2020. 11. 26.

Sosem lehet elég hosszú

Névleg lecseréli az eddigi udvari beszállítóját a KVB, hogy a leghosszabb villamosokat üzemeltethessék az évtized közepétől.





Új járműveket vesz a Kölner Verkehrs-Betriebe AG (KVG) az alacsonypadlós hálózatára, mivel a '90-es évek második felében beszerzett K4000-es sorozat hamarosan eléri a tervezett élettartmát. A 142 darabos széria leváltása önmagában is évekig tart, ezért a KVB az elmúlt két évben intenzív tárgyalásokat folytatott az ipari szereplőkkel, így lett a tárgyalássorozat végén az Alstom és a Kiepe alkotta konzorcium az új járművek gyártója. Ha az Alstom és a Bombardier fúzióját is belevesszük az egyenletbe, már nem is annyira meglepő az eredmény. Igen, a mostani Stadtbahn-járművek többségét (K4000, K4500 és K5000 szériák) a Bombardier szállította szintén Kiepe elektronikával.

Az alacsonypadlós járművekkel kiszolgált kelet-nyugati vonalakon (1-es, 7-es és 9-es) jelenleg is 60 méteres szerelvények járnak, viszont a jövőben az 1-es és 9-es vonalak megállóit 90 méteres szerelvények közlekedtetéséhez kívánják átépíteni. Ez azt jelenti, hogy akár 50 százalékkal is növelhető lesz a férőhely-kapacitás három régi vagy egy új és egy régebbi jármű összecsatolásásval.

Csatolt K4000-es szerelvény a 15-ös vonal Chorweiler végállomásán, Kölnben. Az állomás nem mellesleg közös az S11-es viszonylaton közlekedő S-Bahn-vonatokkal.

Két K4500-asból álló vonat érkezik a Neumarkthoz 2015 nyarán. A forgalmas csomópontban több szinten állnak meg a villamosok: az alacsonypadlós járművekkel a felszínen, a magaspadlósakkal a „metróállomáson” találkozhatunk.
(fotók: Halász Péter)

Ennek az első lépése az új járművek beszerzése, melyek 60 méteres hosszukkal a leghosszabb egyterű villamosok lesznek. Ilyen járműből 62 darabot rendeltek, míg hagyományos méretű – 30 méteres hosszúságú – villamosból mindössze kettőt. Természetesen opciós mennyiség is rendelkezésre áll 11 hosszú és 25 rövid egységre, amennyiben a hálózat tervezett bővítései elkészülnek. Az első 2-2 járművet egy éves tesztelésre 2023 végén veszi majd át a KVB, a sorozatot pedig 2024 végén kezdi szállítani az Alstom.

Az új járműveken is a KVB jelenlegi dizájnját láthatjuk majd

A formavilág erősen hasonlít a Frankfurt am Main számára szállítandó villamosokéra
(grafikák: Alstom)

Az olyan manapság már alapfelszereltségnek számító dolgok, mint a CO2-hűtőközeges klímarendszer, a tágas és világos beltér, a nagy méretű többcélú tér mellett a mostani szerelvényeken található 8 helyett 10 ajtópár áll majd az utasok rendelkezésére. Az előzetes tervek tökéletesítéséhez egy valós méretű modell is készül a jármű első moduljáról, ahogy a járművezetők képzéséhez még virtuális valóságot is felhasználnak majd. A biztonságos közlekedést szolgálja majd az a szenzorrendszer, amelyik a szerelvény előtti 80 méter hosszú területet pásztázza és vészhelyzetben akár fékez is a járművezető helyett. Más szenzorok pedig a karbantartást segítik majd bizonyos adatok gyűjtésével, hogy a mostaninál kevesebb időt töltsenek a járművek a kocsiszínekben.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.