 Alig egy esztendővel ezelőtt a fene se gondolta volna, hogy jódarabig be leszünk zárva és legfeljebb csak a boltba vagy éppen a munkahelyünkre juthatunk el, már persze, ha nem home officeban töltjük a napjainkat. Nos, három esztendővel ezelőtt, 2018 tavaszán még nem is sejthettük, hogy ma egy berlini utazás nem csak egzotikus, hanem legfeljebb csak álom lehet. Múltidéző jelleggel ezúttal 2018 tavaszi képek között tallózunk.
Alig egy esztendővel ezelőtt a fene se gondolta volna, hogy jódarabig be leszünk zárva és legfeljebb csak a boltba vagy éppen a munkahelyünkre juthatunk el, már persze, ha nem home officeban töltjük a napjainkat. Nos, három esztendővel ezelőtt, 2018 tavaszán még nem is sejthettük, hogy ma egy berlini utazás nem csak egzotikus, hanem legfeljebb csak álom lehet. Múltidéző jelleggel ezúttal 2018 tavaszi képek között tallózunk.A mostani felvételek 2018. március 13-15. között készültek Berlinben. A válogatás az akkori túra képanyagából teljesen szubjektív és igazából mindennemű összefüggést is nélkülöz. Mégis: három év távlatából visszatekintve kifejezetten érdekes látni, végiggondolni, hogy már azóta is milyen változásokon ment át a német főváros, annak épített környezete és közlekedése is.
Tipikus busznézegető, buszfotózó helya Zoologischer Garten végállomás, ahol nem mellesleg a buszforgalom is olyan jelentős, hogy nem kell sokat várni a különféle járművekre. Persze nem véletlen ez a pörgés: az utolsó nyugat-berlini villamos 1967-ben ment el, azóta a felszínen a városi közlekedés gerincét a buszhálózat adja a város felében. A 110-es viszonylaton közlekedő Mercedes-Benz Citaro LE az U3-as metró Oskar-Helene-Heim állomásáig feltárja a wilmersdorfi városrész kis utcáit is. Az alap autóbusz-hálózaton a követés jellemzően 20 perces ütemű.
Az X10-es buszviszonylat a buszszimulátorok rajongói számára nem ismeretlen. Ám amíg az OMSI 2-ben emeletes MAN Lion’s City DD-t vezethetünk, addig 2018-ban az emeletesek elvesztek a vonalról: a teltowi járatokat csuklós kocsikkal adta a BVG – a rövidebb betétjáratokat pedig szóló buszok vitték. Érdemes egy pillantást vetni a busz – menetirány szerinti – bal alsó sarkára is: a régi BVG-s fényezéstől elütő színű sarokelemmel sikerült pótolni a megrongálódott darabot, de ez nem akadály a BVG-nél.
Ha már emlegettük az emeletes kocsikat, akkor kiránduljunk is egyet: a 337-es viszonylat külső végállomásán, a brandenburgi Falkenseeben járunk. Falkensee az OMSI 2 alap spandaui pályájáról lehet ismerős, de azóta már alaposan megváltozott a vasútállomás térsége, így a buszállomás is. Érdemes rápillantani a kijelzőre: a 337-es busz csak Rathaus Spandauig közlekedik, ott pedig átszerel a 137-es vonalra és ezt az utasok is tudhatják, nem titok számukra.
Maradva a közlekedési szövetség, a VBB területén és a berlini C jelű tarifazónában: ekkoriban készült el Potsdamban a Campus Jungfernsee végállomás. És ha már elért ide, a város szélére a villamoshálózat, akkor a Berlin-Spandau felől érkező 638-as és 639-es buszt is visszavágták idáig, a potsdami belváros pedig villamossal érhető el. A képen az egyik „elpusztíthatatlan” potsdami KT4-es várja az indulást a pihenő buszok mellett.
A Campus Jungfernsee végállomás átadásával együtt erősen csökkent a történelmi belváros forgalma is: a Nauener Tor alatt már csak a 92-es és a 96-os villamos és ritkábban a buszok zavarják csak meg a manapság nem létező turistaforgalmat.
A potsdami főpályaudvar előtti buszállomás is kedvelt „spotterdomb”: innen most csak a ViP egyik csuklós MAN Lion’s Cityjét mutatjuk meg, amint épp a tárolótér felé tart A busz amúgy a négyajtós kivitelével a „Budapestre majd jó lesz” kategóriába tartozik, vajon ha Potsdamban selejtezik pár év múlva, akkor megjelenik vajon a BKV-nál?
Ugorjunk egyet a város keleti végébe: Strausberg állomást az elmúlt évek során alaposan átépítették. Az S-Bahn peronjai mellé került a nagyvasúti peron, ami egy meglehetősen vitatott, de a korábbinál mindenképpen jobb megoldást jelentett a szűkös állomási kapacitások jelentette problémára. Így ugyanis a nagyvasúti vonatok vágányait nem érintik az S-Bahn-szerelvények, ami kifejezetten fontos lépés volt ahhoz, hogy az S5-ös viszonylat Strausberg Nordig végig 20 perces követést kínálhasson az utasoknak.
Itt látszik is az előbb említett megoldás: pár évvel ezelőtt az S-Bahn harmadik sínes vágányait használta a nagyvasút is (vagy épp fordítva is mondhatnánk…), de mostanra külön vágányutat kaptak a járművek.Az állomás régi állapotáról készült képek a korábbi, az átépítést beharangozó cikkünkben is láthatók.
Picivel arrébb, délebbre Strausbergtől fekszik Woltersdorf. Az itteni, a közlekedési szövetségben a 87-es visoznylatszámot viselő villamosvonal önálló (sziget)üzem, ahol a családias hangulatú, de több mint száz esztendős múlttal rendelkező szolgáltató a mai napig Gothawageneket üzemeltet – csúcsidőszakban akár tíz perces követéssel! A háttérben a végállomásnak is nevet adó zsilip melletti felnyitható közúti híd látszik.
A 87-es vonal belső végállomásán járunk: Rahnsdorfnál a villamos csatlakozik az S3-as S-Bahn-viszonylathoz. A hangulatos végállomást egy hosszabb erdei szakasz követi, ahol megmutathatják a Gothawagenek, hogy mit tudnak.
Nem, nem a koronavírus miatti lezárások idején készült a kép, hanem 2018. március 14-én. Csak éppen „hajnali” 9 óra van még, az itt amúgy tömegekben bámészkodó turisták még a szállodákban reggeliztek, így a Brandenburger Tor és az előtte elterülő Pariser Platz szinte üresen kerülhett képünkre. Tőlünk balra a híres Adlon Hotel épülete fekszik, balra előre pedig az amerikai követség épülete áll.
A föld alatt a korábban Unter den Linden nevet viselő, 1936 óra létező S-Bahn-állomáson egy „Halbzug” kocog dél felé: az S26-os viszonylatot az előző év decemberében szervezték meg és hétköznap az S25-össel közösen ad 10 perces követést Teltow Stadt és Schönholz között, a végállomása északon pedig az S85-ös korábbi végpontjára Waidmannslust állomásra került.
Az állomás nem mellesleg az U55-os metró 2009-es átadásakor kapta a mostani nevét (Brandenburger Tor), mivel az Unter den Linden állomásnevet a BVG „átköltöztette” valamivel keletebbre, az U6-os és az U5-ös metró keresztezésénél építendő állomáshoz.
A buszközlekedés azért a korábbi Kelet-Berlinben is fontos szerepet játszott, igaz, ott az S-Bahn- és a villamoshálózatot kiegészítő jelleggel, alapvetően a helyi igényeket kiszolgálva. A hatalmas marzahni és hellersdorfi lakótelep belső igényeit is a buszviszonylatok elégítik ki. A 195-ös busz két S-Bahn-tengelyt köt össze és tárja fel a Marzahn és Mahsldorf közötti lakóterületeket.
A Rhinstraßeról fordul éppen az Alle der Kosmonauten sugárútra az M17-es viszonylaton közlekedő csatolt KT4Dm-szerelvény. A végállomás szokatlan a kocsi kijelzőjén: a lichtenbergi kocsiszínben fordul a villamos, innen pedig a Hegemeisterweg megállóig pótlóbuszok közlekedtek építési munkák miatt.
Az Evangelisches Krankenhaus Königin Elisabeth Herzberge melletti parkon vág át a Lichtenberg felől Falkenberg felé tartó M17-es viszonylatú Tátra-páros. A típus szinte elpusztíthatatlan, pár éve még 2017-re ígérte a BVG a kivonásukat, de egyelőre még mindig szolgálatban vannak a német fővárosban a típus utolsó képviselői is – immáron 45 éve.
Az U5-ös metró ma már a Hauptbahnhof és a város keleti határán fekvő Hönow állomás között jár. 2018. március 14-én azonban Hönow és a Frankfurter Tor között jártak a vonatok, a Frankfurter Tor és a Strausberger Platz között ingajáratban közlekedett egy szerelvény.
A Strausberger Platz és az Alexanderplatz, az U5-ös akkori végpontja miatt pont a vonalhosszabbítás előkészítése miatt pedig pótlóbuszok szállították az utasokat – már aki erre vette az irányt, ugyanis az alaposan megszervezett utastájékoztatásnak köszönhetően sokan szálltak át Lichtenbergnél vagy a Frankfurter Allenál az S-Bahn szerelvényeire és úgy jutottak be a belvárosba.
Miközben Budapesten a március 15-i ünnepségek zajlottak, addig a RegionalBahn szerzői kihasználták a lehetőséget, hogy a meglehetősen rossz üzemkészségű Solaris Urbino Electric 12-esek egyikével utazzanak a 204-es vonalon a Zoologischer Garten és a Südkreuz között. Azóta persze a villanybuszok bevették Berlint, mégha az „ostrom” nem is volt maradéktalanul sikeres.
A kísérleti üzemben működő járművek – négy villany-Solarisról beszélünk – érdekessége a végállomási indukciós töltési lehetőség volt. A projekt lezárulta után a kocsikat kivonta a BVG, legutóbb sorsukat várták az Indira-Gandhi-Straße garázs hátuljában. Itt a 1686-os számú kocsi azonban még a töltőponton szívja magába villamosenergiát a Südkreuznál.
A Yorckstraße nevet viselő (egyik) S-Bahn-megálló mellett, a Bautzner Straße és a vasút közötti lakópark azóta már kiépült, itt azonban még csak a kőművesek dolgoztak az épületeken. Meglehetősen furcsa, de mégis tipikusan berlini hangulatot áraszt az 1939 óta „ideiglenes” gyorsvasúti megálló és a modern (lakó)épületek elegye.
Az U1-es metró Schlesisches Tor állomása kifejezetten szép, ráadásul itt 1902 óta közlekednek a metrószerelvények. 1961 és a Warschauer Straße állomás újbóli, 1995-ös megnyitásáig innen fordultak vissza a vonatok az Uhlandstraße vagy éppen a viszonylatszervezéstől függően Krumme Lanke felé. Az A3L92 sorozatú kisprofilú metrókocsik egyelőre még maradnak szolgálatban, de az A3(L) sorozat többi darabját szép lassan kiváltják az újonnan érkező Stadler-metrószerelvények.
A belvárosba viszonylag kevés villamos jön be Berlinben és azok is jellemzően a volt keleti részen járnak. Az M1-es és a 12-es villamos egészen a Friedrichstraße melletti területig jutnak el: a Museumsinsel közelében hurokvégállomáson fordulnak a kocsik. A tömbkerülő hurokban itt épp az M1-esen közlekedő Flexity várja az indulást.
Amíg az M1-esen Flexity-k járnak, addig a 12-esen GT6-osok szállítják az utasokat. A villamosok „egymást kerülgetik”, az út jobb széléhez közelebb eső vágányokon pihennek a villamosok, míg a másik vágányon az M1-es kerüli a 12-eseket vagy épp fordítva.
A Hauptbahnhof északi oldalán meglehetősen ideiglenes jelleget mutat az M41-es és az M85-ös buszok végállomása – igaz, ez az állapot nagyjából 2006 óta fennáll. Az M41-es egyébként a város egyik legzavarérzékenyebb viszonylata, hiába jár akár 5 percenként is egyes szakaszokon, a jelentős késések a közúti torlódások miatt mindennaposak.
A főpályaudvar alsó szintjén lévő vágányokon éppen a Budapestről érkezett EC 172-es élén kaptuk lencsevégre a reklámfóliás 101 004-est. A MÁV-START kocsijait ekkor még a DB Fernverkehr kocsija egészített ki, ez utóbbi a kerékpárral utazó utasokat is várta.
Csak egy apróság: ha az elektromos kijelző feladja a szolgálatot, akkor is van megoldás! Még pedig ez a tábla segít az utasoknak, hogy a Zoologischer Garten állomáson a nyugati irányba melyik viszonylatú S-Bahn-járat hova is megy. A digitális kijelzők amúgy ennél csak egy picivel adnak több információt: az indulásig hátralévő idő és a szerelvényhossz jelenik meg ezeken az eszközökön pluszban.
Halász Péter
 


























