2014. 12. 10.

Megszűnik a büfé

Csökkenti a fedélzeti szolgáltatások skáláját a DB Regio. Schleswig-Holstein tartományban az év végén ugyanis megszűnik a fedélzeti büfészolgáltatás a regionális vonatokon. Nem érte meg a büféztetés.


Kevesebb szolgáltatást kínál jövőre a regionális vonatokon a DB Regio. A Schleswig-Holstein tartományban közlekedő járatokon működő mobil büféket. A DB AG megerősítette a hírt, azt mondják, hogy rendkívüli módon visszaesett a bevétel és emiatt inkább megszüntetik a szolgáltatás. Az utasok ezentúl csak az állomások kínálatát használhatják, ha harapnivalót vagy éppen kávét szeretnének magukhoz venni a Hamburg–Kiel, a Hamburg–Flensburg és a Kiel–Lübeck vonalakon.

A DB Regio Hamburgtól északra megszünteti a mozgóbüfés szolgáltatást
(fotó: Jürgen Gocke / DB AG)

A DB Regio egyébként több tartományban is próbálkozott már korábban is a regionális forgalomban közlekedő büfékocsikkal, ám igazán nagy sikere csak az 1980-as években a Köln környékén és a Saar-vidéken az n-Wagenek némelyikében kiépített bisztrónak volt, ahol egyszerűbb meleg ételeket is kínáltak a kávé és a péksütemények mellett. A 2000-es évek elején a Rajna-Ruhr-vidéken az RE7-es viszonylaton próbálkoztak még az emeletes kocsiban a kávézó működött, szintén meglehetősen sekélyes sikerrel. A DB AG álláspontja szerint azonban a kávéautomaták és az egyszerű, előre csomagolt ételeket árusító automaták a leggazdaságosabbak és üzemeltetésük a legegyszerűbb – a regionális vonatok mellett a távolsági járatokon is próbálkoztak a meghonosításával, kiváltandó az InterRegio-kocsik bisztróit – a zajos siker azonban elmaradt.

A DB Regio az automatákban látja a jövőt. A kép 2012 őszén készült a Rathenowból Berlin felé tartó RegionalExpressen
(fotó: Halász Péter)

Visszatérve Észak-Németországba: a Nord-Ostsee-Bahn járatain továbbra is kínálnak Hamburg-Altona és Westerland (Sylt) között kávét, hideg italokat és rágcsálnivalókat a mobil büfések. Kay Goetze, a NOB szóvivője jelezte: nem gondolkodnak a szolgáltatás leállításán, hiszen sikeres és az utasok igénylik azt.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.