2023. 09. 30.

Hétvégi gyors – 2023. szeptember 24–30.

A labanc a gonosz, már megint. A neheze még hátravan a Gotthardon. A csehek Vectrainja készül. Az Ezüstnyilak lassan kihalnak. Olcsó jegyek csak digitálisan. Hírösszefoglalónk a kattintás után.


A labanc a gonosz!


Budapest–Wien [Bécs] | Magyarország–Österreich [Ausztria] – Pénteken délután reagált a MÁV-csoport az ÖBB intézkedésére, ami szerint október 2-ától 26-áig a legtöbb rjx vonatot kettévágják Bécsben, azaz a főpályaudvaron másik vonatba kell majd átszállni. Az ÖBB közlése konkrétumokat nem tartalmazott, míg a MÁV-csoport szerint:
A Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló railjet vonatok csak Bécsig közlekednek (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68), utasaik bécsi átszállással utazhatnak tovább a bajor főváros felé. A változás nem minden railjet járatot érint, így a Keleti pályaudvarról 6:40-kor Zürichbe induló és 17:40-kor Salzburgba induló járat (rjx 162, rjx 42) a teljes útvonalon közlekedik.

Hozzátették:
Az utazóközönség számára tehát továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények mind belföldön, mind a külföldi szakaszon. Ahhoz, hogy az ÖBB Bécsben ne kényszerítse átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, olyan lépéseket kellett volna megtennünk, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan. Ugyanakkor elsősorban az osztrák államvasutak döntésein múlik, hogy az ideiglenes forgalmi rend Bécsben ne okozzon a minimálisnál nagyobb kényelmetlenséget az érintett utasoknak: segíthetnek például a csatlakozó járatok közeli vágányokról történő indításával vagy azzal, hogy bevárják a türelmi időn belül érkező Budapest járatokat. Az ÖBB és a MÁV illetékesei között az egyeztetés folyamatos.

Azaz: ezúttal is a gonosz labancok a hibásak, amiért nem akarják fél Európa menetrendjét bedönteni Lázár János parancsba adott pályafelújítása miatt. Úgy tudjuk egyébként, hogy az ÖBB a már a vágányzár elején, azaz szeptember 18-án már ultimátumot intézett a magyar vasúthoz: ha a nemzetközi vonatok menetrendszerűségén nem javítanak drasztikusan, október 3-ával elvágják ezeket a járatokat Bécsben, az utasokat átszállásra kényszerítve. Ezek szerint ez a lépés aktiválódott az osztrák félnél, a sikeretelenséget pedig a MÁV-csoport azzal ismeri be, hogy diszkréten befaragták a vágányzári összefoglalóba a vonathoz között jegyek kötöttségének feloldására vonatkozó mondatokat a vágányzári információs oldalba.
Október 26. után egyébként Budapest-Kelenföld és Tatabánya között teljes kizárás lép érvénybe, a nemzetközi vonatok is várhatóan vagy Tatabányán vagy Győrben fordulnak majd, de alig egy hónappal a teljes kizárás előtt még semmilyen információ nem ismert nemhogy az utasok, de a társvasutak számára sem a részletekről, az érdeklődő utasok csak némi homályos utalgatást kapnak.


A neheze még hátra van


Gotthárd-bázisalagút | Svájc – 2023. szeptember 24-én, vasárnap délután jelentette be az SBB, hogy sikerült kihozni az utolsó összetört kocsit is a bő egy hónapja történt kisiklásos balesetet követően. A 8 km hosszú megrongált szakaszról 30 kocsit hoztak a felszínre és a szállított árú okozta szennyeződéseket is eltávolították. Számításuk szerint október közepéig tarthat a károk felmérése, utána indulhat meg a valószínűleg hónapokig tartó helyreállítás. A bevezetett korlátozások továbbra is érvényben maradnak, a Tessin és Olaszország felé utazók késésekkel kell számoljanak.
A BAV-val történt egyeztetések hatására szeptember 29-től heti egy vonatpár kapott engedélyt az alagútban közlekedni, amihez az SBB-nek módosítania kellett a menekítési terveket. A pontos időpontokat egy önálló aloldalon hozták nyilvánosságra.


Vectrain: ready


München | Németország – Elkészült az első vezérlőkocsi a České dráhy ComfortJet nevű szerelvényéhez, melyet a Siemens házon belül épített meg. Bár kotábban úgy tűnt, hogy a szerelvényeket a Škoda Group gyártja majd, a két végét (mozdony és vezérlőkocsi) mégsem engedte ki a kezéből a német multi. Petr Šťáhlavský, a ČD szóvivője megemlítette, hogy a kötelező próbák már folyamatban vannak, várhatóan 2024 első felében már belföldi forgalomba tudják majd állítani őket, de még vezérlő- és étkezőkocsi nélkül. Felbukkanáukra a jól kihasznált Praha–Ostrava és Bohumín–Praha–Františkovy Lázně útvonalakon lehet számítani. A szerződés szerinti 2026-os véghatáridőre mind a húsz egységnek meg kell szereznie az engedélyeket Koppenhágától Berlinen és Prágán át Budapestig, illetve Villachig, így a mai Berliner, Metropolitan és Vindobona neveket viselő vonatokon lesznek bevethetőek.

Hivatalosan ezek leszenk az első Vectrain szerelvények, melyekről az InnoTrans alkalmával még csak sejtelmesen nyilatkoztak. A beltérben nem látható nagy meglepetés, erősen hasonlít a már közlekedő InterJet egységekre.
(fotók: ČD)


Olcsó jegyek hamarosan csak papírmentesen?


München | Németország – A Deutsche Bahn tervei szerint októbertől a Sparpreis és Supersparpreis díjszintű jegyeket csak személyes kapcsolati adat (e-mail-cím vagy telefonszám) megadása után szolgáltatnák ki, 2024-től pedig ezeket kizárólag online felületen értékesítenék. A PRO BAHN utasjogi szövetség ebben digitalizációs kényszert lát és véleményük szerint ezáltal főleg az idősebb korosztályt zárhatják ki az olcsó jegyet váltók köréből. Kritizálják azt is, hogy az utazás közbeni információk sokszor pontatlanok, a megújult weboldalon pedig nehezen vagy sehogy sem hozzáférhetőek egyes információk. Felhozzák problémaként, hogy az e-mailes tájékoztatás lassú és nagy mennyiségű üzenetet generál, az információ pedig elveszik. Emellett mintegy meggyanúsították a vasutat, hogy marketing célokra kívánják felhasználni a kapcsolattartási adatokat.
A megújulás alatt álló DB Navigator applikáció új verziójában az értesítések kezelése jelentősen javult, ezt a funkciót már át is ültették az éles rendszerbe. A papíron megvásárolt jegyekkel a Komfort Check-In sem működik, avagy a súlyos szakemberhiány mellett legalább kettő emberi találkozás szükséges egy érvényesített utazáshoz. Véleményünk szerint a 2024-től szintén csak valamilyen digitális formátumban elérhető és már most is igen népszerű Deutschlandticket mellett nehezen lehet az okostelefon vagy az internet-hozzáférés hiányával érvelni.

A megújuló személyes értékesítési pontok szolgáltatásai ugyan névleg nem változnak, de minden téren mások lesznek. Ha a MÁV-csoport által követett logika szerint gondolkoznak, akkor az önkiszolgáló és papírmentes értékesítési csatornát árazásban premizálva jó lóra tesznek, mivel hatékonyabb és költségtakarékosabb megoldást kapnak az utasok.


Pfiat di, Silberpfeil!


Bécs | Ausztria – Alig két hónapja állt forgalomba az első Type XFeliX” a hálózaton, máris újabb 10 példányt rendelt a Wiener Linien. Ezzel az opciós mennyiséggel már összesen 44 hatkocsis egység kerül majd 2026-ig, ezáltal az életkorhoz tartozó megbízhatóságot is figyelembe véve teljes mértékben kiválthatóak lesznek a Type U „Silberpfeil” egységek.


Ütemezett felújítás


Schiphol | Hollandia – Újfent korlátozásokat léptet életbe a ProRail, a holland pályavasút Amszterdam repülőtere környékén. Az 1981-ben átadott alagútban gyakorlatilag percenként indul vagy érkezik egy vonat, a pálya pedig elhasználódott. Idén ősszel hat hétvégén lesznek korlátozások, amikor a korábbinál lényegesen kevesebb vonat közlekedhet a munkavégzés miatt. Nem csak a pályatestek újulnak meg, hanem a repülőtéri állomáson a peronok és járművek padlószintjét is azonos magasságba hozzák, illetve a rámpákat lépcsőkre és liftekre cserélik. A teljes folyamat 2028-ig tart és a repülőtér forgalma miatt csak tavasszal és ősszel tudnak dolgozni a szakemberek.



Jena | Németország – Mindig is különlegesnek számított a manapság Lichtstadt márkanevet használó város villamosüzeme, mivel kétirányú motorkocsikat és pótkocsikat használt, emiatt a ČKD-korszak teljesen kimaradt. Volt viszont helyette Gothában épített villamos bőséggel, melyeket a '90-es évek közepén kezdtek leváltani az akkor korszerűnek számító AEG/Siemens GT6M-ZR típussal. Az idén már a koraidarabok a 27. üzemévüket ünnepelték, ezért korábban döntés született a cseréjükről, melyhez 24 Stadler Tramlink érkezik hamarosan. A 33 darabos sorozatot Łódź vásárolta meg, az első kettő elszállítása pedig meg is történt a héten.


Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.