2012. 11. 26.

Velaro D: majd jön

Bár eredetileg úgy volt, hogy az előző menetrendváltással csatasorba állhat a DB AG új üdvöskéje, később a Siemens (a gyártó) az idei menetrendváltásra módosította a határidőt, most úgy tűnik, hogy ehhez képest is csúszik a vonatok forgalomba állítása.




A Siemens a vonat vezérlőrendszerének hibájára hivatkozva november végén közölte: nem tudják forgalomba állítani a Velaro D szerelvényeket a menetrendváltással, bár az eredeti tervek erről szóltak. A DB AG-vel közösen átalakítják a vezérlőrendszert, ez azonban időt vesz igénybe és várhatóan csak valamikor 2013 tavaszán állhatnak forgalomba az első szerelvények.
A DB AG még 2008. december 17-én rendelt 16 Velaro D motorvonatot a Siemenstől. Az ICE 3-as vonatokon alapuló szerelvények beszerzésére 495 millió eurót (mai árfolyamon közel 141 milliárd forintot) szántak. Akkor 2011 decemberét vállalta szállítási határidőként a Siemens. 2011 végén egy olasz beszállító problémái miatti késést jelentett a Siemens és a DB AG-vel közösen arra jutottak, hogy – 30 millió euró (8,5 milliárd forint) kötbér ellenében – jövő tavassszal állhatnak forgalomba. Végül azonban a Siemens bevállalta, hogy idén, a menetrendváltásra az első nyolc szerelvény forgalomképes lesz. A kötbért azonban nem készpénzben kéri a DB AG, hanem hosszas huzavona után megállapodtak abban, hogy a Siemens egy további, tizenhetedik vonatot szállít a kötbér fejében.
Az egyre húzódó hatósági engedélyeztetési eljárás miatt a közlekedési minisztert, Peter Ramsauer és a DB AG első embere, Rüdiger Grube megbeszéléseket folytatott egymással november 23-án, ekkor derült ki, hogy várhatóan csak jövő tavasszal állhatnak forgalomba a vonatok.
A DB AG azonban úgy számolt a 2012-2013-as menetrend kialakításakor, hogy néhány, 407-es sorozatszámmal jelzett vonatot a belföldi forgalomban már bevethet, enyhítve az ICE-flottában fokozattan jelentkező járműhiányon. Különösen az ICE 3-asok tekintetében áll szűkösen a DB AG: miután a Frankfurt am Main–Köln nagysebességű pályán egy vonat ajtaja kiesett; majd Mühlheim am Main határában egy másik szerelvényt egy, a sínekre került kukásautóval sikerült leamortizálni. Ráadásul ez utóbbi a DB AG kevés, SNCF-kombatibilis ICE 3-asainak egyike volt.
(fotók: DB AG)

A hamarosan életbe lépő menetrendben ugyan csak tartalékként szerepeltek volna a vonatok, de az elmőlt évek tapasztalatai szerint a téli időjárás következtében szükség szokott lenni a készenlétet adó vonatokra. A DB AG megerősítette: ezen a télen (sem) rendelkeznek majd megfelelő tartalékkapacitásokkal az ICE-vonatok tekintetében, így könnyebben előfordulhat, hogy mozdonyos szerelvényekkel kell pótolni a kieső motorvonatokat.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.