2019. 01. 29.

Helycsere Berlinben

Berlinben hatalmas változások lesznek a Stadtbahn regionális közlekedésében. Új hálózatnév, helyet cserélő szolgáltatók, új járművek és növekvő szolgáltatási szint.










Hetek óta szivárogtak a hírek, hogy a Berlin és Brandenburg tartományban a megrendelői feladatokat ellátó Verkehrsverbund Berlin-Brandenburg (VBB) lényeges változásokra készül a fővárost kelet-nyugati irányban átszelő Stadtbahn vonalait illetően. Pénteken hivatalosan is bejelentették, hogy gyakorlatilag helyet cserélnek a szolgáltatók az új eljárásban Netz Elbe-Spree (NES, Elba-Spree-hálózat) néven hivatkozott vonalcsoporton.

Még 2017. november 17-én tette közzé a VBB a pályázati felhívást, amiben meghatározták a NES 4 vonalcsoportját. Kitételként szerepelt, hogy az első két csomagból egy ajánlattevő csak egyet nyerhet. Ezzel kizárták, hogy szélsőséges esetben megszűnjön a verseny a 2034-ig tartó szolgáltatási időszakban.

A szolgáltatási csomagok felosztása vonatkilométer és részarány szerint. A duplázott értékek a 2022-től és a 2025-től érvényes szolgáltatási kiírás szerintiek – utóbbihoz (újra) meg kéne építeni a Dresdner Bahn városi szakaszát.

Ahogy az a táblázatból látható, két fővonali és két mellékvonali(bb) csomagot osztottak szét az érvényesen pályázók között. A hagyományosan mindent megpályázó állami DB Regio mellett a Hochbahn és a Netinera tulajdonában álló ODEG is mindegyik részre adott be ajánlatot, így a szakmai felkészültség és a megajánlott paraméterek döntöttek.

Nézzük részleteiben a három év múlva várható felállást:

A legnagyobb veszteséget a DB könyvelheti el, mert az RE1 esetében a sikerhez már kevés volt a felújított negyedik generációs görlitzi emeletes. Viszont lehet velük próbálkozni a 2-es csoport járatain, ahova 28-29 ötkocsis egységként még felhasználhatóak voltak. A mozdonyok esetében változás történik majd, az eddigi 182-esek mellett 147-esek is megjelennek majd.
A 3-as csoport járataira 19 három- és 22 ötrészes Talent 2 kerül egy hennigsdorfi felújítás után. Hangulatjavító intézkedésként a mellékhelyiségeket az ÖBB-hez hasonlóan tájképpel tapétázzák ki.

1994 óta hívják RE1-nek a szövetségi főváros és környéke legfontosabb vasúti járatát, ezalatt megsokszorozódott az utasforgalma. 2015 nyarán készült képünkön még büszkén emlékezett a DB Regio a mozdonyon látható matricával az eltelt 20 sikeres évre.
(fotó: Adorján Péter)

Potsdam környékén és az alacsonyabb kihasználtságú vonalakon továbbra is maradnak a Talent 2-es egységek, de az emeletesekhez hasonlóan korszerűsítik őket.
(fotó: Adorján Péter)

Az ODEG ugyan a korábbinál nagyobb szeletet kapott a tortából, de nehezebb is lett a feladata.

Az RRX esetében már megismert Desiro HC motorvonatok érkeznek az RE1-re, hatrészes kivitelben. Ezekbe 637 ülőhelyet építenek majd be a Siemensnél és amennyiben az utazási igények tovább nőnek, opció van akár 13 négyrészes, 400 ülőhelyes egység beszerzésére is. Utóbbiakat duplában járatva már 800 ülőhelyet és némi állóhelyet is tudnak majd kínálni az utasoknak.

A Ruhr-vidéken a menetrendváltással együtt álltak forgalomba a Siemens Desiro HC-k, hasonló egységek váltják majd a negyedik generációs görlitzi emeleteseket.
(grafika: ODEG)

A 4-es csoport eléggé vegyes felvágott lett, ide kerülnek majd át alapos felújítás és korszerűsítés után a mostani KISS-ek és érkeznek majd a dízeles járatokra (RB33, RB37, RB51) Salzgitterből LINT 54-es egységek.

Az ODEG KISS-ei 2013 óta szolgálnak az RE2-es viszonylaton, tavaly augusztusi képünk a már majdnem kész Ostkreuz állomáson készült a 11-es számú egységről.
(fotó: Adorján Péter)

A mellékvonalibb viszonylatokra az Alstom LINT 54 típusát választotta az ODEG
(grafika: ODEG)

A megrendelői elvárások között szerepelt, hogy minden járaton biztosítani kell vonatkísérőt, WLAN-elérést és valós idejű utastájékoztatást. Érdemes megjegyezni, hogy a VBB jelenleg a BER 2020-as megnyitásával számol, ezért szerepel a listában FEX néven egy közvetlen repülőtéri expresszjárat – sok pénzt azért nem mernénk tenni a pontos megnyitásra.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.