2018. 03. 06.

Vectron, már az ÖBB kötelékében is

A Siemens aktuális alapmozdonya, a Vectron lassan, de biztosan terjed a piacon. A leginkább magánvasúti és lízinggel foglalkozó cégek kisebb-nagyobb megrendelései után első nagyobb államvasútként az ÖBB holding jelentkezett be, 200 darabos rendeléssel. Az első, teherforgalomra szánt 1293-as sorozatú Vectront március 5-én mutatták be az ÖBB képviselői a sajtónak a bécsi Praterstern állomáson. Kattintson tudósításunkért!



A Siemens aktuálisan kínált univerzális villamosmozdonya 2010-ben indult hódító útjára – ekkortól a raktáron maradt példányokon kívül már lényegében csak ezt vehették azok a vasutak, amelyek Siemens-mozdonyra áhítoztak. Miközben a TRAXX viszonylag jól hasított a piacon, a Vectronból paradox módon a legnagyobb kontingensnek sokáig egy tengerentúli üzlet, a 70 darabos Amtrak ACS-64 megrendelés számított. Lassan megjött azonban az étvágy a hazai piacokon is - sok kisebb rendelés után a hagyományosan Siemens-mozdonyokkal dolgozó Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) is bejelentkezett egy 200 darabos sorozatra. Az 1293-as sorozatú gépeket az ÖBB elsősorban a határokon átnyúló teherforgalom igényeinek megfelelően rendelte meg az új, Vectron MS, azaz Multi-system gépeket, melyek az osztrák mellett a magyar, cseh, német, horvát, szlovén, és olasz hálózaton is bevethető lesz – az ÖBB képviselői szerint a közeli jövőben a lengyel hálózaton közlekedéshez szükséges engedélyeket is hamarosan beszerzik. Érdekesség, hogy a 200 darabos keretszerződés a most bemutatott Vectron MS gépeken kívül opciót kínál csak váltakozó áramú üzemre alkalmas, ám segéddízelmotorral („Last Mile” opció) felszerelt változat beszerzésére is - ezt az ÖBB majd a jövőbeli igényeknek megfelelően hívja le.

Az első gép átadására március 5-én, a bécsi Praterstern állomáson került sor. A papírformának megfelelően beszédet mondtak az ÖBB és a Siemens képviselői: a vasúttársaság részéről Andreas Matthä, az ÖBB holding elnöke; a gyártó részéről pedig Wolfgang Hesoun, a Siemens osztrák üzletágának vezetője. Az ÖBB vezetője és a Rail Cargo sajtószóvivője elmondták: a teherszállítás fejlődése új, teljes körű nemzetközi közlekedésre alkalmas mozdonyokat és modern teherkocsiparkot igényel - ezen feltételek megteremtése az ÖBB-csoport stratégiai célkitűzése, hogy a második legnagyobb uniós vasúti teherszállító cég státusát megtarthassák. Távlati cél az is, hogy a Südbahn teljes osztrák szakaszán egy géppel továbbíthassák a tehervonatokat, elhagyva ezzel a többletköltséget (és versenyhátrányt) jelentő előfogatolást, illetve a tológépek alkalmazását. Ehhez már zajlanak a pályaoldali fejlesztések, a Vectronok teljesítménye pedig a tervek szerint elegendő lesz az átépített vonalon a tehervonatok előfogat nélküli továbbításához.
A Siemens képviselője kiemelte: a gyártó természetesen a lehető legkorszerűbb és gazdaságos technológiát szállít a Vectron mozdonyokkal, egyúttal kiemelte: az ÖBB megbízható és hosszú távra tervező ügyfél, akivel hagyományosan jó a Siemens kapcsolata.

Praterstern 2. vágányán komoly tömeg gyűlt össze...


...bár a gépet teljes valójában a szomszédos 3. vágány peronjáról lehetett jobban megtekinteni

Régi és új - a hetvenes évek végének műszaki színvonalát képviselő 4020-as motorvonat rajtol a 3. vágányról Floridsdorf felé, míg az ÖBB legmodernebb vontatójárműve a sajtónak pózol

Az ÖBB holding elnöke és a Siemens osztrák üzletágának vezetője, valamint a vállalatok sajtófelelősei tartanak beszédet a rögtönzött színpadon. A hidegre és szélre való tekintettel a kötelező patronokat viszonylag gyorsan ellőtték, majd következett...

...a pezsgős keresztelő...

...és a kötelező mosolyalbum az új szerzeménnyel. A Siemens képviselőjének van talán a legtöbb oka mosolyogni, a TRAXX-mozdonyokhoz képest a Vectron nem lett kasszasiker,
sőt, talán ez az ÖBB-megrendelés húzza ki a gyártót a bajból pár évre

Ami talán a legfontosabb a most beszerzett gépekben, az a RIC-raszter: szinte mindent tud, vagy tudni fog a közeljövőben, amit egy közép-európai gépnek érdemes manapság. Érdekes módon a román engedély hiányzik, továbbá a Balkán irányába sem kívánják használni a jelek szerint az 1293-as sorozatot

Megvolt az ilyenkor szokásos mozdony alakú torta; a Vectron viszonylag hálás téma, Púpost már talán nehezebb lett volna csinálni
(a felvételek a szerző munkái)


Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.