2016. 05. 05.

Átépítik a metróállomást – tiltakoznak a műemlékvédők

Az építészek és a műemlékvédők általában jól megértik egymást, de ha a berlini metróállomások felújításáról van szó, akkor ez nem mindig igaz. Két metróállomás felújítása miatt a műemlékvédők tiltakoznak, a közlekedési cég pedig hallgat.






Jó ideje terítéken van a berlini U9-es metró déli szakaszának felújítása. A vonal déli végén lévő két állomás, a Schloßstraße és Rathaus Steglitz nem csak megújulna, hanem egyszerűsítenék a helyzetet, hiszen a vonal építésekor még úgy volt, hogy az U9-es mellé bekerül majd az U10-es metró is – ám a helyzet azóta megváltozott, így a kétszintes Schloßstraße állomásnak ebben a formában nincs értelme.
Több műemlékvédő nyílt levélben tiltakozott a közelmúltban a BVG tervei ellen, ami szerint az U7-es és az U9-es metróvonal egyes állomásait felújítanák. A BVG vezetője mellett a tartományi kormányzat vezetőit, a közlekedési szenátort és a műemlékvédelem első emberei mellett a Schloßstraße állomás eredeti tervezőjét, Ursula Schüler-Wittét is megszólították. A nyílt levél tartalma szerint nem kérdőjelezi meg senki a felújítások szükségességét, de mindenképpen szükséges egy radikális szemléletváltás az 1960-as és az 1970-es évek építészetének tekintetében – mondta Ralf Liptau, az Universität der Künste tanára, aki a kezdeményezés egyik atyja. Szerinte az állomások nagyon is fontos művészeti értékkel bírnak és emellett a helyiek megszokták, megkedvelték a megjelenésüket. Az állomások jelentős mennyiségben rendelkeznek látszóbeton felületekkel, hiszen az az 1960 évek végétől annyira szívesen alkalmazott építészeti megoldás.

A Schloßstraße állomás belülről. Megjelenésében emlékeztet az ICC-re és nem is véletlenül, hiszen a konferenciaközpont egyik építésze, Urusla Schüler-Witte jegyzi az állomás belső tereit is

A nyílt levél kezdeményezői szerint a felújítási tervek a belső terek teljes szétverésével járnak és ezzel eltűnhet két jelentős korszakalkotó alkotás. Szerintük korábban már követtek el hasonló hibákat Berlinben és hiba lenne ismét meglépni azt, amit pár éve a Bayerischer Platz állomás felszíni épületének elbontásával megtettek. Sőt, az állomásokat érdemes lenne felvenni a műemléki védettséget élvező építmények közé.

Rathaus Steglitz, végállomás. Eredetileg persze ide az U10-es metró járt volna, de megépítése óta az U9-es használja az állomást. Ennek a vonalnak másik megállót szántak, ami szerkezetkészen a mai napig megvan

A BVG egyelőre nem kommentálta hivatalosan a kezdeményezést, de Petra Reetz, a cég szóvivője azt elmondta, hogy tény, hogy számos, a közelmúltban épült metróállomás nem felel meg a tűzbiztonsági előírásoknak, nem „vandálbiztosak” és nem átláthatóak. Sőt, sok helyen ma már nem alkalmazható anyagokat is felhasználtak. Emiatt pedig szükségesnek látja a cég az átépítést, ám mindenképpen igyekeznek az állomások eredeti stílusánál megmaradni. A konkrét állomások kapcsán nem foglalt állást a szóvivő, de egyelőre annyit tudni lehet, hogy az U9-es végállomása, Rathaus Steglitz esetében már megkezdődtek a munkák az elmúlt év végén és ezt folytatni kívánják a jövőben is. A Schloßstraße esetében ebben az évben fognának neki a felújításnak és a nyári tanítási szünet idején a Walther-Schreiber-Platz és Rathaus Steglitz állomások peronján is lesz munkavégzés.

A Walther-Schreiber-Platz inkább az 1960-as évek építészetét tükrözi. A három állomást együtt tervezi felújítani a BVG, az érdemi munkák még idén sorra kerülnek majd
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.