2024. 03. 16.

Hétvégi gyors – 2024. március 10–16.

Kivezeti a DB a fizikai kártyát. Engedélyt kapott a luxemburgi TRAXX MS3. Franciaországban nem lesz olcsóbb a bérlet. Elkészült Wilma. Megvenné a bérelt mozdonyokat a ČD.
Hírösszefoglalónk március idusán a kattintás után.


Franciaország nem olcsósít


Párizs | Franciaország – Mégsem lesz a Deutschlandticket példája alapján bevezetve a francia országos bérlet. Legfőbb ok a finanszírozhatóság, mivel a szolgáltatásokat megrendelő régiók nem kívánják egyedül állni a cechet. Ennek ellenére a fiatalokra lőne a kormányzat, hogy nyáron egy kedvező árazású, regionális és InterCity-vonatokra érvényes bérletet kínálhassanak. Patrice Vergriete, jelenlegi közekedési miniszter szerint fel kell hagyni az olyan ötletekkel, amik csak költségeket növelnek a megrendelői és finanszírozói oldalon.


Szolgálatba állt a vonali-tolatós mindenes


Halle (Saale) | Németország – Ugyan már másfél éve bemutatkozott a szakmai közönségnek az InnoTrans keretében a DB Cargo kívánalmai alapján fejlesztett Vectron Dual Mode light, mindössze a héten vette át hivatalosan az első a megrendelő. A light kitétel itt a „mindössze” 210 kN tengelynyomásra utal, ezzel mellékvonali feladatokra is alkalmas a jármű – a teljes értékű párja a nagyobb dízelmotorral kihasználja az Európában megengedett 225 kN határt. A továbbra is nehézségekkel küzdő cégnél HVO-val itatják majd a lovakat, így a környezetvédelem terén is előrelépést jelent a kettős meghajtású érdekesség.

Az első mozdonyok a legkorszerűbb teherpályaudvarra hordják majd az akár egyeskocsiforgalomból származó elegyet. A 249 001 2-es számú fele a Railcolor együttműködésében megkapta a DR által használt arculatot, ezzel is tisztelegve az elődtársaság és a kiváltandó típusok előtt.
(fotó: Oliver Lang / DB AG)


302+2=402


Le Mans | Franciaország – Újabb villamoshálózaton döntöttek a meglévő járművek meghosszabbítása mellett újak vásárlása helyett. A 2007 és 2014 között megépült kétvonalas üzemet 34 Citadis 302-es szolgálja ki, melyeket 2017-ig szállított az Alstom. Ezekhez vásárolt a város 2-2 modulnyi hosszabbítást, így az átalakítás után már 44 méteres egységek szállíthatják az utasokat. A kapacitás így 85 fővel és 40%-kal növekszik 296 főre. A fizikai újjáépítés mellett megújul az elektronika több komponense is, mint a járművezérlés, a biztonsági kamerarendszer, de kerül beléjük nyomkarimakenő is. Az első megnyújtott villamos 2026 első felében várják vissza a városba.

A hivatalosan kiadott képen látható jövőbeli állapot eléréséhez a Wikipedia egyik képét használták fel, majd csapágyasra hajtották a képszerkesztő programot
(grafika: Alstom)


Megszűnik a plasztik


Frankfurt am Main / München | Németország – A DB bejelentette, hogy a digitalizációs törekvéseik keretében a június 9-től vásárolt vagy megújított BahnCard 25 és 50 már csak digitális formátumban lesz elérhető. Ezekből a kedvezménykártsákból évente bő 5 millió darabot állítanak ki, bár december közepe óta már csak az éves verzióhoz. A 3 hónapos Probe BahnCard azóta már csak 2D-s vonalkódként vásárolható, ezáltal kötelező hozzá regisztrálni a weboldalon vagy a DB Navigator appban. Ezt a PRO BAHN utasjogi egyesület mellett az államközelibb fogyasztói szervezetek is kritizálták, mivel véleményük szerint ezzel jelentős számú potenciális vásárlót zárnak ki, hiszen kötelezővé teszik az okostelefon használatát. Ehelyett a kormányzat segítségét kérték, hogy szabályozza a kötelezettségmentes hozzáférhetőséget és teremtsen lehetőséget egy díjmentes fizikai formátumra. A legdrágább és a Deutschlandticket funkcióját is magában foglaló BahnCard 100 esetén megmarad a klasszikus fekete plasztikkártya.


Vissza a teherautókhoz


Schwerin | Németország – Alig másfél évvel a próbaüzem elinditása után végleg megszűnt a postavillamos Schwerinben. A Deutsche Post DHL és a helyi közlekedési vállalat kooperációval létrehozott szolgáltatásnak az egyik megállóban kihelyezett csomagkonténer megrongálása és az alacsony csomagszám okozta a végzetét. Emellett a körjárat másfél órás menetideje is csökkentette a hatékonyságot, így a jövőben is a megszokott módon inkább kisteherautóval viszik majd a csomagokat.


Tovább mélyítik a Brennert


Brenner-hágó | Ausztria – Elkészült a Brenner bázisalagút kivájásához szükséges újabb alagútfúró, amit át is vett a H53-as szakaszt építő Porr-Marti konzorcium. A Pfons és Brenner közötti 7,5 kilométer hosszú szakasz nyugati vájatát készítik majd a Wilma névre keresztelt eszközzel. A 180 méterhosszú, 10,37 méter átmérőjű és minden tartozékával 2.600 tonnás monstrumot szétszerelve szállítják majd a rendeltetési helyére, ahol újra felépítik. A Herrenknecht által épített gépet egy hónapon belül követi az Olga névre hallgató testvére, ami a keleti vájatban dolgozik majd és a gyártó nyolcadik terméke ehhez a projekthez. A szakasz megépítésére 70 hetet terveztek be. A teljes alagút 2031-re készül el 55 km hosszban Innsbruck és Fortezza [Franzensfeste] között, de az Inntalbahnnal kombinálva 64 km is megtehető lesz a felszín alatt.



Megvennék, amint lehet


Prága | Csehország – Bár a cseh állami személyszállító vasúttársaság korábban az eklektikus flottájáról volt híres, mára ez jelentősen megváltozott és az uniformizálódás felé mutat. Ennek további lépcsőfoka a forgalomban tartott mozdonytípusok számának csökkentése, amihez jelentősen hozzájárul a néhány éve konzekvensen folytatott lízingelés, aminek keretében már 35+10 bérelt és egy saját Siemens Vectron MS biztosítja a fontosabb tengelyeken a vonóerőt. Petr Šťáhlavský, a ČD szóvivője a Zdopravy.cz számára megerősítette, hogy a jellemzően 10 éves bérleti időtartam után szeretnék megvásárolni a mozdonyokat, így azok a nagysebességű darabokat kiegészíthetik majd a flottában. A legsikeresebb európai mozdonyplatformra főleg a jelenleg még futó 151-es és 380-as sorozatok kiváltása miatt van szükség, mert ezekre nem éri meg telepíteni az ETCS-t. A megvásárlásra az ELL esetében 2027, az RSL esetén 2031 után kerülhet sor.


Sok lett az utas, kell még villamos


Duisburg | Németország – Tovább növeli a korszerű villamosainak mennyiségét a DVG, okként pedig a Deutschlandticket miatt megnövekedett utasforgalmat jelölték meg. Az újabb 13 darabot a korábbi megrendelés opciójának terhére rendelték és a korábbival megegyezően teljes karbantartási csomaggal együtt.


A fele már sikerült


Esch-sur-Alzette | Luxemburg – Megkapta az első engedélyeit a CFL Cargo legújabb mozdonysorozata a Luxemburg–Németország–Lengyelország tengelyre. A legkisebb európai állami vasút természetesen nem elégszik meg a mostani helyzettel, hanem szeretnék hamarosan Franciaország, Ausztria és Belgium sínjeit is koptatni, de ezt egyelőre a jelentősen eltérő szabályozások miatt nem sikerült elérni.

A TRAXX MS3-as sorozat egyik darabját még a 2022-es InnoTrans keretében láthattuk, mint TRAXX Universal
(fotó: Magyarics Zoltán)


Lesz végre egyezség?


Berlin | Németország – Úgy tűnik, hogy sikerülhet megegyezni a GDL követelléseit illetően, mivel március 16-án, szombaton 10 órakor kiadott egy nyúlfarknyi közleményt a DB, miszerint tárgyalóasztalhoz ültek. Kikötötték, hogy a zárt körű és minimálisra redukált résztvevővel folyó tárgyalásokról azok lezárásáig nem nyilatkoznak. Ami az utasok szempontjából a legfontosabb, hogy egyelőre felfüggesztették a gördülő sztrájkot is és megpróbálnak a húsvéti szünet előtti héten megállapodni.

Összeállította: Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.