2019. 02. 19.

Jelbi – a sárga az új zöld

A humorérzék mellett az innováció sem áll távol a BVG-től, ezt mutatja a Jelbi névre keresztelt mobilitási platform létrehozása is. Busz, villamos, S-Bahn mellett taxi, közösségi autó, kerékpár és motor integrációja valósul meg még idén.






Mint Németország legnagyobb közlekedési szolgáltatója eddig is sok esetben példamutató volt a BVG, de most egy igazán nagy dobásra készülnek. A Vilniusban már sikereket elért brit Trafi segítségével kívánják megreformálni az utazási módválasztást és a saját autó helyett a megosztás alapú megoldások felé terelni az új alkalmazást használókat. A Jelbi névre keresztelt (a sárga, Gelb szó berliniesen ejtve Jelb) szolgáltatásban kívánják egyesíteni a hagyományos közösségi közlekedési útvonaltervező mellett a feltörekvőben lévő járműmegosztó szolgáltatások elérhetőségét, illetve utóbbiak esetében a fizetési műveleteket is további beavatkozás nélkül intézné az alkalmazás.

A Jelbi a tervek szerint nyártól válik elérhetővé és lesz kevésbé digitális megfelelője is. Ezek a Mobilitätshub (mobilitási csomópont) néven futó kisebb parkolók fognák össze a résztvevő szolgáltatók ajánlatait a fizikai térben. Az első ilyen parkoló a Prinzenstraße metróállomásnál már épül, a következő kettő előkészítése pedig megkezdődött a Jakob-Kaiser-Platz metróállomás és a Landsberger Allee/Petersburger Straße villamosos csomópont mellett a Gewobag nevű városi tulajdonú ingatlanfejlesztő céghez tartozó területeken.

Ehhez hasonló elrendezés lesz az első mobilitási csomópontokon (grafika: BVG)

Várhatóan nem tér majd el sokban az új alkalmazás használata a Bécsben már augusztus óta elérhető WienMobil nevű programtól, bár a két legnagyobb autómegosztó (car2go és DriveNow) eddig még nem kívánt csatlakozni az új rendszerhez. Viszont hat kerékpáros (Call a Bike, Donkey Republic, Jump, Lime, mobike, nextbike), hét autós (cambio, Flinkster, Greenwheels, Miles, mobileeee, stadtmobil és Ubeeqo), egy elektromos rolleres (emmy), a Taxi Berlin és két utazásmegosztó (CleverShuttle, BerlKönig) csatlakozott eddig a kezdeményezéshez.

A hagyományos közösségi közlekedésre szóló jegyek és bérletek esetében nem terveznek speciális kedvezményeket adni, viszont a különböző megosztási szolgáltatásokat többé-kevésbé rendszeresen használók számára biztosan egyszerűbb lesz egy alkalmazásba integrálni az összes szolgáltatást és akár végleg lemondhatnak a saját jármű birtoklásáról.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.