-tüzelőanyagcellás elektromos busz. A HUMDA által felügyelt próbaüzem március 6-ig tart és az autóbusz menetrendje itt érhető el. Az autóbusz üzemanyaggal (1560 l, avagy 36,8 kg gáz 350 bar nyomáson tárolva) való ellátásáról a Linde Illatos úti telephelyén álló egyetlen hazai hidrogénkút gondoskodik, hétköznap 187, szombaton 204, vasárnap 96 utasforgalmi kilométer a penzum az elméleti 350 kilométeres hatótáv mellé. Megfigyeléseink szerint a járatot egész nap a fordakocsi kíséri, bár ez valószínűleg csak túlbiztosítás a Volánbusz részéről.

A Gizella téri körforgalomból fordul ki a metrópótlás miatt 2019 áprilisában indított és 2021 áprilisától meghosszabbított útvonalon közlekedő külső gyűrűs kapcsolatot adó 578-as vonalon
(fotó: Adorján Péter)


A, B, C, D, O. O? Oh...


Prága | Csehország – Újabb tervezett metróvonal került fel Prága térképére. Bár korábban is felmerült egy földalatti körgyűrű építése, az elképzelések is elég homályosak voltak az ötödik (eredetileg E jelű) metróvonalról. 2022. februárjában azonban bemutatták az immár „O” jelzésű metróvonal első szakaszának nyomvonalát. A vonal a cseh főváros belvárosa körül biztosít gyors és zavarmentes harántirányú kapcsolatokat. A terv apropója, hogy a folyamatban lévő és közeljövőben kezdődő ingatlanberuházások nyomán mintegy 270 ezer fővel növekedhet a város lakosainak száma. Az új lakóövezetek és munkahelyek azonban nem feltétlenül a sugárirányú kapcsolatokat igénylik, ezt a 2000-es évek második felében átalakult autóbuszhálózat is lekövette. A beruházás idejének megkezdéséről még nincsenek információk, egyelőre a negyedik („D” jelzésű) metróvonal építésének előkészítő munkálatai vannak folyamatban.



Kék-sárga villamos


Torino | Olaszország – Péntek hajnalban megérkezett – közel fél éves késéssel – az első villamos abból a 70-ből, amit 2020 májusában rendelt meg az iparváros közlekedési cége. A dizájnért a Giugiaro Architettura volt felelős, a város két színét használták a markáns arculathoz. Az első 30 28 méteres villamos megvásárlása állami támogatás felhasználásával történt, a japán-olasz gyártó 63,417 millió eurót számláz.

A beltérről a GTT egy másik posztjában láthatóak képek.


Feltöltötték, de mégsem


Chicago, Illinois | USA – Az Amtrak zászlóshajójának számító 7-es vonatszámú Empire Builder (Chicago, IL – Seattle, WA) volt az első két Siemens Charger ALC-42 bemutatkozó szolgálata kedden, bár nem sikerült túl fényesre. A hivatalos közlemény ugyan nem ír róla, de az értőknek eleve furcsa lehetett a szokásosan három géppel kiadott szerelvény elején egy negyedik mozdony. A Trains.com beszámolója szerint a PTC működésével voltak hibák a 301-es azonosítójú darabon, ezért került elé a 84-es azonosítójú GE P42DC Genesis és késett közel egy órát a premierjárat. A típusnak már több verziója fut az amerikai vaspályákon, a tapasztalatok miatt a már megrendelt 75-höz újabb 50 darabot írhat hozzá a Siemens. Ha valóban sikerül feltétel nélküli működésre bírni a technikát, akkor a következő vonatokon találkozhatnak majd vele az utasok és az érdeklődők: Auto Train, California Zephyr, Capitol Limited, Cardinal, City of New Orleans, Coast Starlight, Crescent, Empire Builder, Lake Shore Limited, Palmetto, Silver Star és Silver Meteor, Southwest Chief, Sunset Limited és Texas Eagle. Az új mozdonyok 4200 LE (3100 kW) teljesítményűek, gázolajból 2200 US gallon [8300 l] fér a tankba és akár 125 mph [201 km/h] sebességgel is közlekedhetnek, a leváltandó, 30 éves GE Dash 8-nál pedig 90 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki.

Lámpalázas lehetett az 50 éves történelemre színezésében emlékeztető gép, de így lett igazán színes a szerelvény
(fotó: Mark Glucksman/River Rail Photo / Amtrak)

Összeállította: Adorján Péter, Mellár Marcell, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.