2019. 08. 17.

Kanzler-U-Bahn: 10 év ingázás

Tíz évvel ezelőtt, 2009. augusztus 8-án vehette birtokba a nagyközönség a berlini U55-ös metróvonalat. A rövidke, mindösszesen három állomást magában foglaló vonalrész azóta is turistalátványosság, amit nem csak önmagának, hanem a környezetének is köszönhet. Ám a „játékmetrót” már nem sokáig használhatjuk, hamarosan eredeti céljának megfelelően a hálózat része lesz.


Tíz éve, 2009. augusztus 8-án adták át az utazóközönségnek a berlini U55-ös metróvonalat. A Hauptbahnhof, a Bundestag és a Brandenburger Tor állomásokat magában foglaló viszonylat így is éveket csúszott, már korábban, a főpályaudvar 2006-os (egyébként szintén csúszó) átadásakor meg kellett volna már nyitni a közönség előtt.

Az U55-ös metróvonal vonalvezetése
(forrás: Wikipedia)

Építéstörténet


Maga az 1,8 kilométer hosszú vonal már régi álma a berlini városvezetésnek, ám megvalósítására nagyon sokat kellett várni. A hálózatfejlesztési tervekben hasonló vonalvezetéssel már évtizedek óta szerepelt, de a város megosztottságának idején sok értelme nem volt az akkori Nyugat-Berlin területére eső vonalrész megépítésének, mivel a kapcsolatot a keleti, egykoron E jelű, ma U5-ös viszonylat jelentette volna a hálózattal korábban is. Ám az NDK-ban nyilván volt jobb dolguk is az elvtársaknak, semmint az Unter den Linden alatt, pláne Nyugat-Berlin felé metróalagutat ássanak. Így hát a terv az csak terv maradt. Hiába készült el a világháború alatt néhány műtárgy, amelyet használhatott volna a vonal, ezeket a háború után elbontották.

A Spree alatt vezető alagútszakasz a Hauptbahnhof és a Bundestag állomások között 2005-ben
(fotó: Axel Mauruszat / Wikipedia)

A vonal építését hosszú tervezgetés után 1995-ben kezdték el, ám pénzügyi okok miatt a berlini szenátus 2002-ben leállította a projektet. Ekkor a Hauptbahnhof és a Reichstag (később Bundestag) állomások már szerkezetkészek voltak. Mivel azonban az építkezés leállítása azt jelentette volna, hogy 170 millió eurónyi támogatást kellene a városnak a szövetségi kormányzat számára visszafizetnie, inkább folytatták az építkezést egy 2003-as döntés nyomán. Akkor úgy tervezték, hogy 2006-ra elkészül a vonalrész, ahol egy vágányon egy metrószerelvény ingázhatott volna. Ám 2005-ben kiderült, hogy a Brandenburger Tor térségében az alagút és az állomás építéséhez túl magas a talajvíz szintje, így a terveket át kell dolgozni, ami időt vett igénybe és további csúszásokat eredményezett. Felmerült az is, hogy egy két állomásos vonalszakaszt átadjanak a 2006-os labdarúgó világbajnoksághoz kapcsolódóan (a Hauptbahnhof–Bundestag részről van szó, még a próbameneteket is megtartották), ám ezt végül elvetették: BVG a szigetüzem költségeit túl magasnak ítélte, a hatóságok pedig azt mondták, hogy a jelentkező tömeg elszállítására a rövid, két kocsis szerelvények nem alkalmasak. Bár 70 millió eurót így is vissza kellett volna fizetnie a városnak a szövetségi közlekedési tárca számára az üzembe-nem-helyezés miatt, ettől a közlekedési minisztérium eltekintett végül.
A félig elkészült állomások egyelőre tehát üresen álltak, így a BVG és a város azokat filmforgási helyszínként és más rendezvények számára adta ki. A leghíresebb ezek közül talán a 2008-as Mozart-opera-előadás volt: a Bundestag állomáson a Varázsfuvolát adták elő Christoph Hagel rendezésében.
Érdemes egy mondatot tenni a vonal neve kapcsán is. A berliniek ugyanis szeretnek minden a maguk ízlése szerint elnevezni, így az U55-os vonal is megkapta a maga (bece)nevét: a Kanzler-U-Bahn (kancellármetró) a kormányzati negyedről és a Bundestag állomásnál lévő szövetségi kancellári hivatalról kapta a nevét.

Számmisztika a berlini metróhálózaton

Az 1902. február 15-i megnyitástól kezdődően először csak üzemileg, majd  betűkkel és felső indexbe írt római számokkal jelölték a vonalakat, mint ahogy a járműsorozatokat a mai napig. Az idők során ezek sokszor változtak, de mindig igaz volt, hogy a betűjel a kiszolgált törzsszakasszal és ezáltal a profilnagysággal is mutatott összefüggést.

Kisprofilos hálózat:
AI Pankow – Ruhleben
AII Pankow – Krumme Lanke
AIII Städtische Oper – Wilhelmplatz
BI Warschauer Brücke – Hauptstraße
BII Warschauer Brücke – Uhlandstraße

Nagyprofilos hálózat:
CI Seestraße – Grenzallee
CII Seestraße – Tempelhof
D Gesundbrunnen – Leinestraße
E Alexanderplatz – Friedrichstraße

A város nyugati szektorában 1966. február 28-tól arab számokkal jelölték a vonalakat, a meglévő vonalakat inkább történelmi sorrendben számozva.

Kisprofilos hálózat:
BI → 1 Schlesiches Tor – Ruhleben
AII → 2 Gleisdreieck – Krumme Lanke
BIV → 3 Wittenbergplatz – Uhlandstraße
BIII → 4 Nollendorfplatz – Innsbrucker Platz
AIII → 5 Deutsche Oper – Richard-Wagner-Platz

Nagyprofilos hálózat:
CII → 6 Tegel – Alt-Mariendorf
CI → 7 Möckernbrücke – Britz-Süd
D → 8 Gesundbrunnen – Leinestraße
G → 9 Leopoldplatz – Spichernstraße

1984. január 9-től a szintén a BVG által üzemeltetett nyugat-berlini S-Bahn-vonalak miatt U előtagot kaptak a vonalak. Az 5-ös vonalat az 7-es megnyitása folytán feleslegessé vált ingajárat megszűnése után egészen az Újraegyesítésig a kelet-berlini metró számára tartották fent. Az U55 jelzés nem teljesen példa nélküli, 1995. október 14. és a 2004 decemberi menetrendváltás között a mai U1 vonal három állomásos Wittenbergplatz–Uhlandstraße szakaszán U15 jelzéssel közlekedtek a vonatok, bár az nem volt fizikailag elválasztva a hálózattól.

Megjegyzendő, hogy a DR-nél az E (ma U5) vonal számára S-Bahn-szerelvények átalakításával készült metrójárművek is a vonalra utaló E fősorozatba tartoztak. Különlegesség a hálózaton az időszakosan létező U12 jelzés, ami általában a magasvasúti törzsszakaszon végzett munkálatok idején kerül aktiválásra és a mai U1 és U2 összevonásából képződik.
Legutóbb 2015 nyarán használták az U12 jelzést, ekkor az U2 vonal Gleisdreieck és Nollendorfplatz közötti hídszerkezeteinek felújítása miatt volt szükség a viszonylatszámra. Ilyen alkalmakkor a Wittenbergplatz–Uhlandstraße szakaszon közlekedik az U1. Képünk a Prinzenstraße állomásra behaladó HK-szerelvényről készült.
(fotó: Adorján Péter)

Adorján Péter

Tíz év ingázás


Eközben zajlott a munka a Brandenburger Tor állomás térségében is és végül 2009. augusztus 8-ára sikerült is átadni a vonalat. Érdekesség, hogy a talajvíz problémáját úgynevezett fagyasztásos módszerrel oldották meg, aminek köszönhetően a Brandenburger Tor állomás ma is a város leghidegebb pontjának számít a nyári kánikulában, kellemes, 18-20 fok körüli hőmérséklet van a másfeles mélységben épült metróállomáson.

Alig több, mint egy hónappal a megnyitó után, 2009. szeptember 13-án készült Magyarics Zoltán felvétele az akkor a vonalon dolgozó szerelvényről, a 2661+2660-as F79.1-es ikerkocsiról a Brandenburger Tor végállomáson. Ekkor még új volt a vonal, ám a turistalátványosság mivoltából azóta sem engedett

A Brandenburger Tor állomáson a peronnal szemben tablók helyezik történelmi kontextusba a metróállomást. Nem véletlenül, a világtörténelemben fontos események zajlottak a vágányok felett néhány méterre
(fotó: Magyarics Zoltán)

Ha a metró és az S-Bahn közös aluljárójából feljövünk a felszínre, ez a kép fogad bennünket: a Pariser Platz és a Brandenburgi kapu, a város jelképe. Magyarics Zoltán kollégánknak szerencsére volt, a kép készítésekor olyan sok turista nem is volt a környéken

Ha a fenti helyről megyünk le a metróállomásra, akkor a mozgólépcső felett különféle, a berlini falhoz és a Brandenburgi kapuhoz illő; a város és az ország megosztottságával kapcsolatos híres mondatokat olvashatunk a határok lezárásától a fal leomlásáig terjedő időszakból. Ott van Honecker híres mondata éppúgy, mint ahogy Ulbricht és Reagen híres szavai is
(fotók: Halász Péter)

Az állomás keleti végén belépve a határnyitás és az Újraegyesítés közötti időszakból származó idézeteket olvashatunk
(fotók: Adorján Péter)

Az elkészült metróvonalon a nyugat felé tekintve jobb oldali alagutat használják csak a szerelvények. A másikban is ott vannak a vágányok, azonban a biztosítóberendezés és az áramellátás nem épült ki ezen a vágányon csak a Hauptbahnhof állomásnál, ahol szükség esetén tárolóvágányként használható a peron melletti szakasz. Az egyetlen vágányon így egyetlen szerelvény ingázhat fel s alá, a 3 perces menetidőt mindkét végállomáson 2-2 perc fordulóidő követi, így a vonat egymagában 10 perces követést képes biztosítani. Az U55-ös vonal az U4-es mellett az egyetlen Berlinben, ahol hétvégén nincs éjszakai közlekedés: az üzemidő 5 órától (vasárnap 6 órától) 00:30-ig tart. A forgalmat általában egyetlen, két kocsis Kurzzug szolgálja ki, nagyon ritkán két ikerkocsival jár a vonat.

A Bundestag állomás már sokat látott: forgattak is filmet, adtak elő operát is. A tetőn látható nyílások a természetes fény beengedését szolgálják a Bundeskanzleramt és a Paul-Loebe-Haus közötti parkból

A felszínre érve pedig megcsodálhatjuk a Reichstagsgebäudét, amely a törvényhozás alsóházának üléshelye... 

...vagy akár a berliniek által Elefantenwaschmaschiene névre keresztelt kancellári hivatal épületét is

A Hauptbahnhof állomás. Itt jól látszik a forgalmi vágány és a kihúzóként használt második vágány is, amelyet kerítés óv az utasokról, hiszen az áramvezető sín feszültség alatt van, de vonatforgalom nincs a sínpáron

2009 őszén szerencsénk volt: két ikerkocsi is közlekedett a vonalon. A Hauptbahnhof állomáson amúgy az egyetlen szóló egység ott szokott megállni, ahol a szerelvény első járműve áll
(fotók: Halász Péter)

A viszonylat kiszolgálására a BVG három-négy utasforgalmi szerelvényt különített el: korábban négy F79-es ikermotorkocsi közlekedett a vonalon, ám ezekre szükség volt a nagyprofilú hálózat másik részén is, így lecserélték őket a nosztalgiaállományban lévő D sorozatú vonatokra, amelyek kissé anakronisztikusan hatottak: a régies belső tér mellé korszerű utastájékoztató rendszert kaptak (átmenetileg) a vonatok. A D sorozatú kocsik kivonása után ismét az F széria járművei kerültek az alagútba és jó eséllyel ez már így is marad az U55-ös viszonylat üzemének végéig.

Az első évek során használt kocsik a megnyitó előtt kaptak főjavítást, így komolyabban évekig nem kellett hozzájuk nyúlni, mivel a ki- és beemelés igen költséges projekt. A képen az amúgy nem használt vágányon tárol a 2674+2675-ös F79.2-es motorkocsi a Hauptbahnhof állomáson

A 2000+2001-es Dora a Hauptbahnhof állomáson 2017 nyarán. Furcsán hat a nosztalgiakocsin a LED-es célállomás-kijelző...

...de az utastér sem különb: a régi faborításos, zöld bőr ülések mellett a rongálásvédő grafikás fólia kissé furán hat. De hát szükség törvényt bont...

A fő forgalmi kocsi 2019 februárjában éppen a 2622+2623-as ikerkocsi volt az F76-os sorozatból

A fenti Dora-utastérhez képest hatalmas a különbség a manapság a forgalom gerincét adó F sorozatú kocsik utasteréhez képest
(fotók: Halász Péter)

A vonalon közlekedő járművek napi karbantartását a szintén ide helyezett műhely- és segélykocsi segítségével oldják meg, a magasabb szintű javításhoz azonban a járműveket át kell vinni valamelyik kocsiszínbe, jellemzően Britz-Süd telephelyre. Ez azonban a vonal hálózattal való kapcsolatának hiányában csak közúton történhet meg: a Hauptbahnhof állomás mögötti kihúzó egyben a járműtelep is, itt pedig az alagút egy része nyitható, így daru segítségével emelhetők ki és rakhatók trélerre a motorkocsik.

A 2658-as pályaszámú F79-es kocsit engedik le a kép jobb szélén lévő nyíláson át az alagútba 2014-ben
(fotó: Dabbelju / Wikipedia)

Hálózatba kötik


Miközben az U55-ös vonalon vígan ingázott valamelyik metrókocsi, addig a BVG bőszen építette az Unter den Linden alatti alagutat. Jelenleg az alagút már készen van, a vonal és az állomások építése folyik. Ehhez kapcsolódóan az U55-ös vonalon is kiépítették a biztosítóberendezést és a második vágány is megkapta a napi üzemhez szükséges kiegészítőket. Az állomások közül a Hauptbahnhof és a Bundestag esetében be kellett építeni a részben előkészített helyekre a mozgólépcsőket, ezt a forgalom fenntartása mellett intézte a BVG. Várhatóan 2020-ra elkészül az U5-ös vonal maradéka is, így ekkor már a keleti Hönow és a Hauptbahnhof között járhatnak a szerelvények és megszűnik a vonalrész „játékmetró” mivolta.

A nem használt vágányok mellé a BVG nem rakta (még) fel a metróvonalakon hasznátl DAISY kijelzőket, csak ennek a megjelenését utánzó matricákat tettek ki a szokásos, „itt nincs vonatforgalom” szöveggel

Beépítésre váró mozgólépcsők a Hauptbahnhof állomás peronján 2019 februárjában

Beépített, de még szerelés alatt álló mozgólépcső a Bundestag állomáson. Évekig csak a lelemezelt helye volt itt meg az eszkalátornak
(fotók: Halász Péter)

2010-ben ugyanaz a lépcső még nem létezett, csak terv volt a beépítésére
(fotó: Adorján Péter)


Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.