2016. 11. 18.

Jegelt fejlesztések

Berlinben 2016 őszén tartották a tartományi és egyben helyhatósági választásokat. A kampányígéretek között számos közlekedésfejlesztési ígéret is előkerült. Ám ezek, úgy tűnik, csak ígéretek maradnak. A választópolgárok joggal dühösek: nem ilyen lovat akartak.






Komoly ígéreteket tettek a politikusok a választási kampányban a berlini, 2016 őszi helyhatósági választás előtt. Ám ezúttal is bebizonyosodni látszik: a kampányígéreteknek nem szabad hinni, a megvalósulásuk aránya lényegében nulla.
E sorok megjelenésekor még nincs jelölt a közlekedéssel is foglalkozó szenátor személyére nézvést, de a kormányzó polgármester, Michael Müller már jelezte: pénz az bizony nincs a tervezett közlekedésfejlesztési beruházásokra. A Der Tagesspiegel híradása szerint a CDU szövetségi gyűlésbe delegált képviselője, Frank Steffel egyenesen úgy fogalmazott, hogy a választók teljes megtévesztéséről van szó: korábban ígért fejlesztéseket tettek most jégre. A választási kampány közepén, még szeptemberben az akkori SPD-CDU koalíció felszólította a városvezetést, hogy vizsgálják meg a jelenleg 177 kilométeres metróhálozat bővítésének lehetőségét, elsősorban a peremterületek közlekedését javítandó. Az SPD nagy része és a zöldek szerint azonban nem a metróépítést kell priorizálni, hanem az olcsóbb villamosvasúti fejlesztéseket, amelyek amellett, hogy gyorsabban elkészülhetnek, az adott forrásokból pedig több közlekedésfejlesztési beruházást lehet megvalósítani.
Ami biztos: a következőkben még komoly ütésváltás várható a metró- és villamospárti városatyák között. Addig viszont nézzük át, milyen metrós projektek kerültek vissza a fiókba.
Az U1-es metróvonal keleti hosszabbítása Frankfurter Tor felé, illetve az Ostkreuz felé, ezen alternatívák vizsgálta egyelőre lekerült a napirendről. A vonal nyugati végén az Uhlandstraßétól az Adenauerplatzig vezető hosszabbításról is egyelőre le kell tennie a közlekedőknek, nem lesz közvetlen átszállási kapcsolat egyelőre az U1-es és az U7-es metró között.

Az U1-es metróvonal nyugati vége sem kerül arrébb: nem lesz közvetlen átszállási kapcsolat az U1-es és az U7-es vonal között, pár megállót mindenképpen buszozni kell ezentúl is a Kurfürstendammon

Az U2-es vonal esetében északon a pankowi templomig; nyugaton pedig Ruhlebentől Spandauig vezető szakaszok megépítése volt napirenden – mostanáig.
Az U3-as esetében egy rövidebb, de annál jobban hiányzó szakasz, a Krumme Lanke és a Mexikoplatz közötti részre komoly igény lenne, de egyelőre marad az utasoknak a buszozás az S-Bahn és a metró állomása közötti rövidke szakaszon.
Az U6-os vonalnak a tegeli reptérre vezető ága egyelőre lekerült a napirendről: itt nem csak a repülőtér, hanem az annak bezárása után pedig az ott kiépítendő lakó- és irodapark kiszolgálása lehetne a fő feladata a szakasznak – ha megvalósulna.

Az U6-os metróvonal leendő kiágazása a tegeli repteret, később a helyén létesülő lakó- és irodaövezetet szolgálná ki. Lekerült a napirendről a fejlesztés egyelőre

Az U7-es vonal esetében elsősorban a délkeleti végeken vethet hullámokat a mostani döntés. Neukölln kerület vezetése, élén Franziska Giffey polgármester asszonnyal, erősen szorgalmazza az U7-es vonal hosszabbítását a mostani schönefeldi reptér, illetve a később valamikor talán kapuit megnyitó BER felé. Érvelésük szerint az új reptér komoly forgalmat generál, de a mostani schönefeldi terminál is megérdemelné a metrókapcsoaltot. Nyugaton az U7-est Staaken felé hosszabbítanák a tervek szerint, de eeből sem lesz semmi.
Az U9-es vonal esetében évtizedek óta napirenden van a déli hosszabbítás: a mostani végponttól, Rathaus Steglitztől Lankwitz Kirhcéig vezetne az új szakasz. Jelenleg azonban semmi esély nincs a vonalhosszabbítás elkészültére.

Az U9-es metró jelenleg az eredetileg az U10-esnek szánt állomáson végállomásozik – Rathaus Steglitztől viszont nem mostanában viszik tovább a vonalat Lankwitzba...
(fotók: Halász Péter)

Visszatérve még a villamosokra: a hálózatfejlesztést alapvetően a mostani hálózatból kiindulva tervezi a város. Ennek hátránya, hogy elsősorban a volt keleti területek dominálnak benne, hiszen Nyugat-Berlinben 1967-ben elment az utolsó villamos. Így viszont a távolabbi területek kötöttpályás fejlesztései elmaradnak, a sok évvel ezelőtti szinten állnak majd továbbra is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.