2022. 05. 13.

Hétvégi gyors – 2022. május 7-13.

Ütemváltás a metrópótlásban. Duplacsuklós replika a BKV-nál. Készül az első dán Talgo. Hírösszefoglalónk.


Ütemváltás a metrópótlásban


Budapest | Magyarország – Május 14-én, szombaton 17 órától utazhatnak az utasok az M3-as metró középső szakaszán, miután néhány állomást megnyit a közönség előtt az üzemeltető BKV az eddig lezártak közül. A vonatok így hétköznapokon 21 óráig, plusz az első hétvégén (!) egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér; valamint a Árpád híd Göncz Árpád Városközpont és Újpest-központ között szállítanak majd utasokat. A déli részen a vonatok nem állnak meg a Nagyvárad téren, fordulni pedig utasok nélkül a Deák Ferenc térre járnak majd. A metrót több buszviszonylat is pótolja, az M3-as, az M3A és az M30-as közlekedési rendjéről korábban már hírt adtunk.


A hivatalos átadóünnepség a Nagyon Fontos Emberekkel, azaz Karácsony Gergely jelenlegi és Tarlós István volt főpolgármester, továbbá Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója társaságában 14 órakor kezdődik a Kálvin téren, a VIP-vendégek metrózását azonban a nagyközönség nem zavarhatja meg, a fizető utasok előtt csak 17 óra körül nyílik meg a metró, ekkor áll át a buszos pótlási rendszer is az újabb változatra.
Mindazonáltal a buszos pótlás ilyen módú változtatása valószínűleg nem kevés utasnak okoz majd fejfájást, teljesen érthetetlen, hogy miért nem várja meg legalább a napi üzemzárást a közlekedésszervező Budapesti Közlekedési Központ?


Már piroslik a kocsiszekrény


Madrid | Spanyolország – Kicsivel több, mint két éve rendelte meg a DSB az új nemzetközi járműveit a spanyol Talgo-tól és már el is készült az első kocsiszekrény. Egy éve plusz betétkocsikat is rendeltek, így a 8 járműegység egyenként 15 kocsival készül majd és közel 500 utast szállíthat. A 2023-as forgalomba állás valószínűleg nem lesz tartható, de a Fehmarnbeltquerung is csak az évtized végére készülhet el, így csak a mostani járműparkot kell további néhány évig üzemeltetni.



Kész a replika


Budapest | Magyarország – Elkészült és kedden bemutatkozott a sajtónak az egyetlen példányban készült, majd Iránba került Ikarus 293-as replikája. A BKV kelenföldi garázsában két forgalomból kivont 280-as összeépítésével keltették életre a 22 méternél is hosszabb duplacsuklós buszt, amit még a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum sem tudott visszavásárolni. Az eredetitől eltérően ebbe a buszba a BKV-nál rendszeresített motor-váltó-kombináció került, illetve a csuklókapcsolat sem kísérleti darab. A jelenlegi magyar jogszabályok alapján a busszal utazni legfeljebb nyílt nap keretében, a garázs területén lesz lehetséges, hiszen a hossza miatt nem kaphat rendszámot. A bemutatón Szedlmajer László, az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a napi munka mellett, mintegy hobbiként készült el közel 3 év alatt a szerelők által ez a különleges darab.

Egészen érdekes élmény 30 év után újra duplacsuklós buszt látni itthon, még ha nem is mehet kerítésen kívülre
(fotó: Adorján Péter)


Újra jár a 23-as


Prága | Csehország – Május 16-ától újra közlekedik Prágában a 23-as „retrovillamos”. A Zvonářka és a Královka hurokvégállomások között közlekedő, a fő turisztikai nevezetességeket, így a belvárost, a Malostranskát és a Hradzsint is érintő viszonylatot a koronavírus-járvány miatti lezárások nyomán állították le, majd 2021 tavaszán-nyarán újra próbálkoztak a beindításával, de végül ismét leállították a járatot. Az ide beosztott Tatra T2-es és T3-as flotta pedig átkerült más vonalakra, jobbára a 2-es viszonylatra. 2022. május 16-ától viszont ismét közlekedik a járat a villamosrajongók és a turisták legnagyobb örömére.




Biztos kezekben a futóművek


Chemnitz | Németország – Megállapodott a Stadler Rail AG és a Chemnitzer Verkehrs-AG, hogy a meglévő 12 CITYLINK esetében a gyrtó végezze el a forgóvázak esedékes revízióját a Berlin mellett felépített üzemben. Az első munkadarabok idén nyáron érkeznek, a szerződés szerint 26 hajtott és 26 futó forgóvázat hoz majd rendbe a gyártó kompetenciacentruma. Ezzel a lépéssel biztosítható, hogy a 2015 óta közlekedő vasútvillamosok továbbra is üzemképesek maradjanak.

A járművek tulajdonosa a Verkehrsverbund Mittelsachsen, de a karbantartással a CVAG van megbízva, akik a legfontosabb munkát most a gyártóra bízták
(fotó: Stadler Rail AG)


Pecsét rendben


Antwerpen | Belgium – Megszerezte a biztonsági tanúsítványt a Medway, így Olaszország mellett Ausztria, Németország, Belgium és Hollandia is szerepel a bejárható országok között. Ennek örömére a cég július 1-re már be is jelentette az első indulásokat az antwerpeni terminálról.


Túl a Kárpátokon


Ukrajnában a helyzet percről percre változik. Oldalunknak nem célja a hadi hírek közvetítése, azt megteszi számos fősodratú hírportál, de a kialakult helyzet érinti a tömegközlekedést is. Emiatt néhány fontosabb, érdekesebb hírt mindenképpen fontosnak tartottunk összegyűjteni az ukrán-orosz konfliktus kapcsán.

München/Moszkva | Németország/Oroszország – Hivatalosan is kivoul a Siemens az orosz piacról, döntött az igazgatóság csütörtökön. Ezzel a döntéssel egy 170 éve fennálló kapcsolatot szakítanak meg az orosz-ukrán háború okán. A cég közlése szerint a bevételeik 1%-át realizálták itt, de leginkább a hamarosan munkanélkülivé váló dolgozóikat sajnálják.

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.