2014. 11. 21.

Tarol az Alstom Romániában

Miközben a CFR a menetrendváltás körüli nehézségekkel és a hálózat égető problémáival küszködik, az Alstom friss sajtóközleményében közli a betörését a román vasúti szférába.


Az Alcatel Lucent Romania és a Pas 97 Impex alkotta konzorcium részét képező Alstom szállítja a CFR SA számára a 300-as, Segesvár–Koslárd–Piski vonalra a kettes szintű ETCS-t. A szerződés teljes értéke 100 millió euró.
A 170 kilométeres szakaszon jelenleg gőzerővel folynak a munkálatok, az európai vasúti korridor részét képező vonal tervezett befejezése a 2016-2017-es menetrendi évre tehető. Szintén az Alstom végzi majd a biztosítóberendezés és a jelzőrendszer telepítését is, ezzel a vonalon lehetővé válik a 160 kilométer/órás közlekedés.

Legalább egy ilyen motorvonat hamarosan a CFR hálózatán is megjelenik és ez nem holmi utópia, ez a szerződés része
(fotó: Alstom)

Emellett az Alstom egy próbaszerelvényt is leszállít a CFR részére. A Coradia Polyvalent a cég egyik legkorszerűbb terméke, a CFR-nek szánt szerelvény hibrid, azaz teljes értékű dízel és villamos üzemre egyaránt alkalmas, így alaposan ki lehet próbálni a hálózaton. A francia gyártó számos referenciával büszkélkedhet e téren, többek közt a Róma–Nápoly, vagy a svájci Mattstetten–Rothrist vonalszakaszt is hasonlóan szerelték fel a megfelelő biztonsági és forgalomirányítási rendszerekkel.
A jelenlegi szerződés folytatásaként az Alstom egy teljes Polyvalent-flottát is gyártana a román vasút számára, ezzel is erősítve jelenlétét az országban.
Érdemes tudni: 2009-ben 25 éves üzemeltetési szerződést írtak alá az idén 35 éves metrót üzemeltető bukaresti Metrorex-szel, ennek kapcsán az Alstom Franciaországban újította fel a jelenleg még forgalomban levő IVA/Astra típusú szerelvényeket.

Biszak Ábel

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.