2014. 01. 24.

Újra közös a peron Hennigsdorfban

A menetrendváltással megszűnt, de az utasok kérésének engedve ismét visszaállították a Berlin melletti, vasúti járműgyáráról ismert Hennigsdorfban az S25-ös és az RE6-os viszonylatok közötti közös peronos átszállási kapcsolatot.


A közös peronos átszállásnak Hennigsdorfban komoly történelmi háttere van. A Kremmener Bahn 1888-as átadása, majd az 1928 novemberére befejezett villamosítása után az S-Bahn szerelvényei Berlin felől érkezve – előbb a Stettiner Bahnhof, majd a Nord-Süd-Tunnel felől – Hennigsdorfon át Veltenig közlekedtek. Ez így volt egészen a berlini fal 1961-es felhúzásáig. Akkor szigetüzemmé vált a Henngisdorf és Velten közötti S-Bahn-pálya és utolsóként tartotta magát az ilyenek közül: a többit vagy megszüntették, vagy pedig hagyományos nagyvasúti szerelvények vették át a harmadik sínes motorvonatok helyét. A Hennigsdorf és Velten közötti pályától végül 1983. szeptember 21-én hajnalban, 1:25-kor búcsúztak el az S-Bahn-szerelvények. A vonalon másnaptól hagyományos nagyvasúti szerelvények közlekedtek.

1998 vége óta közös peronos átszállást kínáltak az S-Bahn és a regionális forgalom vonatai között. A képen az éppen megérkezett S25-ös szerelvényébe már „ugrik” is be a takarító (!), miközben az utasok a város felé vagy éppen a távolabb látható 646-os sorozatú dízelmotorvonat felé tartanak. Képünk 2007. augusztus 31-én készült

A Hennigsdorf és Velten közötti szakasz visszaállítása, bár számos tervben szerepelt, nem történt meg az újraegyesítés után sem. A villamosított pálya felől elbontották a felsővezetéket és dízelmotorvonatok járnak ma is Hennigdorf és Velten között.
A főváros felől 1998. december 15. óta csatlakozik itt az S25-ös vonal (Teltow Stadt–Hennigsdorf) nagyvasúti RE6-os (Berlin-Gesundbrunnen–Berlin-Spandau–Hennigsdorf–Pritzwalk–Wittenberge) és az RB55-ös (Hennigsdorf–Kremmen) viszonylatokhoz. A menetrend kialakításakor éltek a lehetőséggel, hogy részben helyreállították az egykori S-Bahn-peront: annak déli végére az S25-ösök futnak be, míg a Berliner Außenring és Velten felől az irányt is váltó RE6-os és RB55-ösök érkeznek. Legalábbis így volt ez a 2013-2014-es menetrend életbelépéséig.

Az S-Bahn és a nagyvasút között ma már nincs kapcsolat Hennigsdorfban, a peron mellett – jól látható ez a járművek padlómagasságához igazított vágányok közötti szintkülönbségből is. Képünk a szóban forgó másik peronról készült, amelyet az Außenringen közlekedő RB20-as viszonylat vonatai használnak jobbára

Hennigsdorf állomás vágányainak rajza – vörösesbarna a nagyvasút, zöld az S-Bahn által használt vágányzat
(grafika: Gordon Charles, forrás: www.stadtschnellbahn-berlin.de)

Ekkor ugyanis átkerültek másik peron mellé a Wittenberge felé tartó RE6-osok. Ez azonban a szűkre szabott átszállási idők, a sok lépcsőzés és a liftek finoman szólva is korlátozott kapacitása miatt sokak számára okozott gondot. A sorozatos utaspanaszok nyomán a közlekedési szövetség, a VBB; az üzemeltető, a DB Regio; és a pályvasút, a DB Netz megállapodása szerint január 20-ától ismét azonos peron mellett állnak meg az S-Bahn és a regionális forgalom vonatai. Kivételt egyedül két járat képez: a Hennigsdorfból 5:51-kor induló RE 18602-es és a 6:52-kor induló RE 18622-es, ezek továbbra is a másik, egyébként a Berliner Außenringen közlekedő vonatok számára fenntartott peron mellől indulnak. A változtatás miatt az RE6-osok Veltenből egy perccel később, minden óra 58 perckor indulnak majd Henngisdorf felé, azonban érkezési idejük változatlan marad – csatlakozást biztosítva Berlin belvárosa felé.

2013 nyarán még a megszokott helyéről indult Kremmen felé az RB55-ösön közlekedő GTW 2/6-os motorvonat – decembertől egy vágánnyal arrébb került, ám január 20-tól az RB55-ös és az RE6-os is ismét a régi vágányairól indul
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.