2012. 09. 27.

Ingyenes lesz a tömegközlekedés

Talán még emlékeznek páran a 2010-es önkormányzati választások kampányára, amikor az MSZP színiben induló Horváth Csabának „volt egy jó híre”. Namost, Budapest elvesztette a lehetőséget, hogy ingyenessé tegye a tömegközlekedést, ugyanis az első egy volt szovjet tagköztársaság lesz: az észtországi Tallinban január 1-jétől nem kell jegyet venni a városi közlekedést használóknak.


Az Európai Unióban elsőként teszi ingyenesség a városi tömegközlekedési hálózatot az észt főváros, Tallin. Az észteknek nem ez az első meghökkentő, ám innovatív ötlete: 2005 óta például a választópolgárok az interneten is szavazhatnak az országgyűlési választásokon. Ezúttal pedig az egyre nagyobb autóforgalom ellene szeretnének tenni a városatyák és a közlekedésszervezők, így jutottak arra az ötletre, hogy szüntessék meg az utasok fizetési kötelezettségét a tömegközlekedési járatokon.
Sok város úgy próbálja meg csökkenteni az autóforgalmat, hogy valamilyen fajta behajtási díjat szednek. A dugódíj tekintetében London és Stockholm merül fel példaként, de több más város is szed hasonló behajtási díjakat. Az észtek azonban úgy gondolták, hogy a tiltással vagy éppen a pluszpénzek beszedésével nem érnek el semmit, hanem más módon kell a környezetet kevésbé terhelő közlekedési módok használatára ösztönözni a polgárokat – írja a Süddeutsche Zeitung.
Tegyük hozzá gyorsan: az észtek ötlete nem egyedülálló, Belgiumban és Franciaországban is számos kisváros tette ingyenessé a tömegközlekedését, így csökkentve az utak terhelését és hasznos felületeket szabadíthattak fel a növényzet vagy a gyalogosok számára. Azonban ilyen méretekben az EU-n belül Tallin lesz az első, ahol nem kell fizetni a tömegközlekedésért.
(a képek forrása a Wikipedia)

A 420 ezer lakosú észt fővárosnak évi 20 millió eurójába (mintegy 5,7 milliárd forintjába) kerül majd a balliberális Edgar Savisaar polgármester ötletének megvalósítása. Az ellenzék azt veti a városvezető szemére, hogy a populista lépés mindössze a 2013-as választások előtti kampány része. Mindemellett azonban nem árt tudni, hogy idén márciusban a városlakók népszavazáson döntöttek a városi közlekedés ingyenessé tételéről: az érvényes szavazatok 75,5 százalék támogatta az ötletet. Igaz, a részvételi arány mindössze 20% volt.
Érdemes azonban hozzátenni még valamit: a tömegközlekedés nem lesz mindenki számára ingyenes. Csak a városlakók használhatják díjfizetés nélkül a közlekedési eszközöket (vélhetően valamilyen igazolvány birtokában), míg a turistáknak továbbra is jegyet kell váltani a tallini városi közlekedési járművekre.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.