Ma már hiába keressük a DB 180-as sorozatú mozdonyait és a szlovák vasút kocsijait is a német pályákon, egyik sincs már meg. Sőt, maga a vonat se jár már ebben a formában, igaz, cserében ismét van Metropol, ami összeköti a magyar, a szlovák, a cseh és a német fővárost egy röpke éjszaka alatt. Csak egy kép, ám annál több mondanivaló következik a hajtás után.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kép. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. 08. 18.
2012. 12. 17.
Éjszakai robogás a Fényvillamossal
Negyedik „évadját” kezdte el a BKV fényfüzérrel díszített UV-párosa, a Fényvillamos. Az advent második vasárnapjától közlekedő villamos hétköznap a 2A-n, míg hétvégén a 47-esen jár. Két-két alkalommal azonban a város villamoshálózatát is bejárhatjuk vele.
2012. 11. 25.
Nagykörúti villamosünnep: 125 éves a budapesti villamos
1887. november 28-án, azaz 125 évvel ezelőtt indult el az első budapesti villamos a Nagykörúton, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. Azonban 2012-ben november 28. hétköznapra esik, így néhány nappal korábban, november 25-én, vasárnap köszöntötték a budapesti villamost. A BKV szakembereinek köszönhetően sok, eddig a körúton még nem látott típust csodálhattunk meg a színes villamosparádé alkalmából.
2012. 11. 01.
Temetői járat
Egész Európában megemlékeznek a családok a halottaikról. November első napjaiban valóságos zarándokjárás indul a temetők felé. Bécsben a központi temető 1874-es megnyitása óta különösen nagy feladatot ró a városi tömegközlekedésre a látogatók hadának fuvarozása. Persze, a daliás idők már elmúltak, amikor egymást érték a villamosok a Simmeringer Hauptstraßén...
2011. 06. 14.
Esti hangulat
A berlini gyorsvasút egyik 481/482 sorozatú szerelvénye a Wannseebahn Schlachtensee megállójában. Az S1-es viszonylaton közlekedő vonat Oranienburgól Wanseebe tartott 2009. november 10-én este
(fotó: Halász Péter)
(fotó: Halász Péter)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
