2016. 08. 18.

Csak egy kép – Drezdai este

Ma már hiába keressük a DB 180-as sorozatú mozdonyait és a szlovák vasút kocsijait is a német pályákon, egyik sincs már meg. Sőt, maga a vonat se jár már ebben a formában, igaz, cserében ismét van Metropol, ami összeköti a magyar, a szlovák, a cseh és a német fővárost egy röpke éjszaka alatt. Csak egy kép, ám annál több mondanivaló következik a hajtás után.



Új, rendszertelen sorozatot indítunk a RegionalBahn oldalán. Ennek a lényeg, hogy egy-egy (esetleg két-három, de semmi estre sem több) képet mutatunk meg, amely bár önmagában csak egyetlen kép, mégis sokat lehet róla beszélni: vagy a készítésének van érdekes története vagy mindaz, amit mutat, az érdekes valamilyen formában. Alighanem valamennyiünknek van ilyen felvétele és lesz is a jövőben is, így biztosítottnak látszik eme sorozat jövője. Következzen hát első képünk, amely egy ma már letűnt kort idéz meg.


Képünk kapcsán kezdjük a szikár tényekkel: 2007. szeptember 7-én este készült a drezdai főpályaudvaron. A vonat a Prágán át Pozsonyba tartó Galileo Galilei EN, amelyet ezen a napon a DB Schenker 180 013-5 pályaszámú mozdonya továbbított. A vonat különlegessége, hogy Budapestre közvetlen háló- és fekvőhelyes kocsikat továbbított, amelyet Pozsonyban a Báthory nemzetközi gyors vett át. A kép készítése után néhány hónappal viszont a drezdai vonat megszűnt: egy évig a Galileo Galilei Budapestről indult ugyan, de a célállomás Prága után a nyugat-csehországi Františkovy Lázně lett, amely elsősorban fürdőhelyként ismert, bár a vasúti utasok körében aligha volt egy keresett célpont.
A mozdonyt továbbító gép különleges: a DR 1991-ben állított forgalomba tizenkilenc szériamozdonyt a Škodától, miután az 1989-ben szállított prototípussal kedvező tapasztalatokat szereztek. Ezzel párhuzamosan a ČSD is szolgálatba állított 15 ilyen gépet, így a DR és a ČSD közösen szolgálta ki az ekkor már villamosított Elba-völgyi vasutat. A cseh oldalon 3 kV-os egyenárammal, a német oldalon pedig 15 kV 16 2/3 Hz-es váltóárammal villamosított pályán az áramrendszerek határa a nyíltvonalon van Schöna és Dolní Žleb között, így a dízelmozdonyokat célszerűen csak két- vagy több áramrendszerű gépek tudták kiváltani. A ČSD-nél és később a ČD-nél 372-es sorozatszámot kapott típus a DR-nél 230-as, majd 1991-től 180-as sorozatszám alatt futottak a gépek. A ČD 2000-es évek elején a 372-esek egy részét felújította és 160 km/h-ra alkalmas gépekké alakította át ~ a német gépek közül azonban csak a 180 001-es kapott ilyen felújítást. Később ezt a gépet el is adták a ČD-nek, ott 371 002-es számon üzemel a jármű. A 2015-ös év során a DB Schenker, a teherfuvarozó üzletág meg is szüntette a mozdonysorozat üzemeltetését és a még meglévő gépeket a cseh Trat’ová strojní společnost (TSS) vette meg. A Prága és Drezda közötti szakaszon azonban a ČD 371-eseoi a mai napig szolgálnak a távolsági járatok élén. A német gépek az Elba völgye mellett Berlin és Frankfurt an der Oder, illetve a lengyelországi Rzepin állomása között is közlekedtek a nemzetközi vonatokkal.
Érdekesség a kép kapcsán még az is, hogy a jelenlegi szerelvényfordulók szerint a szlovák ZSSK járművei nem jutnak el a DB hálózatára, legfeljebb csak különvonatokkal vagy erősítésként.
Sasszemű olvasóink még valamit észrevehetnek: a gép mögött az 1-2 vágány peronja felújítás alatt volt – 2007-re készült el az egyébként Brunel-díjjal is jutalmazott felújítás.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.