2024. 03. 02.

Hétvégi gyors – 2024. február 25–március 2.

Budapest-bérletet vegyenek a BKK-sok! Üzleti váró: korlátozott a belépés. Újabb fekete gépek érkeznek. Miért veszélyes vasútra a hajózás? Ha Svájc, akkor alagút. Hírösszefoglalónk.


Az igaz budapesti a BKK-tól vesz bérletet!


Budapest | Magyarország – Március 1-jétől új időszámítás kezdődött a budapesti tömegközlekedésben, legalábbis ami a bérleteket érinti. Ugyanis életbe lépett a főváros és az ÉKM megállapodása a bérletek kölcsönös elfogadásáról, így a BKK járatain is érvényesek a havi vármegye- és országbérletek. Eközben a BKK a munkatársai számára jelezte: az ingázók számára természetesen téríti a törvényi kötlezettségből adódóan a vármegye- vagy országbérlet árának 86%-át, de arra kérte a munkatársakat, hogy ezeket ne a MÁV-START (azaz az állami cég) felületén vegyék meg, hanem a BKK értékesítési csatornáin keresztül. A felhívás meglehetősen furcsa, hiszen a bevételek az eddig sajtónyilvánosságot kapott információk szerint egy közös kalapba kerülnek és úgy osztják majd el azokat a részes szolgáltatók között, ahogy azok a teljesítményt a tömegközlekedési rendszerbe beletették. Tehát elvileg mindegy, hogy a BKK vagy a MÁV-START, esetleg a Volánbusz értékesítette az utasnak a bérletet. De a szerkesztőségünk birtokába került hírlevél szerint mégsem mindegy, a BKK pedig a saját munkatársai presszionálásával szeretné növelni az általa értékesített vármegye- és országbérletek számát. Az, hogy ez mire lesz jó a már korábban is látott, kicsinyes Budapest–Kormány relációjú üzengetésen és pestiesen szólva farokméregetésen kívül, az egyelőre még nem világos.
Ami viszont biztos: a március 1-jétől érvényes új díjszabás fontosabb elemeit a www.ujtarifa.hu oldalon foglalták össze az állami szolgáltatók.
Mindemellett a BKK-nál kitalálták azt is, hogy a korábban már az éves, féléves vagy negyedéves bérletet váltó utasokat hogyan kompenzálják, miután meglepő huszárvágással az amúgy is ingatag finanszírozási helyzetű fővárosi közlekedésben a városvezetés 9500-ról pont a vármegyebérletnél 500 forinttal olcsóbb szinte, 8950 forintra csökkentette a 30 napos bérlet árát. Mivel a hosszabb ideig érvényes bérletek árát ebből kalkulálják, így ezek birtokosai joggal várják el a kompenzációt. A BKK most ezt bevállalta, így éves bérlettel akár 3000 forintot, de bizonyos esetekben akár 25000 forintot is visszakaphat az utas! Igen ám, de nem készpénzben – csak a BKK termékeire beváltható utalványban. Erre mondják azt jobb helyeken: ügyes! Az már más kérdés, hogy a Fővárosi Közgyűlés csak 2024. február 28-i ülésén adta áldását a díjszabási változásokra, tehát a BKK ismét előre ivott a medve bőrére, míg a fővárosi vezetés szokás szerint az utolsó pillanatig halogatta a döntését. Időközben egyébként a BKK visszakozott és némileg bővítette a kompenzációban érintett bérletfajták körét (az elérhető legmagasabb összeg 51000 forint), de csak ritka esetekben és akkor is csak kuponban kapják meg az utasok a visszatérítést – az már érdekes kérdés, hogy mi van akkor, ha valaki elektronikus formában vette meg valaki a bérletét, akkor a papír kuponokkal mit tud majd kezdeni?
Arra mindmáig nem sikerült – a nagy kapkodásban összerótt fércművekben – hivatalos, tehát díjszabási szabálypontot találni, hogy a városhatáron átmenő, egyúti utazáskor milyen jegy(ek)et kell vásárolni, ha például Szépjuhászné, Gyermekvasútnál felszállva Budakeszi, városháza megállóba szeretnénk eljutni. Esetleg az alkalmi, jellemzően teljes árat fizető utas már nem is számít egyik szolgáltatónak sem? További érdekesség, hogy a 10 éve bevezetett drágított (azaz céges számlára vásárolt) Budapest-bérlet is a történelem szemétdombjára került, de erről egyik közleményben sem olvashattunk.


Zártkörű klub


Budapest | Magyarország – Március 1-jétől, igazodva a díjszabási változásokhoz, a MÁV-START változtatott a Keleti pályaudvar 9. vágánya mellett üzemelő Üzleti Váróterem nevén és használati feltételein. Az objektum a jövőben Prémium Váróteremként működik tovább. A használatához szükséges jegyek körül kikerült a belföldi 1. osztályú menetjegy, ha az utas belföldi jeggyel bír vagy START Klub VIP kártyával kell rendelkezzen vagy 2990 forintért kell egy 1+ osztályra szóló helyjegyet prezentálnia. Igaz: a szolgáltatás színvonala nem változik, a pályaudvar térségében az Üzleti Prémium Váróterem nyitvatartási idejében (06:00–20:30) számos egyéb jobb és színvonalasabb, bár kétségkívűl fizetős alternatíva működik, már ha a fizetési kötelezettséget a fogyasztás alapján nézzük. Más kérdés, hogy a bizonyos jegyek hiányában fizetendő beugrónál olcsóbban is tölthetjük az időt a Keleti pályaudvar közelében.



Navigare necesse est!


Elsfleth | Németország – Vasárnap egy hajó ütközött neki a Hunte folyó felett átívelő vasúti hídnak, jelentősen megrongálva azt. Ezzel lehetetlenné vált a vasúti közlekedés a Bréma környéki S-Bahn RS4 jelű vonalán, illetve az Unterweser balparti kikötőinek kiszolgálása. A pályahálózatot üzemeltető DB InfraGO véleménye szerint az egyetlen megoldás a hídszerkezet elbontása és körülbelül 2027-re egy új szerkezet felépítése, de mihamarabb szeretnének egy ideiglenes szerkezetet beépíteni, amint a károkat felmérték. Az utasok idegeit a szakaszon nem csak a kényszerű buszozás borzolja, hanem az üzemetető NordWestBahn oldalán azt is közölte, hogy a kiadott ideiglenes menetrendtől eltérően az északi szakaszon járműhiba miatt nem tudják tartani a 15 perces ütemet.



Bevált, kérünk még belőle


Valencia | Spanyolország – Újabb megrendelést könyvelhetett el a svájci járműgyártó a messzi Új-Zélandon a korábbi 57 mozdony mellé. Ezúttal kilenc újabb vonali mozdonyra szól a megrendelés, illetve 10 korábbit is az új megrendelésnek megfelelően ETCS-sel szerelnek fel, hogy az északi szigeten a Metro Aucland és a Metro Wellington hálózatokon is használhatóak lesznek, ahol ETCS Level 1 biztosítja a forgalmat. A hattengelyes, Co'Co' tengelyelrendezésű erőgépekben 3.000 kW teljesítményű dízelmotor dolgozik, melyek teljesítik az európai Stage V normát, illetve HVO-ról üzemelnek, ezzel 80%-kal alacsonyabb a karbonlábnyomuk.

Minden részletében különleges: méteres nyomtávú, oldaljárdás és kétirányú kialakítású a DM sorozat

Emellett a KiwiRail a tolatási feladataihoz 24 hibrid üzemű gépet is rendelt, melyek szintén egyedi darabok. A középfülkés, négytengelyes tolatómozdonyok mindössze 16 tonnás tengelynyomással rendelkeznek, így mindenhol bevethetőek. Ahogy a nagyobb testvéreik, ezek is rendelkeznek start-stop-rendszerrel, ami szintén az emisszió csökkentését szolgálja. Rendezői svájci bicskaként a fülkéből és távirányítva is vezethető, a beépített akkumulátornak köszönhetően pedig a munkanapok jelentős részét kelepelés nélkül tudja teljesíteni.

Egyelőre még csak látványterv, de valamilyen szinten az SBB Butler nevű tolatómozdonyainak továbbfejlesztése
(képek: Stadler Rail AG)


Növekszik a fekete sereg


München | Németország – Újabb nagy megrendelést ütött nyélbe a Siemens, ezúttal egy lengyel céggel. A Cargounit, mint a lengyel piac legnagyobb független mozdonybérléssel foglalkozó szereplője az online adatbázisok szerint 22 üzemelő Vectron és 2 üzemelő Smartronnal rendelkezik, további 14 és 6 gyártásban van. Ezek mellé újabb 90 Vectron MS és 10 Smartron gyártására kötött keretszerződést, hogy tovább erősítse pozícióját. Az első lehívásban szereplő 30 többáramrendszerű mozdonyt PL-DE-AT-IT-CZ-SK-HU-NL-BE-RO-BG-SL-RS-HR országcsomaggal szerelik fel és a legújabb ETCS Baseline 3 rendszert kapják. A Smartronok mindegyikét megrendelték, ezek DE-RO-BG csomagot kapnak, várhatóan csak Indusi csak kap helyet a géptérben és a forgóvázakon.

Tavaly augusztus közepén Dessauban készült képünkön az 1460. Vectron, a hivatalosan 91 51 5370 070-2 PL-ID pályaszámot és átadása óta Łukasz nevet viselő mozdony a kóbor apácák megtévesztése céljából a 6193 239 LZB-számot is felvonultatja a homlokfalakon is. Nem keverendő össze az ELL 193 239 számú mozdonyával!
(fotó: Adorján Péter)


Jöhet a második cső


Bern | Svájc – A svájci parlament is megszavazta azt a törvényt, amivel a BLS kezelésében lévő Lötschberg Basistunnel (LBT) Frutigen és Visp között végre a teljes tervezett kapacitással üzemelhet majd. A 2007-ben megnyílt alagutat eredetileg végig kétvágányosra tervezték, de aztán politikai viharok közepette végül csak egy cső lett kész teljesen, a másikat északról kétharmadig kifúrták, de használható vágány csak az egyharmadáig van benne. Az természetesen szakmai körökben senkit nem lepett meg, hogy ez egy hatalmas hiba volt, hiszen így az alagútban a fél- vagy egyóránként közlekedő IC vonatok mellett alig marad kapacitás a tehervonatoknak, pedig az alagút elsődleges célja a teherforgalom leegyszerűsítése volt. Hosszú évek csatározása látszik most lezárulni azzal, hogy a parlament elfogadta a teljes kiépítés finanszírozási tervét. Ezzel elkezdődhet a maradék egyharmad alagút kifúrása Wallis felé és a vasúti infrastruktúra kiépítése teljes hosszban. Ez is része a „Perspektive Bahn 2050” projektnek, amelynek keretében az ország több pontján terveznek nagyobb beruházásokat a vasúti infrastruktúra kapacitásának bővítésére.

A Thunersee partján halad észak felé egy tehervonat, amely a két mozdonyból ítélve a Lötschberg hegyi vonalon át jött Wallis/Olaszország felől. Az LBT teljes kiépítésével több kapacitás marad majd a tehervonatoknak is, így kevesebb lesz a pazarló hegymászás.
(fotó: Berky Dénes)

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.