Bemutatta a MÁV-START a felújított távolsági személykocsikat. Az általunk már korábban is megmutatott járművek közül kettőt, egy 39-30-as sorozatú AB és egy 29-05-ös sorozatú Bp-kocsit tekinthettek meg az újságírók.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 29-05. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 29-05. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. 02. 07.
Sok fecske jöhet még
A minap beszámoltunk már róla, hogy az „első fecskék” mellett másfajta „elsők” is megjelentek a magyar vasúton, az eddig elhanyagolt távolsági szegmens járműállományának tagjai is ráncfelvarráson estek át. A hírek szerint a decemberben bejelentett felújítási program keretében nem csak a posta-Bhv-flotta jelentős része, hanem a gyorsvonati kocsik komoly hányada is megújul. És ezzel még közel sincs vége a sornak!
2013. 02. 05.
Mint az új! – Megújuló személykocsik a MÁV-START-nál
A MÁV-START vezérigazgatója, Ungvári Csaba a tavalyi esztendő végén jelentette be a személykocsi-állomány átfogó felújítási programját, melynek első kézzelfogható jele a „hangulatjavító fecskék” megjelenése volt. Most azonban az elvi szempontokat tekintve komolyabb dobás zajlik, ugyanis a „mezei”, nem feláras távolsági flotta járművei is megfiatalodnak. Immár talán joggal remélhetjük: valami komoly változás kezdődött el a vasúttársaság háza táján.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
