2014. 03. 07.

Hídzár ellen tiltakoznak

Folytathatják a Berlin és a brandenburgi Gosen közötti híd felújítását jövő tavasszal. Ez viszont teljes hídzárral jár, ami ellen tiltakoznak a helyiek és nem véletlenül vagy passzióból: a teljes hídzár egy órás kerülőt jelent az ingázóknak.


A Berlin és Gosen közötti úton 1983-ban épített Fahlenbergbrücke felújításra szorul – ezt senki sem vitatja. A munkáknak neki is fogtak 2010-ben, ám 2011 tavaszán megszakadt a felújítás, amikor kiderült, hogy a jelenlegi hídszerkezet olyan rossz állapotban van, hogy érdemi javulást csak teljes csere hozhatna.

Lezárt járda, félbemaradt felújítás – komoly bajok vannak a Gosener Kanal feletti híddal
(forrás: kappstrom.de)

Időközben döntöttek a híd teljes újjáépítéséről és a tervek szerint 2015-ben neki is fognának. Igen ám, de a munka azzal jár, hogy megszakad a berlini Müggelheim és a brandenburgi Gosen közötti legrövidebb közlekedési lehetőség, amit naponta ingázók ezrei használnak. No és persze azok, akik a goseni Müggelpark beváráslóközpontban intézik a vásárlást. Az erre közlekednek a hídzár több mint egy órás kerülőt jelentene, hiszen Alt-Schmöckwitz és az egyébként is forgalmas Adlergestell felé kellene kerülniük. A helyiek így aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy legalább egy ideiglenes átkelési lehetőséget biztosítsanak számukra.
A goseni polgármester,  Horst Buch jelezte: megoldhatónak látják, hogy egy ideiglenes hidat építsenek fel a Gosener Kanal felett, mégpedig ott, ahol korábban átvezetett a goseni országút. A közút felhagyott részét most parkolóként használják.

A 369-es vonalon érkezik egy csuklósbusz a goseni fordulóhoz. A hídfelújítás idején nem járhatnak majd a buszok, ha teljes hídzár lesz
(fotó: Halász Péter)

A felújítás érinti majd a 369-es autóbusz forgalmát is. A Köpenick belvárosa felé tartó X69-es gyorsjárattal hangolt autóbusz-járat ugyanis ezen a hídon kel át. A környékbeli erdőkbe kirándulók és az ingázók, kiskert-tulajdonosok kedvelt járatának sorsa ugyancsak megpecsételődik a felújítás idejére, hiszen kétséges, hogy az esetlegesen felépítendő ideiglenes átkelőn áthaladhat-e az autóbusz vagy sem?



A Fahlenbergbrücke

A hídfelújításban illetékes berlini városfejlseztési szenátor szóvivője, Petra Rohland úgy nyilatkozott a témában, hogy 2014-2015 fordulóján kezdenék meg az építkezést, de a forgalomlebonyolítás konkrét terveit még nem dolgozták ki, így nincs konkrét elképzelés arra nézvést sem, hogy valóban szükséges-e a teljes hídzár vagy részleges zárásokkal megoldható a felújítás – ezt egyelőre még vizsgálják a szakemberek.
Berlinben egyébként nem csak a volt NDK területén rossz állapotúak a hidak: Nyugat-Berlinben a Havel felett a Heerstraße forgalmát átvezető Freybrücke állapota romlott le olyannyira, hogy az erre közlekedő buszokat el kellett terelni, a megmaradó járatot pedig bár sűrítették, mégis nehezen birkózik meg az utasforgalommal.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.