2023. 11. 06.

Repedés miatt állnak

Würzburgban súlyos hibát találtak egy villamosnál, ezért a flotta felét leállították. Szükségmenetrend és buszos pótlás váltja a szeptemberben bevezetett bővített kínálatot.






Azonnali intézkedésekre kényszerült a WVV az egyik villamostípusának hibája miatt. November 4-én, péntek délután kelt közleményükben a GT-N típus egyik példányának üzemveszélyes hibájára hivatkozva leállították a típust az átvizsgálás időtartamára. November 6-án, hétfőn üzemkezdettel szükségmenetrendet vezettek be a továbbra is kiszolgált két viszonylatra.

A '90-es évek közepén beszerzett típus a város egyetlen teljesen alacsonypadlós villamosa és 20 példánnyal a flotta gerince. Az LHB és a Siemens által közösen fejlesztett hattengelyes, multicsuklós villamosok egyedi darabok. A mostani probléma a forgóvázkeretben talált repedés, ami a hálózaton előforduló igénybevételek (meredek szakaszok és szűk ívek) mellett nem meglepő. A típus a hasznos élettartama végét járja, nagyobb felújítást eddig nem végeztek rajtuk.

A 4-es vonalon található Sieboldmuseum megállóhoz érkezik a 250-es pályaszámú GT-N a 2023. július 22-én készült felvételünkön. Ezen az ágon mostanában csak vasárnap láthatnak villamost az utasok.

Az 1-es (Sanderau–Hauptbahnhof–Grombühl), 2-es (Hauptbahnhof–Zellerau) és 3-as (Athener Ring–Hauptbahnhof) vonal üzemét felfüggesztették, így a szeptember 12-én bevezetett belvárosi 5 perces ütem is mellékvágányra került. A továbbra is villamossal kiszolgált 4-es és 5-ös vonal sem a megszokottak szerint közlekedik. A 4-es csak Sanderau és Hauptbahnhof között ingázik, a '60-as évekből származó, még meglévő hat magaspadlós DUEWAG-villamossal (GTW-D8) kiszolgálva. Az 5-ös vonalon kimarad a rövid betéréssel kiszolgált Athener Ring megálló, de a teljes útvonalon közlekedik (Rottenbauer–Heuchelhof–Hauptbahnhof–Grombühl) és kizárólag a '80-as évek végén vásárolt 14 GT-E típussal, melyeket szintén az LHB-Siemens páros épített.

A főpályaudvar előtt fordul a 201-es pályaszámú GT-E a 4-es vonalon, ahova betérésként közlekedik. A típus középső modulja akadálymentes.
(fotók: Adorján Péter)

A 4-es vonal kimaradó szakaszán (Hauptbahnhof–Zellerau) autóbuszok közlekednek, átszállásra a szokásos módon a Juliuspromenade megállót ajánlja a WVV. Nehezebb eljutást jelent az utasoknak, hogy a pótlóbusz egyes megállókat nem tud kiszolgálni a vágányok szélső fekvése és magasvágányos kialakítása miatt. Mind a villamosok, mind a buszok 10 perces ütemben követik egymást, egyéb járatokat nem érint a korlátozás. Érdekesség, hogy a vasárnapi menetrendet – amikor csak 4-es és 5-ös villamosok közlekednek 15 perces ütemben – továbbra is tudják tartani a megszokott útvonalakon.

Zellerau felé hétfőtől szombatig kell buszra szállni
(grafika: WVV)

Egyelőre nem belátható, meddig tart a forgóvázak átvizsgálása, de a WVV és a külső szakértők is a mihamarabbi megoldáson dolgoznak. Az viszont szinte biztosnak látszik, hogy a még 2019-ben megrendelt GT-F sorozat megérkezése előtt megoldást kell találni.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.