2012. 04. 30.

Dahlemi tűz

Berlin egyik kedves nevezetessége a nádfedeles metróállomás az U3-as vonal Dahlem-Dorf megállójában. Az 1912-1913-ban években elején épített felvételi épület jellegzetes nádfedele azonban nem egyszer kapott már lángra – legutóbb az elmúlt hétvégén.





A jellegzetes, nádfedeles metróállomás tetőszerkezete ismét lángra kapott. A hírek szerint mintegy 150 négyzetméteren sérült meg a metróállomás épülete péntekről szombatra virradó éjjel. Az 1987-ben Európa legszebb metróállomásának választott megállóhely az 1980-as években egyszer már teljesen leégett, most ismét lángra kapott a tetőszerkezet. Szerencsére azonban a tűzoltók még idejében érkeztek és a nagyobb pusztítást így is sikerült megakadályozni.
A tűz – egyelőre ismeretlen okok miatt – a peronra vezető lépcsőktől indult ki. Hajnali 2 óra körül értesítette az egyik járművezető a diszpécsereket az esetről. Több órás munka nyomán reggel kilenc körül mondhatták azt a tűzoltók, hogy megmentették a műemlék épület jelentős részét. A tűzesetben nem sérült meg senki.
A BVG egyik szóvivője, Petra Reetz úgy nyilatkozott, hogy a kár mintegy félmillió euró. Azonban az újjáépítés sokkal bonyolultabb lesz, hiszen az 1980-as években beépített azbeszttartalmú építőanyagok alkalmazása ma már tilos.
(a fotók forrása: Der Tagesspiegel)

A tűz miatt szombat hajnal óta – további intézkedésig – a Podbielskialle és a külső végállomás, a Krummel Lanke között pótlóbuszok közlekednek a sárga szerelvények helyett, tudatta a BVG. Hétfőre ez úgy módosult, hogy a Breitenbachplatz és a Thielplatz között szünetel a vonatforgalom, a Thielplatz–Krumme Lanke közötti részen szigetüzemben működik a kisprofilú metróvonal.
A metrópótlás miatt hosszú sorok alakultak ki a pótlásként beállított buszoknál. A metróforgalom végül hétfőn 17 óra körül indult meg az U3-as vonal teljes hosszában.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.