2022. 10. 27.

ÖBB 2023 - új menetrend a szomszédban

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) idén is október harmadik hetében mutatta be december közepétől érvénybe lépő új menetrendjét – míg hazai viszonylatban ilyenkor még csak apró hírek szivárognak, a szomszédban már feltöltésre kerül a menetrend az elektronikus adatbázisba és elérhető a jegyvásárlás is. A 2022-es év forgalmi rekordjára építve az ÖBB továbbra is agresszíven fejleszt, a számok irigylésre méltóak, de maga a 2022/2023-as új menetrend még inkább az apró lépések jegyében halad előre.


Az ÖBB hagyományosan október harmadik hetében hozza nyilvánosságra a december közepétől (idén december 11-re esik a menetrendváltás) esedékes menetrendi változásokat, ami mind az utasnak, mind pedig a témával foglalkozó sajtónak előnyös. Nem meglepő módon a felütést az idei év rekordot döntő utasszámai jelentették: míg az első negyedév még elmaradt a 2019-es bázistól, a 2. negyedév már egy szinten volt vele, a nyár pedig 17,7%-os növekedést hozott 2019-hez képest az utasszámokban. Ilyen háttérrel érthető, hogy az ÖBB mind a menetrend, mind pedig a járművek tekintetében előre menekül az energiaárak növekedése mellett is – mivel Ausztriában 480 forint helyett 2 euro körüli/feletti üzemanyagárak a jellemzőek, van hajtóerő a vasútra váltáshoz. Ami a járműveket illeti: 2030-ig 30%-al bővítik a távolsági forgalomban az ülőhelykapacitást, jövő nyár végén szolgálatba állnak az első új NightJet-szerelvények (eredetileg ezt idén decemberre tervezték), az elővárosi forgalom számára pedig 21 további emeletes motorvonatot vesznek – ezek a keleti régióba kerülnek majd. Vorarlbergben decembertől üzembe áll a két első négyrészes Desiro ML motorvonat, jövő augusztustól pedig Tirolban is szolgálatba állnak a hasonló járművek – ezzel lassan lezárásra kerül a Talent 3-as vonatok buktája miatt kialakult szerencsétlenkedés és mindkét tartomány megkapja a már régen beígért új vonatokat. Folyamatban van egy 120 járműre szóló kiírás is, felsővezetékes-akkus hibrid motorvonatokra – a tuti befutó elvileg a Siemens Desiro ML 'Cityjet Eco’ változata, bár az utóbbi időben megtört a jég és Stadler-terméket is hajlandó venni az ÖBB. Gumikeréken, az ÖBB Postbus üzletágánál is a villany a kulcsszó: idén augusztustól a Weinviertel déli részén 11 elektromos busszal szolgálják ki a regionális buszviszonylatokat. Az érintett terület egyébként a ’Schweinbarther Kreuz’ vidéke, ahol a vasúti személyforgalom leállítása után kifejezetten „kirakatüzemet” röffentett be Postbus – Alsó-Ausztria más regionális buszvonalain nem jellemző az ütemes menetrend hétvégi üzemmel kombinálva, most pedig ide kerülnek az elektromos buszok is.

A Schweinbarther Kreuz utolsó üzemnapjain már bőszen (és üresen) pörögtek a „kirakatbuszüzem” kocsijai - egy 420-as viszonylaton dolgozó busz került lencsevégre Groß Schweinbarth állomás előtt

Ami magát a menetrendet illeti, kezdjük a nemzetközi forgalommal: amint korábban a Kálmán Imre EuroNight meghosszabbítása kapcsán írtuk, a délkelet és kelet felől Münchenbe érkező éjszakai vonat decembertől hosszabb útvonalon, Stuttgartig jár majd. A Budapest felől érkező vonatrészen kívül ez érinti a Zágráb, illetve szezonálisan a Rijeka [Fiume] felől érkezőt is. Szintén hosszabbodik a Bécs–Milánó éjszakai vonat útvonala: a következő menetrendi évtől Genováig jár majd. A Regiojet éjszakai vonataira válaszul beindított és hamar közkedveltté vált Pozsony–Bécs–Graz–Split éjszakai vonat továbbra is marad heti három napos mutatvány, de hosszabbodik a szezon: már május elejétől egészen október derekáig közlekedik majd. Az éjszakai vonatok reneszánszát és kifejezetten az adriai járatok sikerét elnézve a Horvát Vasút kénytelen lesz azt csinálni, amihez a jelek szerint nincs igazán kedve: több vonatot közlekedtetni. Ha pedig már kedv – bár kedve is lenne hozzá és igény is lenne rá, az ÖBB részéről nem hallani kapacitásbővítésről az éjszakai vonatok kapcsán, legalábbis a következő évre nézve. Az új Nightjet-szerelvények 2023-tól induló szolgálatba állása talán ad majd némi mozgásteret, de tény, hogy egyes viszonylatokra nagyon nehéz például hálókocsijegyet kapni, akár 2-4 héttel indulás előtt is.
Ami viszont izgalmas régi-új dolog, az az új Bécs–Prága vonat, méghozzá a „klasszikus” útvonalon, Gmünd határátmenettel Dél-Csehországon keresztül. Az egykori Vindobona nemzetközi gyorsvonat eredeti (az 1950-es indulástól évtizedeken át bejárt) útvonalán indított új járat Bécsből a Franz-Josefs-Bahnhofról indul majd, mely már elég régen nem fogad igazi nemzetközi vonatokat (a gmündi REX-ek egy része átgurul ugyan az első cseh állomásig, de ez azért nem nagy szám). Sőt, az új vonatból hétvégén rögtön kettő is lesz – míg hétköznap egy vonatpár közlekedik majd, hétvégén kettő. Az alapvonat Bécsből 9:00-kor indul majd és 14:12-kor érkezik a prágai főpályaudvarra, ellenirányban pedig 17:46-kor indul a cseh fővárosból és 22:54-re érkezik Bécsbe. A hétvégi vonat Bécsből 15:00-kor indul és Prágába 20:12-kor érkezik, míg ellenirányban 7:46 és 12:54 a két sarokszám. Amint láthatjuk, egy órával lassabb ez az irány, mint a Breclav határátmenetben közlekedő fővonali összeköttetés, cserébe viszont végig látványos panorámát kapunk a vonatablakból és talán kevésbé lesznek zsúfoltak ezek az alternatív útirányon közlekedő vonatok. Fontos újdonság még, hogy 2023. január elsejétől a nemzetközi jegyekre fizetendő forgalmi adót az osztrák szakaszon (illetve az arra eső jegyár-részletre) elengedik az illetékes minisztériummal egyeztetve, ez pedig némileg csökkenti a nemzetközi jegyek árát. Izgalmas könyvelési kérdés, hogy a globáldíjas jegyeknél, ahol nem választható el könnyen az osztrák és külföldi ár, hogyan fog ez pontosan kinézni.

A belföldi távolsági forgalomban eget rengető újdonság nincs, a kis lépések politikája viszont folytatódik. Az eddig is apránként bővített peremidőszaki kínálatot újabb 2-3 vonattal toldják meg például a Bécs–Linz–Salzburg vonalon, ahol már „színházi” 0:28-as bécsi indulású Railjet is lesz Linzbe, ellenirányban pedig egy vonat Salzburgig hosszabbításával adnak kora reggeli eljutást Bécsbe és a repülőtérre - az új RJX 823-as Salzburgból 5:01-kor, az eddigi első RJ 541-es számú vonat előtt 10 perccel indul majd. Érdekesség, hogy Salzburgból 3:11-es indulással menetrendbe került még egy Salzburg–Bécs Intercity, 461-es vonatszámon, valószínűleg a hasonló menetrendi fekvésű Kálmán Imre / Wiener Walzer ülőhelyes kocsijainak tehermentesítése, illetve a belföldi utasok kényelmesebb eljutása érdekében. Az új vonat a menetrend szerint alacsonypadlós - valószínűnek tűnik, hogy egy Desiro ML 'Cityjet' szerelvényt forgatnak be ide a bécsi elővárosból.
Bécs és Villach között a kicsit rapszodikus menetrend kiszámíthatóbbá válik, két új vonatpár beállításával a csúcsidőszakokban végig órás ütem lesz a Südbahnon, ezzel párhuzamosan pedig a Graz–Klagenfurt IntercityBus is kap egy extra járatot. Az új IC-vonatok Bécsből 9:18-kor (IC 735 vonatszámon) és 15:18-kor (IC 831; ez az eddig csak pénteken közlekedő IC 739 napi változata lesz) indulnak majd, ellenirányban Villachból pedig a 6:13-as (IC 730) és 16:13-as (IC 830) indulás lesz új - utóbbi a csak vasárnap közlekedő IC 732 napi változata lesz.
A szappanoperának számító Linz–Graz és Salzburg–Graz viszonylatok is kapnak egy-egy újabb IC-vonatot. Ezeken a viszonylag kis forgalmú távolsági vonalakon nagyon régen megy a „húzd meg-ereszd meg” játék; az egykori fix ütemes menetrendet a 2000-es években „lefűnyírózták”, emiatt lett az utóbbi években mindig olcsón ellőhető fejlesztési patron a menetrendi sajtótájékoztatókon az, hogy egy-egy újabb vonatot visszatettek a kínálatba (tavaly is előtték ezt). Most a meglévő 6:56, 12:56, 16:56-os grazi indulások mellé 602-es vonatszámon egy esti, 18:56-os indulású új közvetlen vonat kerül a menetrendbe; ellenirányban a 601-es számú párja 5:57-kor indul majd Linzből. Salzburgból Graz felé az új indulás szintén esti: az IC 615-ös 20:16-kor indul majd Mozart városából és 0:14-kor ér Grazba; ellenirányú párját nem találjuk a menetrendben, itt valószínűleg marad a felemás menetrend - egyik irányban 5, másikban 6 közvetlen vonattal.
Hasonló megmozdulás a „turisztikai kínálat bővítése” címszóval a Bécs–Bad Ischl–Stainach-Irdning IC-vonat hétvégi helyett napi vonattá előléptetése, illetve egy hétvégi Bécs–Schladming–Bischofshofen IC indítása. Turisztikai helyiérdekű hír az is, hogy a Böckstein és Mallnitz között közlekedő autószállító vonatokon bővítik a kerékpáros kapacitást is, hiszen a hágót illetve a kissé odébb fekvő autópályát kiváltó vonatok a kerékpáros turisták számára is érdekesek. Ha pedig már Tauernbahn: RJ 696 számon 17:16-os indulással hétfőtől csütörtökig illeve vasárnap egy új Salzburg–Mallnitz-Obervellach viszonylatú vonat került a menetrendbe, mely a Tauernbahn egyébként visszafogott, kétórás ütemét sűríti az esti hivatásforgalmi időszakban. Ellenpárja a hétfőtől szombatig közlekedő RJ 595 lesz, 6:19-es salzburgi érkezéssel.

A regionális és elővárosi forgalomban éves szinten 1,3 millióval több vonatkilométert rendeltek meg 2023-ra közszolgáltatás keretében, így számos vonalon várható némi sűrítés, főleg a reggeli és esti peremidőszakokban. Ami a magyar határmenti forgalmat illeti, Hegyeshalom és Királyhida (illetve Bécs) között marad a jelenlegi kínálat, míg a kissé elátkozottnak számító Fertőszentmiklós–Pamhagen [Pomogy] határátmenetben két új indulást találunk az új hétköznapi menetrendben: Fertőszentmiklósról 12:02-kor és 20:02-kor. A peremidőszaki/turisztikai jellegű bővítésen kívül viszont marad az érthetetlen délelőtti 5 órás lyuk, illetve a 16 perces Fertőszentmiklós–Pamhagen menetidő a frissen felújított pályán gurulgatva, majd (vagy miután) a magyar oldalon a soproni sarokcsatlakozást pont elbukva. Hiába, utas nélkül azért jobban megy a vasút! Viszont maradva az Ostbahn vonzáskörzeténél: mivel szeptember közepén elkezdték szétkapni és felújítani Gramatneusiedl állomást, illetve lassan (végre) Himberg állomás is kap egy rég megérdemelt pályás szőnyegbombázást, valószínűleg a 2023-as év a vágányzárak jegyében fog telni a vonalon és a hegyeshalmi/győri REX/EURegio vonatokat a tapasztalatok szerint az elsők között mondják le, mikor ritkítani kell a menetvonalakat a felújítás alatt álló szakaszon. Még egy régi téma a keleti régió végére: gyors Railjet még nem lesz, és állítólag jövőre sem valószínű, hiába kezdett a MÁV-START célzott mozdonyvezető-toborzásba idén nyáron.
Karintiai változás, hogy az idei villamosítást követően a Klagenfurt–Weizelsdorf S3 viszonylat már felsővezetékes üzemben indul újra a menetrendváltással és Lambichl új megállót is kap a vonalon - az ülőhelykapacitás 70%-al nő a vonalon és a csatlakozó buszok menetrendjét is áttervezték. A régóta készülő megaprojekt, a Koralmbahn építése a végéhez közeledik, karintiai szakasza jövő decembertől teljes üzembe megy - az utolsó munkafázisok miatt viszont Klagenfurt és Wolfsberg között a 2023-as menetrend jelentős részében buszos pótlás lesz.

A Tauernbahn autószállító vonata gurul ki a névadó alagút északi végén, Böckstein állomásnál - jövőre nő a kerékpárszállító kapacitás a különleges járaton

Tarifák - enyhe növekedés
A menetrendváltások sarkalatos kérdése szokott lenni a jegyárak emelése. Nos, Ausztriában első születésnapját ünnepli a tavaly októberben indított Klimaticket-koncepció, így sokan váltanak bérletre, de mégis fontos megemlékezni a jegyárakról is. A másodosztályú jegyek átlagosan 3,9%-al lesznek drágábbak decembertől, ami a jelenlegi inflációs környezetben korrekt emelésnek mondható. A dinamikus árazás marad - aki két héttel előre megveszi a jegyét, nagyjából az idei árakkal számolhat jövőre is. Újdonság, hogy az 1. osztályú jegyekhez automatikusan jár majd a helyfoglalás is, kivéve az állomási automatából váltott jegyeket - ezt valószínűleg a konkurencia nyomására is lépték meg, illetve a különféle kedvezmények (pl. több utas együttes foglalásakor csak egy helyjegy árát kellett fizetni; 1 euros helyjegy mobilalkalmazásból váltva, és a többbi) miatt valószínűleg már lecsökkent a helyjegyekből származó bevétel. A megadott példákból viszont az is gyanús, hogy az elsőosztályú jegyárak bőven a másodosztályúhoz megadott átlagos 3,9% felett drágultak... Igaz, közben az üzemanyagok ára az év eleji 1,1-1,3 euros sávból átkerült az 1,7-2,1 körülibe, tehát a vasút árbeli versenyképessége minden bizonnyal javult is.

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.