2023. 08. 26.

Hétvégi gyors – 2023. augusztus 19-26.

Piros, chilei, de nem cseresznye. Baj van, ha a Servicejet jön. Bemutatkozott az akkus Coradia. Újabb gázbuszokat rendelt az RVK.


Dízelvonattal a villanyautógyárba


Grünheide (Mark) | Németország – A sok vita tárgyát képező, de egyre bővülő európai Tesla-gyár dolgozóinak közlekedése a kezdetektől fogva autóbusszal volt megoldott. Viszont a folyamatosan növekvő létszám miatt már korábban is szükséges volt az RE1-es vonal felé adott kapcsolatokkal megosztani az utasmennyiséget, ezért Fangschleuse és Erkner állomásokra önálló járatok indultak. Szeptember 4-től viszont a 20 perces ütemben járó erkneri buszok helyett napi 30 vonatpár közlekedik majd, a VBB menetrendi keresője alapján ütemtelenül. A díjmentes szolgáltatást a NEB intézi majd, a tervek szerint Küstrinbe járó RB26-on rendszeresített dízelüzemű Bombardier Talent motorvonatokkal. A menetidő egy irányban 12 perc lesz, az üzemidő 04:00 és 00:15 között fekszik, a Tesla Süd nevet kapott megállóhely pedig a gyár területén kívül helyezkedik el. Erknerben az időszaktól függően 10 vagy 20 percenként induló S3-as és az óránként akár háromszor is megálló RE1-es lesz az átszállási kapcsolat.

Alig egy hete maradt a 2022 óta közlekedő erkneri járatnak, ahol a DB-hez tartozó BEX Charter (korábban Bayern Express & P. Kühn Berlin GmbH) 569-es azonosítójú MAN 18C Lion's City NG360 híbrid típusú buszt örökítettük meg 2023. augusztus 21-én
(fotó: Adorján Péter)


Kimaxolták az Airo-rendelést


Washington, D.C. | USA – Tavaly karácsony előtt jelentette be az Amtrak, hogy egységes szerelvényekkel képzeli el a vonalhálózatán a jövő szolgáltatását. Ehhez akkor a lehetséges 83-ból 73-at rögvest meg is rendeltek, az opciós mennyiség lehívását pedig augusztus 21-én jelentették be. Roger Harris, az Amtrak elnöke elmondta, hogy céljuk a növekvő számú utasok színvonalas kiszolgálása, amivel a közúti és légi torlódásokat is csökkenteni tudják. A szerelvények a Siemens kaliforniai gyárában épülnek majd, amivel ipari munkahelyeket is teremtenek.


Újabb jet az osztrák pályákra


Bussnang | Svájc – Megújítja az ÖBB-Infrastruktur AG a tűzoltó- és mentővonatait, amiket még 2020/2021 fordulóján rendeltek meg. A végleges mennyiség 18 járműegység lett és mindegyik képes lesz 324 utas alagútból kimenekítésére. Ezek lesznek a Servicejet nevű járművek, bár inkább nem szeretnénk kipróbálni őket. A főként alagúti szakaszok biztosításához szükséges szerelvények tisztán felsővezetékes üzemben 4000 LE (körülbelül 3 MW) teljesítmény mellett 160&nbp;km/h sebességre képesek, emellett akkumulátoros önjárás is biztosított 280 kWh kapacitással, de legutolsó megoldásként az összesen 1060 LE (körülbelül 780 kW) teljesítményű dízeles powerpack is ott lesz. Biztosító berendezésként egyértelmű az ETCS Level&nbp;2 léte. A tűzoltáshoz a középső kocsiban 40 m³ vizet tárolnak majd, amit a két vezetőállásból kezelhetően négy 100 bar és két 10 bar nyomású vízágyúval lehet kijuttatni. Természetesen habképző anyagokat is alkalmazhatnak, amennyiben a helyzet ezt kívánja meg, de a két végén hagyományos Storz-kapcsos tömlőcsatlakozás is lesz, így folyamatos vízellátás is biztosítható. A személyzetet és az utasokat többlépcsős szűrőrendszerek védik, a tetőre pedig összesen négy jetventilátor kerül az alagútszakasz megfelelő szellőztetése érdekében. A személyzet két fő vasutas és 18 fő tűzoltó, utóbbiak számára a legszükségesebb felszerelések (hőkamera, légzőkészülékek, hidraulikus feszítő-vágó, tömlők) konténerekben kerülnek elhelyezésre. A Servicejet külső segítség nélkül képes lesz akár 2000 tonnás szerelvények mozgatására is. A rendelés összértéke 230 millió euró, szolgálatba állításukra 2024-ben, a Koralmtunnel átadásával párhuzamosan kerül sor.

Johann Pluy, az ÖBB-Infrasturktur AG és Dennis Laubbacher, a Stadler Bussnang AG vezérigazgatója az első elkészült modul átadásán

A műszaki rajz alapján a brit piacra szánt termékeiket vették alapul, de mégis egy speciális európai járművet sikerült alkotni
(képek: ÖBB)


Ezüstösen csillog az akkus


Chemnitz | Németország – Augusztus 21-én hivatalosan is bemutatták az elektromos-akkumulátoros hibrid járműveket, melyek 2024. június 9-től váltják majd a Lipcse és Chemnitz közötti RE6-os viszonylaton a hagyományos szerelvényeket. Az Alstom Coradia Continental alapokra épülő járműbe 120 km autonómiát építettek be Li-ion akkumulátorok segítségével. A 2031 decemberéig szóló szerződést továbbra is az MRB teljesítheti, de már a megrendelő VMS-től bérelt járművekkel. A háromrészes, 56 méter hosszú motorvonatokba 150 ülőhelyet szereltek. A jelenlegi szerelvények 300 ülőhelyet kínálnak, így feltehetően a még nem teljesen kiforrott tecnológia miatt lesznek alapesetben dupla egységgel kiadva a szerelvények.

A jelenlegi szerelvények a 2015-ös szolgáltatóváltás óta közlekedek
(fotó: Adorján Péter)

2019-ben még csak elképzelés volt, mára valósággá vált

A szélső modulok tetejére kerültek az akkumulátorok
(fotók: Alstom)



Magasba törnek a kínaiak


Santiago | Chile – Bemutatta a BYD az első emeletes villanybuszát, melyet kifejezetten a dél-amerikai piacra fejlesztettek. A fővárosi RED Movilidad nevű hálózatra vásárolt 10 busz a B12C01 gyári típusjelet kapta, hosszuk 12,128 m, magasságuk 4,17 m és akár 2 óra alatt feltölthetőek teljesen lemerült állapotból. Hivatalosan 97 utas szállítható, melyek közül 69 ülőhelyet is talál, illetve 30 USB-portot is elhelyeztek a fedélzeten. A 16,5 t tömegű buszok hatótávolsága 280 km a gyár szerint.

Elsőre akár a Neoplan Centroliner is eszünkbe juthat az eleje alapján, hátrább viszont mintha az Alexander Dennis termékeiből merítettek volna ihletet a tervezők
(fotó: BYD)


Gázosítanak Kölnben


Köln | NémetországBő egy éve adhattuk hírül, hogy a Köln környéki regionális buszokat üzemeltető RVK nagynak számító mennyiségű hidrogén-üzemanyagcellás buszokat vásárolt. A legfeljebb 108 ilyen járműre szóló támogatási szerződést pedig nem kívánják veszni hagyni, ezért csuklós buszokat is vásárolnak. A lehetséges 29 támogatott darabból 18 már biztosan Solaris Urbino 18 hydrogen lesz, melyeket 2024 második felében szállítanak. A 100 kW teljesítményű reaktort működtető 50 kg gázt nyolc tartályban osztják majd szét, a hatótáv pedig 350 km a gyártó szerint.

Összeállította: Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.