2013. 05. 07.

Hónapokra lezárták a metrót

Komoly baj van a berlini metró egyik állomásán, ahol felújításra szorul az állomás mennyezete. Az U8-as metró Leinestraße megállójában felfedezett hibák miatt a vonatok forgalmát a Boddinstraße és  Hermannstraße között korlátozni kellett – mégpedig hónapokra.



Komoly kivitelezési hiányosságok miatt le kellett zárni az utasforgalom elől a berlini U8-as metró Leinestraße megállóját, ugyanis a vonat- és utasforgalom fenntartása mellett a hibák kijavítása lehetetlen – tudatta a BVG. A munkavégzés miatt az U8-as metró vonatai rövidített útvonalon járnak, míg a Boddinstraße és és a Hermannstraße között háromnegyed évig nélkülözni kell a „pincevasutat”.
A BVG szóvivője, Petra Reetz a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az 1929-ben megnyitott metróállomás vasbetonból készült födémszerkezetében fedeztek fel korrózió okozta sérüléseket a peron térségében. Ezeket a sérüléseket kell most soron kívül kijavítani. A szakértők a szoros határidővel készülő munkákra kétmillió eurót szánnak.
A metró pótlására új autóbusz-viszonylatot szervezett a BVG. A 344-es számot viselő járat sűrű követéssel próbálja meg a metróhoz szokott embereket elszállítani a Hermannstraße és a Hermannplatz között az U8-as metró vonalán.
A civil szervezetek közül az IGEB fogalmazott meg kritikákat. Szerintük nem szükséges ilyen hosszan a teljes vágányzár bevezetése. Úgy vélik, hogy a forgalom fenntartása, ingajáratok közlekedtetése mellett is elvégezhető a javítások nagyja. Ráadásul a másik fontos észak-déli irányú metróvonalon, az U6-oson 2013 őszéig a Franzözische Straße és a Friedrichstraße között az U5-ös metró állomásának építése miatt teljes vágányzárat vezettek be.
A BVG egyébként a metróhálózat több pontján hasonló sérülésekkel találkozott. Ezek javítására 2030-ig összesen 600 millió eurót fordít majd a berlini közlekedési cég.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.