2013. 01. 03.

Érkezett ajánlat a motorvonattenderre a beadási határidőre

fotó: Halász Péter • © www.RegionalBahn.hu, 2012
Érkezett ajánlat a MÁV-START motorvonatok beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárására, amelynek beadási határideje csütörtökön 10 órakor járt le.

A MÁV Zrt. egyelőre nem adott tájékoztatást a pályázók számáról, az MTI azonban megtudta, hogy a Magyarországon érdekeltséggel rendelkező vasúti járműgyártók közül a Stadler határidőre megtette ajánlatát, a Bombardier viszont nem indult a tenderen. Korábban a tender kapcsán körbejártuk a piacot és megnéztük a lehetséges versenyzőket: a Bombardier a Talent 2-vel indulhatott volna, míg az Alstom a Coradia Continentalt nevezhette volna.
A MÁV-START Zrt. múlt év novemberében hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást saját részre 42, a GYSEV számára 6 villanymotorvonat beszerzésére.
Az európai közbeszerzési értesítőben tavaly novemberben közzétett ajánlattételi felhívás szerint a MÁV-START számára 42 normál nyomtávú, egyáramnemű, legalább 50 százalékban alacsonypadlós elővárosi villamos motorvonat szállítására, üzembe helyezésére és kapcsolódó szolgáltatásokra szól. Az alkatrész utánpótlást 30 évig kell vállalnia az ajánlattevőnek. A GYSEV esetében 6 normál nyomtávú, egyáramnemű ugyancsak legalább 50 százalékban alacsonypadlós regionális villanymotorvonatot kell szállítani, a további feltételek azonosak a MÁV-START vonatainál leírtakkal.
A kiírás szerint a járműveket 2015. szeptember 30-áig kell leszállítani.
A beszerzést az Európai Unió és a magyar állam közösen finanszírozná a Közlekedési Operatív Program keretében.

MTi, RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.