2020. 11. 02.

Itt a BER, zár a TXL

fotó: Volker Emersleben • © Deutsche Bahn AG, 2020Október utolsó napján nyitották meg a nagyközönség előtt is az új berlini repülőteret, a Willy Brandt nevét viselő Flughafen Berlin Brandenburgot. A sok-sok botránnyal övezett építkezés és a hatalmas csúszások után nem csak új repteret avattak, hanem bővült az S-Bahn-hálózat is a német fővárosban.


A repülőtérről magáról már bőven írtak a RegionalBahnon kívül mások is (igaz, mi magunk is sokat írtunk már az előbb BBI, majd később BER néven futó projektről), így mi nem is ebből az irányból közelítenénk meg, bár akadna bőségesen okunk arra is, hogy elmélkedjünk: kell-e egy ekkora, ráadásul igen komoly mértékű túlköltekezéssel és még komolyabb botrányokkal övezetten felépített repülőtér egy városnak? Persze a kérdés igazából csak költői, hiszen ha meggondoljuk, hogy a tegeli reptér kényszerűségből, de a város közepén van, akkor bizony a válasz igen. Az persze már más történet, hogy közel sem biztos, hogy így kellett volna megvalósulnia ennek a beruházásnak.
De megvalósult és véger az utasok is használhatják. Igaz, mi magunk már 2012-ben készültünk az átadásra, amit akkor elhalasztottak, volt számos új időpont (ezekről írtunk itt, itt és itt is), majd számos hiányosság feltárása és kijavítása után jutottunk el oda, hogy 2020. október 31-én a nagyközönség is birtokba veheti a légikikötőt. Igaz, ennek forgalma a koronavírus-járvány miatti korlátozásokból adódóan meglehetősen gyér, de a jövő hozhat még jobb körülményket.
A légi közlekedés aspektusa mellett azonban fontos szempont a reptér esetében is a vasúti és a közúti közlekedés: az eredeti (bár akkor is már csúsztatott) időpontra elkészült a két gyorsvasúti és két nagyvasúti vágányból álló vonal, amely a Berliner Außeringből vezeti ide a vonatokat, a terminál alatt pedig egy hatvágányos állomás létesült. Mivel azonban 2011 óta sem nyílt meg az állomás, így a DB időnként – az alagút „szellőztetése” miatt – naponta közlekedtetett itt vonatokat, jelentős költségekkel persze.

fotó: Volker Emersleben • © Deutsche Bahn AG, 2020
A Deutsche Bahn számára komoly mérföldkő az állomás közönség előtti megnyitása, hiszen a létesítmény 2011 óta készen van. A térség közlekedése is jobb lehet, hiszen Waßmannsdorf önálló S-Bahn megállót kapott
(fotó: Volker Emersleben / DB AG)

De nem csak a távolsági utazóknak jó a megnyitó és különösen az S-Bahn-hálózat bővítése: Schönefeldtől nyugatra esik ugyanis Waßmannsdorf megállóhely, ami a környékből érkezők számára jobb átszállási kapcsolatot biztosít a térséget feltáró buszok és a gyorsvasút között.
A vasúti kapcsolat megteremtéséhez összesen 18,5 kilométernyi nagyvasúti vágányt építettek, emllett az S-Bahn vonalai 8,6 kilométerrel bővültek. A reptéri állomás tervezett utasforgalmi kapacitása napi 125 ezer utas.
A menetrendi koncepció is régóta ismert: az S-Bahn 10 percenként jár, ide kerül az S9 (Spandau felé) és az S45 (Südkreuz felé) végállomása is a régi Schönefeld állomásról. A szövetségi főváros felé 15 percenként indul valamilyen regionális vonat, a régi Schönefeld állomást érintő, ide áthelyezett RE7 (Wünsdorf-Waldstadt–BER–Berlin Stadtbahn–Potsdam–Dessau) és RB14 (Nauen–Berlin Stadtbahn–BER) viszonylat mellett új járatok is indulnak: a FEX jelzésű viszonylat a Hauptbahnhof alsó szintjéről indul, majd Berlin-Gesundbrunnen és az Ostkreuz érintésével éri el a reptéri állomást. A távolsági forgalomban kétórás ütemben járnak itt a Drezda, Berlin és Rostock közöttt közlekedő InterCity-vonatok.

A gyorsvasúti vonatokra új hangosbemondások is kerültek természetesen

fotó: Oliver Lang • © Deutsche Bahn AG, 2020
A repülőtér új terminálja és a városközpont közötti kapcsolatot az új FEX jelű regionális vasúti járat is segíti: a viszonylat gyorsított személyvonatként közlekedik és olyan területeket kapcsol össze a reptérrel, amelyek eddig vonattal nem voltak elérhetők közvetlenül
(fotó: Oliver Lang / DB AG)

A városi közlekedésben természetesen szintén változások jöttek: az eddigi régi schönefeldi terminálnál már csak az alapvetően helyi, feltáró jellegű 163-as (► S Schöneweide/Sterndamm) és 164-es (► S Köpenick) buszok, valamint a város déli részét feltáró 171-es (► U Hermannplatz) végállomásik. Átkerült az új terminálépülethez az X7-es (► U Rudow) és az X71-es (► U Hermannplatz) gyorsjáratok végállomása. Innen indul a BER1 (► Rathaus Steglitz) és a BER2 (► Potsdam Hauptbahnhof) jelzésű különleges reptéri gyorsjárat is, ezek felárral vehetők igénybe. A „vidéki” térséget a 734-es (► S Zeuthen), 735-ös (► A10 Center–S Königs Wusterhausen), 736-os (► S Wildau–S Königs Wusterhausen) és 743-as (► S Lichtenrade) regionális buszokkal lehet elérni.

© VBB, 2020 • www.vbb.de
A BER térségének új közlekedési hálózata
(grafika: VBB)

A közlekedési szövetségnek, a VBB-nek komoly céljai vannak a reptér kapcsán: szeretnél elérni, hogy 2026-ra az utasok mintegy 70 százaléka közösségi közlekedéssel érjen ki a légikikötőbe. Ezt segíti már most is a vbb.de/ber címen elérhető nagyon informativ, tematikus oldaluk. Arra fontos figyelni, hogy a BER, ahogy a régi Schönefeld (most már a BER 5-ös terminálja) a C tarifazónában van.

November 8-án pedig bezár a tegeli Otto Lilienthal repülőtér. Az oda közlekedő járatok közül történelem lesz a TXL (► S+U Hauptbahnhof–Moabit, Robert-Koch-Platz) és az X9 (► S+U Zoologischer Garten) jelzésű gyorsjárat, míg a 109-es busz marad továbbra is a reptéré, ám az a majdani hasznosításból születő Urban Tech Republic nevű városrészt is kiszolgálja. A 128-as busz (► U Osloer Straße) lerövidül a Kurt-Schumacher-Platzig, ahol továbbra is lesz metrókapcsolata a vonalnak. A megszűnő járatokat a sűrűbben közlekedő 123-as (S+U Hauptbahnhof ◄► Saatwinkler Damm/Mäckeritzwiesen) és a 245-ös (S+U Hauptbahnhof ◄► S+U Alexanderplatz) pótlója majd azokon a részeken, ahol szükség van a buszközlekedés fenntartására.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.