2025. 11. 13.

Hazai gyártású Intercity a lengyeleknél

Fontos megbízást nyert el a versenytárs felvásárlása óta a portfólióját szortírozó és a határidőket rendszeresen túllépő Alstom. Ezúttal egy különlegesnek mondható, régóta várt járműsorozat sínre állítása a feladat. A megrendelő szerint egy új minőséget jelentenek a leendő szerelvények egy fontos szegmensben.



Évekig húzódó folyamat végére került pont a szállítási szerződés ünnepélyes aláírásával, egyben egy új korszak kezdetét is beharangozza a járműbeszerzés. Ugyan már 2021-ben is felmerült a lengyel állami tulajdonú és kizárólag távolsági személyszállítást végző PKP Intercity döntéshozóinál a belföldi vonalakon a kapacitásnövelés, aminek megoldását az emeletes távolsági motorvonatok beszerzésében látták. A pályázatot ugyan meghirdették, de a tárgyalások során indokolatlanul magasnak minősített összegekről érkeztek ajánlatok és érvénytelen lett a beszerzés. 2023. augusztusában végül újfent nekiveselkedtek a feladatnak és 2025. szeptemberére már előzetes eredményt tudtak felmutatni.

Az immár véglegesnek mondható eredmény értelmében az Alstom sziléziai üzemében írhatták alá a szerződést 2025. november 12-én. A helyszínt adó Chorzów a kocsiszekrények, a mazóviai Nadarzyn pedig a forgóvázak gyártásáért felel majd, ezáltal jelentős arányban lengyel hozzáadott tartalmaz a kész jármű. Az alapmennyiségben szereplő 42 hatrészes egység és a 30 éves teljeskörű karbantartás 6,9 milliárd złotyba (~1,6 milliárd euró) kerül a PKPIC-nek, de további 30-ra is rendelkeznek opcióval.

Beata Rusinowicz, az Alstom lengyelországi ügyvezetője és Janusz Malinowski, a PKP Intercity vezérigazgatója mutatják a kamerának a kézjegyükkel ellátott megállapodást. Háttérként egy az SFBW számára épülő Coradia Max szolgált.

A padlómagasság 760 mm lesz, a mozgásukban korlátozott utasok számára fenntartott helyekhez közeli ajtóknál emelőberendezés segíti majd a más magasságú peronok elérését. A kétosztályos utastérben 550 ülőhelyet osztanak el, de lesz családi és csendes zóna is, valamint egy bisztró. Minden ülőhelynél elérhető lesz majd konnektor, hiszen a fedélzeti WiFi-re csatlakozó eszközöket tölteni is kellhet. Az akár csatolva is üzemképes szerelvények 200 km/h végsebességet érhetnek el 3 kV egyenáramú és 25 kV 50 Hz váltóáramú felsővezeték alatt – középtávon Csehország felé szeretnének járni velük. Amennyiben a határidőknek megfelelően megszerzik az engedélyeket, akkor 2029 és 2032 között (az opciós darabok 2035-ig) állhatnak forgalomba, ahol a hagyományos szerelvényeket szorítják majd ki az InterCity kategóriában Warszawa, Gdańsk, Łódź, Olsztyn, Wrocław, Kraków, Białystok és Terespol célpontokkal, továbbá a 2032-ben átadni tervezett CPK nevű központi repülőteret is elérhetik majd.

Korábban még nem látott konfigurációt ajánlottak Lengyelországba: négy emeletes fog közre két egyszintes kocsit. Beltéri képeket egyelőre nem mutattak meg.
(képek: Alstom)

A típusból az Alstom saját bevallása szerint korábban már 500 feletti darabszámot adott el, forgalomba viszont még csak a CFL-nek szállított korai darabok álltak, viszont a német piacosok (az LNVG tavaly már látott darabjai, a DB Regio két hesseni csomagja, Baden-Württemberg, a NAH.SH és Mecklenburg-Elő-Pomeránia megrendelései) és a RENFE által megrendelt 201 darab már egy-két éves késésben vannak.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.