2021. 12. 31.

Szilveszteri gyors – 2021. december 25-31.

Elővárosi vasutat nyitottak Szenegálban. Szolgáltatóváltás Nyitrán. Elköltözött az ingavonat. Elköszönt a karácsonyi mozdony. CityJet minden mennyiségben. Prága is a taxibuszra szavaz.


A BAVS mindent is megold – majd egyszer, talán…


Budapest | Magyarország – Februárban véglegesítette a BFK a BAVS nevű vasútfejlesztési koncepciót, amit még 2019-ben kezdett kidolgoztatni az Innovációs és Technológiai Minisztérium BVS néven a TRENECON-FŐMTERV-KTI konzorciummal. Ennek a dokumentumnak a kivonatos tartalomjegyzékét emelték most át az 1994/2021. számú kormányhatározat mellékletébe és osztották ki feladatként elsősorban a mindenkori közlekedésért felelős miniszternek, másodsorban a nemzeti vagyon kezelésével megbízott és a miniszterelnökséget vezető minisztereknek megvalósításra, erről 2023 végétől kezdődően két évente jelentést kell készíteniük a kormány felé. A stratégia elemeire indkatív intézkedési tervként hivatkoznak, avagy nem feltétlenül kötelező bármelyik elem megvalósítása, hanem a rendelkezésre álló források (és az aktuális szavazatszerzési együttható) függvényében valósulhatnak majd meg a részek. A 48 elemű listán vannak olyan még mindig utópisztikusnak tűnő dolgok, mint az Elővárosi járműelőkészítő, karbantartó és tároló funkciók elővárosi fordítóállomásokra telepítése, a Kelenföld állomás – Nyugati pályaudvar közötti vasúti alagút létesítése (eredetileg még diplomamunkaként AliGút néven vált ismertté), a Városligeti delta kialakítása (fizikailag már régóta létezik és Lőportárdűlő lenne a 70-es vonali állomás neve), a Horog utcai delta kiépítése (A BKV köszöni, hogy meg kellett tartania a szintbeni keresztezést…) vagy a már folyamatban lévő Elővárosi vasúti járműcsere program (123 FLIRT és 40 KISS esetleges folytatása) és Budapest-Nyugati – Kőbánya-Kispest hosszú távú fejlesztése (ez egy évek óta forráshiány miatt halasztott földmunkás újjáépítés) című pontok. Természetesen mindegyik határideje 2030 és 2040 közötti, avagy 10-20 év múlva kell majd csak elszámolni ezekkel a tételekkel. A szakmailag kívánatos célállapot az lenne, ha minden elem megvalósulna és nem csak az első néhány hónapban lenne biztosítva a fenntartási forrás, hanem évtizedeken átnyúlóan.

A mindennapi kegyetlen valóság ezzel szemben az, hogy a MÁV Zrt. képtelen az alamizsnaként is értelmezhetetlen éves keretösszegből (27 milliárd a 7000 kilométeres hálózatra) fenntartani a hagyományos pályaszerkezetet sem, a frissen átadott Rákos–Hatvan és Püspökladány–Hajdúszoboszló szakaszon napi szintű a távkezelt sorompók és a biztosítóberendezések hibája, a papíron 160 km/h sebességű Szolnok–Békéscsaba vonalon évek óta legfeljebb a próbajáratos KISS vagy IC+ használja ki a lehetőségeket, 15 éve felújított szakaszokat kell(ene) kompletten átépíteni, a kirakatvonalnak pozícionált hegyeshalmi vonalon pedig lassan műemléki védelmet kapnak egyes sebességkorlátozások. Szinte nem is érdemes felvetni, hogy a menetrendszerűség saját bevallás szerint is borzalmas, Európában a valóban erős megrendelők az ilyen adatokat rommákötbéreznék.

Nyáron az egy hónapos vágányzárban szinte teljesen kicserélték a váltókörzetet, mostanra pedig kinőttek a 20 km/h-ás sebességkorlátozások. Hogyan lesz ebből növekvő menetrendszerűség és növekvő utasszámok?
Önkéntelenül is Moldova György vonatkozó örökbecsűjében vasutas közmondásként hivatkozott tételmondat jut eszünkbe: „A vasutat nyáron a gaz, télen a fagy tartja össze.”
(fotó: Adorján Péter)


H1 helyett Bezba


Prága | Csehország – 2022. január 1-től változik a mozgássérültek eljutási lehetősége Prágában és környékén. A korábbi H1 vonal helyett induló Bezba nevű szolgáltatás ugyan nem lesz része a tarifaközösségnek, mégis kedvező díjak mellett (Prágán belül 50 Kč, azon kívül 70 Kč) lehet majd igénybe venni és rugalmasabb is lesz. Prága város területén és a PID 1-es zónájába tartozó településeken lesz elérhető a megfelelő igazolás (ZTP vagy ZTP/P) ellenében, használatához a legegyszerűbb megoldás az online regisztráció, de e-mail és telefonhívás útján is rendelhető minibusz. Ugyan a szolgáltatási terület a P+0+B+1 díjzónákra korlátozódik, bármilyen közép-csehországi kerületben bejegyzett címmel működni fog, ehhez Petr Borecký közlekedési tanácsos szavai szerint a város évi 13 millió koronával járul hozzá. Természetesen szolgáltatóváltást is jelent a rendszerváltás: a Vega Tour 19, a Lutan 16 kisebb-nagyobb járművel részesedik a szállítási feladatokból, amiket a ROPID központi diszpécserszolgálata koordinál majd.

Korábban hagyományos buszokkal szállították az erre rászorulókat, emiatt a H1-es járat útvonala fix volt
(fotó: PID)


1000 и больше [1000 és növekszik]


Moszkva | Oroszország – Bár két hete még csak a 900. darab vált guruló karácsonyfává, 2021. december 28-án forgalomba állt az ezredik elektromos autóbusz Moszkvában. A jeles alkalomból három jármű kap feltűnő „ruhát”, hogy három hónapig hirdessék a fővárosban a zöld jövőt. Ezidő alatt közel 400 ezer utast fognak szállítani. Egy dízel autóbusz elektromosra cserélése évi 60,7 tonnával csökkenti a szén-dioxid kibocsátást. Az elektromos buszok beszerzése ezzel még nem állt meg, jövőre további 600 darabot gyártanak le Moszkva számára. A beszerzést a város által kibocsátott zöld kötvények fedezik, de a befolyt összegből a 11-es metró, a БКЛ [Bolsaja kolcevaja, avagy Nagy Gyűrű vonal] is épül.

Hivatalos adatok szerint mindössze 20 perc alatt feltölthető az autóbusz, ezt állítólag télen is tudják

Év végi meglepetésként forgalomba állt az első csuklós villanybusz is, amit már tavasz óta teszteltek a szakemberek. A szintén a Kámai Autógyár által épített 18,725 m hosszú buszon akár 135 utas (ebből 48 ülő) is elfér, a hatótávja pedig 90 kilométer lett. Az új busszal egyelőre tesztüzemben találkozhatnak az utasok a T34-es vonalon. A Moszgortransz ebből a típusból is jelentősebb mennyiséget kíván beszerezni, amennyiben jó tapasztalatokat szereznek – Miért is ne szereznének, ugye?

A gyári jelölése KAMAZ-6292 lett, de csak harmonikásként említi a moszkvai közlekedési cég is
(fotók: Мосгортранс [Moszgortransz])


Jubiláló alaptípus


Bécs | Ausztria – Elkészült a 200. CityJet, avagy az ÖBB által megrendelt Siemens Desiro ML. Még 2013-ban rendelte meg az ÖBB az első 100 darabot és rögtön márkanévvel is ellátta őket, majd a megrendelők kívánalmai alapján folyamatosan rendelgetett újabb darabokat belőle. A jubileumi darab a 4746 130 azonosítót viseli, avagy az utolsó S-Bahn-kialakítású darab. Viszont további 21 darab érkezik majd hamarosan a Bombardier Talent 3-ak helyett az ország nyugati végeire.

Az osztrák vasút meg van elégedve a járművekkel, még ha az utasok nem is mindig
(fotó: Marek Knopp / ÖBB)


FénySzilivel mindenhova


Budapest | Magyarország – Bár múlt pénteken még úgy volt, hogy csak a három ünnepi napon közlekedik, gyorsan belátta a MÁV-csoport a hibáját és december 30-ig az országot járta a 350 méternyi fénysorral feldíszített 431 150. Bár korábban ki tudtak szivárogni információk a közlekedéséről, információink szerint a vállalatvezetés döntése értelmében azt megváltoztatták és csak adott napon reggel publikálták a valós menetrendjét – egyes vasútfotósok és az átlagutasok jogos szomorúságára.

December 27-én este készült képünkön az IC 7401 számú vonattal Budapest-Keleti állomásra érkezett szerelvény látható a 10. vágányon
(fotó: Adorján Péter)


Elment az utolsó Stammnetzpendel... az MGB-hez


Reckigen | Svájc – A Rhätische Bahn (RhB) közkedvelt motorvonatai, amelyek Svájc első, kifejezetten S-Bahn-forgalomra szánt szerelvényei is voltak, a Be 4/4-es jelzésű Stammnetzpendelek. Ezek a motorvonatok már sok éve kihalásra voltak ítélve, kivonásuk mégis egyre-egyre húzódott. Utolsó bevetési területük a davosi oldal volt, ahol sokáig jártak Davos és Klosters illetve Filisur között. Az utolsó üzemben lévő négyrészes motorvonat 2021. december közepéig Samedanban volt tartalék. Ennek kivonásáról ugyan még februárban írtunk, de ahogy az lenni szokott, amely járműsorozatnak mi a halálhírét keltjük, az még sokáig él.

Az RhB-hoz beépült riporterünknek abban a szerencsében volt része, hogy 2021. december 7-én még mehetett egy utolsó kört Samedan és Scuol-Tarasp között a tartalékszerelvénnyel, amely egy meghibásodott Ge 4/4 II ingavonat helyére ugrott be
(fotó: Berky Dénes)

A sorozat két tagja azonban átmenetileg megmenekült a lángvágótól, ezeket a szomszédos Matterhorn Gotthar Bahn (MGB) vette meg. A vájtfülű olvasóinknak feltűnhet az ellentmondás, hiszen az MGB ugyan nyomtávban megegyezik, de hálózatán fogasléces szakaszok is vannak, ahol az RhB járművei nem tudnak közlekedni. A megoldás abban rejlik, hogy az MGB-nek csak átmenetileg van szüksége jövő nyáron a két szerelvényre, amelyek egy fogasléc nélküli szakaszon, Fürwangen-Bellwald és Andermatt között fognak közlekedni. Jövő nyáron lesz ugyanis a mindössze 14 évente megrendezett Bundespfadilager, ahol Svájc összes Pfadfinder (nagyjából cserkész) egyesülete gyűlik össze. Jövőre mintegy 35000 résztvevőt várnak, ami miatt szükség lesz shuttle-vonatokra a környéken. Erre az alkalomra szerezte be a két Stammnetzpendelt, amelyeket ezután valószínűleg végleg kivonnak a forgalomból.

A két szerelvény saját lábán jutott át a Vallis kantonban található Reckigenbe, ahol egy mellékvágányon tárolják őket, amíg szükség nem lesz rájuk. A szállítás persze nem volt egyszerű, hiszen az Oberalppasson nagyon is van fogasléces szakasz. Disentis/Mustérig csatoltan közlekedtek a szerelvények, ahonnan egyesével, a völgyoldalon mindig egy MGB HGe 4/4 II-es mozdonnyal megtámogatva jutottak át a hágón. Ehhez egy speciális csatláselemre volt szükség, amellyel a fogaskerekű mozdony feltolta a négykocsis vonatot Oberalppass állomásig. Itt körüljárás után az Andermatt felé való ereszkedés során a mozdony a Stammnetzpendel előtt, a völgyoldalon volt. A különleges szállításokra az éj leple alatt került sor, amikor nem zavarták a menetrend szerinti közlekedést. Andermattból Reckigenig a két motorvonat ismét saját erőből jutott el.


Ebből csak víz jön ki


Villach | Ausztria – Februárban megkötött keretszerződés terhére rendel 5 hidrogénes autóbuszt az ÖBB Postbus, hogy Villach helyi közlekedését zöldítse. A megállapodás szerint 12 méteres hosszúságú buszokba 1560 literes tartályokat, 70 kW teljesítményű üzemanyagcellát és High-Power akkumulátorokat szerel a lengyel gyártó, így akár 350 km is ehet a hatótáv. A szállítás határidejeként 2022 novembert jelölték meg a felek, így feltehetően a következő menetrendváltástól közlekednek majd közforgalomban Karintia fővárosában.

2019 nyarán mutatkozott be a piacon az Urbino 12 hydrogen, de már 8 európai országból vásároltak belőle közel 100 darabot
(fotó: Solaris)


Enyhe hibriddel akadálymentesítenek


Łódź | Lengyelország – Július 1-jén írta alá a szerződést az MPK-Łódź és a Solaris, az első 7 szólót pedig már le is szállították. Az új buszok úgynevezett mild-hybrid rendszerűek, összesen 29 szóló és 22 csuklós érkezik nettó 113 millió złoty ellenében 10 éves lízingszerződés keretében a városba, ahol így selejtezni tudják az utolsó magaspadlós Mercedes-Benz O345G-ket, avagy klasszikus Conectókat, amiket 2006-ban vettek.



Vasútfejlesztés Afrika csücskében


Dakar–Diamniadio | Szenegál – 5 évnyi építkezés és több halasztás után vasútvonalat nyitottak Nyugat-Afrikában. A 36 kilométer hosszú, normálnyomtávú, 13 állomásos, kétvágányú, 25 kV 50 Hz~ rendszerrel villamosított vonalon 15 négyrészes, 72 méteres Alstom Coradia Polyvalent közlekedik, melyek MAN D2676 LE624 (353 kW/480 LE) dízelmotorokkal is rendelkeznek és 160 km/h-val is képesek közlekedni, akár 535 utassal a fedélzeten. Az összesen egy milliárd eurónyi hitel nagy részét különböző fejlesztési bankok (IsDB, AfDB) biztosították, de 230 millió eurónyi francia állami hitel is érkezett a francia AFD felől, a beruházásnak pedig van egy második fázisa is, mely a 2017-ben megnyitott Blaise-Diagne nemzetközi repülőtérig tart majd és újabb 19 kilométeres szakaszt jelent 14 állomással. Az üzemeltető SETER napi 115 ezer utast vár, a vonatok hétköznap 10, hétvégén 15-20 percenként indulnak, a teljes vonalon pedig 20 perc lesz a menetidő, a repülőtérre pedig 50 perces menetidődt terveznek. A vasút fő feladata a két város között ingázók mainál környezetbarátabb elszállítása és a forgalmi torlódások csökkentése az A1 jelű autópályán, amivel akár 19 ezet tonna CO2-kibocsátást is megspórolhatnak majd a szenegáliak. A jegyárak 500 és 2500 CFA-frank ($2,5 és $4,3) között érhetőek el, utóbbi az első osztályú helyekért fizetendő. Az átadón Macky Sall, Szenegál elnöke is részt vett és történelmi lépésként hivatkozott az új vasútvonalra.


Az országban korábban csak méteres nyomtávú vasutak voltak, amiket a belga kötődésű Transrail tart fenn. A dakari kikötőbe vezető Dakar–Niger viszonylatú, főleg áruszállításra használt vasútvonalat megtartották, egyvágányú pályaként követi a most épült újat.


Zöld-fehér nagy villamosok érkeztek


Varsó | Lengyelország – Újabb 5 ER 160-as sorozatú ötrészes Stadler FLIRT motorvonat érkezett a Koleje Mazowieckie telephelyére, így már 26 ilyen jármű köthető a regionális vasútvállalathoz. A 2020 szeptemberében kötött keretszerződés szerint a 2008-ban vásárolt 10 klasszikus, négyrészes darab mellé három év alatt másik 18 harmadik generciós darab érkezik, elsődleges feladatuk a Skierniewice–Warszawa–Mińsk Mazowiecki vonal járatainak kiszolgálása lesz. Az új motorvonatokért összesen 398 millió złoty cserél gazdát, ebből 126 millió EU-s támogatásból származik és a karbantartás 15 évig a gyártóval közösen végzik ezen árban foglaltan.

A lengyel főváros környékén egyre több a korszerű jármű
(fotó: Koleje Mazowieckie)


Arriva megy, Transdev jön


Nyitra | Szlovákia – Az új év fontos változást hoz Szlovákia hatodik legnépesebb városában: az Arriva helyett a Transdev lesz a városi közlekedési szolgáltató a következő 10 évben. A 28 vonalon összesen 80 autóbusz szolgáltat majd. A tenderen 130 millió eurós ajánlattal nyert a Transdev Morava A flotta a gyártót leszámítva viszonylag változatos lesz: 11 darab BN 9.5, 16 darab NB 12 négy ajtóval, 15 darab NB 18 öt ajtóval, 20 darab NS 12 három ajtóval és 18 darab NS 18 négy ajtóval. Utóbbi típus folytatja az elődmodell hagyományát és a gyártó első eladott flottája a csuklós modellből. Mindegyik hagyományos dízelmotoros ZF automata váltóval és a város által előírt világoskék és fekete színekben. Az utasok kényelméről légkondicionáló, biztonsági kamerák, nagy képernyős utastájékoztató rendszer, díjmentes WIFI és USB-portok gondoskodnak majd, de az elsőbbségi ülőhelyeket eltérő üléshuzattal is megjelölték. Külön megjegyzendő, hogy az utastéri ablakok esetében a sötétítés és a reklámfóliázás is tiltott lesz. Bár már korábban is létezett a városban közlekedési kártya, azokat mindenképpen cserélni kell és díjmentes lesz, míg az új kártya 5 évre 3 € ellenében szerezhető be. Természetesen nem fontos kiváltani a kártyát, az új járműveken már a felszálláskor is megvásárolhatunk majd bizonyos termékeket és azokat egyérintéses bankkártyával vagy megfelelő mobiltelefonnal is ki tudjuk majd fizetni. Aki nem szeretne a hagyományos formátumú jegyekkel közlekedni, annak a BUS Nitra appot kell letöltenie és abban a valós idejű adatokkal történő utazástervezés mellett akár havi bérlet is vásárolható lesz.



Forgalomban a magaspadlós villamos


Köln | Németország – Megadta az engedélyeket a TAB a kölni KVB új magaspadlós villamosához, vagy ha úgy tetszik Stadtbahn-kocsijához. A HF6-osokat a szomszédos Düsseldorfban székelő Rheinbahnnal közösen szerezték be a városi gyorsvasúti hálózatra, pótlandó a legöregebb DÜWAG B80-as Stadtbahn-kocsikat – persze a tender nem volt teljesen sikeres, bíróságnak is közbe kellett avatkoznia.
A KVB az új kocsikat január 1-jétől állítja forgalomba a 3-as vonalon Görlinger-Zentrum és Thielenbruch között, de egyelőre csak hétvégén, a hétközi napokon pedig a járművezetők típusismereti képzése zajlik majd.
A TAB engedélye egyébként korlátozott, a járművek csak magaspadlós üzemben használhatók, az alacsonyabb peronnal rendelkező megállókhoz szükséges lépcsőket a járművek nem nyithatják ki a próbafutások során felmerült problémák miatt. A KVB tervei szerint – a gyártó Bombardierrel Alstommal közösen – hamarosan rendezi a gondokat és 2022 tavaszán a sorozatkocsik is érkezhetnek a Rajna-parti városba a most forgalomba álló prototípusok után és a teljes, 27 darabos rendelés járművei nyolc évvel a szerződéskötés után, 2023 elejére érkezhetnek Kölnbe.
A hivatalos bemutatkozás ugyan még hátra van, viszont december 28-án már kimerészkedett a hálózatra és utasokat is szállított az 5301+5302 szerelvény, amiről a stadtbahnkoeln.de közölt képeket, melyek itt és itt tekinthetőek meg.


Zólyomban nem ismert fogalom az arachnophobia


Zvolen | Szlovákia – A ČD 2021-ben bevásárolt használt Stadler RS1-esekből. A típus nem teljesen ismeretlen a vállalat számára, hiszen RegioSpider márkanéven már 10 éve közlekednek, elsősorban Liberec, Pardubice és Jihlava környékén. A használtan beszerzett példányokra egyelőre csak a vasúttársaság logója került fel, ám egyéb arculati elemeket nem változtattak rajta. A főjavítást azonban „külföldön” kapja meg a 22 egyelőre krémszínű RS1-es: a ŽOS Zvolen nyerte az erről szóló pályázatot. 21 hónap alatt kell megújulnia a járműveknek, amelyek az új fényezés mellett USB portokat, 230 V-os konnektorokat, WiFi-t és klímaberendezést kapnak. A ŽOS Zvolen berkein belül nem ez az első ilyen jellegű munka: korábban a ČD szintén használtan beszerzett Stadler GTW-i is itt újultak meg, amelyek azóta Olomouc környékén futnak közmegelégedésre.

Minden olvasónknak kellemes ünneplést kívánunk és jövőre is szállítjuk majd az érdekes híreket országhatáron innen és túlról, ahogy az elmúlt 10 évben.
Boldog új évet!

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Gyorgyovics Krisztián, Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.