2016. 06. 22.

Metróálmok Berlinben

Berlinben ősszel helyhatósági választások lesznek és láthatóan választási üzemmódba kapcsolt már a városvezetés is. Ezúttal a metróvonalak hosszabbításáról szóló álmodozás került napirendre – tegyük hozzá, hogy ezek az álmok nem is annyira légbőlkapottak, bár a megvalósításra azért még várni kell.



Három hónap van még a helyhatósági választásokig a német fővárosban, a városvezetés, illetve az azt alkotó pártok pedig már választási üzemmódba kapcsoltak. Ezúttal nem a napi problémák, hanem a hosszú távú tervek kerültek elő: a metróhálózat fejlesztéséről van szó.

A tervezett vonalhosszabbítások a Berliner Zeitung térképén – az U8-as hosszabbítása nélkül

A városvezetés azzal számol, hogy 2030-ig 3,5 millióra nő Berlin népessége. Ez komoly kihívás a tömegközlekedés számára is, amit fejleszteni kell és elsősorban a nagykapacitású gyorsvasúti hálózatot kell majd bővíteni. A jelenlegi városvezetést alkotó CDU (kereszténydemokraták) és az SPD (szociáldemokraták) elsősorban a városi tulajdonban lévő metróhálózatot bővítené az elkövetkező évek során.

Vitatható, hogy a DB gyorsvasútját vagy a város metróvonalait lenne inkább értelmes Spandau városközpontjától tovább, nyugat felé meghosszabbítani?

A tervek egyelőre hat metróvonalról szólnak, illetve azok meghosszabbításáról. Elsősorban most a tervezéshez szükséges források elkülönítésére van szükség, illetve arra, hogy hosszú távon is elkötelezze magát a mindenkori városvezetés a metróépítés mellett. A háttérben a helyi SPD kezdeményezése áll, amit felkarolt a kormányzó polgármester, az SPD-s Michael Müller is, aki komolyan megvizsgálandónak látja a vonalhosszabbítást az U6-os mai végállomásától északra. Ugyancsak napirendre kerülhet az U1-es metró Ostkreuzig való hosszabbítása, az U7-es metró kivitele a még meg sem nyílt BER-hez és nyugaton egészen a Heerstraßéig. Az U6-os vonalat a mai tegeli reptérre vinnék ki, ahol a légiforgalom megszűnte után új városrész alakulhat majd ki. Ugyancsak napirenden van az U3-as metró hosszabbítása Krumme Lankétól a Mexikoplatzra, ahol az S-Bahn-hálózathoz kapcsolódhatna a most röviddel előtte véget érő vonal. Ugyancsak meghosszabbítanák az U2-es metrót Ruhlebentől a spandaui Falkenhagener Feld felé.

Végállomás a semmiben: Krumme Lanke, az U3-as mai vége egy jó metrómegállónyira van a gyorsvasúttól – a II. Világháború után a város megosztottsága miatt nem épült meg a régen tervezett hosszabbítás

Az ambiciózus terveknek azonban nem mindenki a támogatója. A zöldpárti képviselők inkább villamost látnának szívesebben: az utasokat rugalmasabban kiszolgáló villamosvasút bár nem olyan nagy kapacitású, mint a metró, de sűrűbb és rugalmasabb hálózattervezést tesz lehetővé, hiszen olcsóbb a kivitelezése, mint a metróé, hosszabb távon pedig bővíthető a kapacitása a villamosnak is – a hálózatfejlesztés pedig gyorsabban nyélbe üthető. Azt is kifejtették, hogy a városi tervek engedélyezésével foglalkozó szakembereket nem lenne szabad ilyen ötletekkel terhelni, amikor az illetékes hivatal amúgy is létszámgondokkal küzd. A zöldek hozzátették: Spandau közlekedési kérdéseit ugyan a villamos nem oldja meg, de a most a városközpontban végződő S-Bahn-vonal meghosszabbítása a Falkenhagener Feld felé és a buszhálózat megfelelő szervezése megoldást jelenthet és valós alternatívát kínálhat a drága metróépítés helyett.

A zöldpártiak inkább a villamoshálózatot fejlesztenék: a közúti vasút bővítése gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabban tudnak reagálni az igényekre
(fotók: Halász Péter)

Különösen az U1-es és az U7-es metró hosszabbítása az, ami vitatott: az U1-es ostkreuzi ágának megépítése inkább csak presztízsprojekt a párhuzamos S-Bahn-vonalak mellett. Az U7-es reptéri hosszabbítása pedig a tervezett 700 millió eurós költségvetésével extrém módon drága lenne, megkérdőjelezhető, hogy a vasúti kapcsolattal bíró majdani reptér valóban igényelné-e a metróvonalat is?

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.