2013. 04. 30.

Buszsimogató a Városligetben

Április utolsó napjának délelőttjén Orbán Viktor, Tarlós István és a BKK vezérigazgatója, Vitézy Dávid vette át a Mercedestől a közlekedésszervező cég megbízásából a VT-Transman üzemeltetésébe kerülő új Citaro-buszokat – beszámolónk itt olvasható. A kocsik ezután tettek egy tiszteletkört a fővárosban, majd déltől kora estig várták a budapestieket, hogy megnézzék milyen buszok is lepik el a fővárosi utakat május 1-jétől. Mi is megnéztük az új járgányokat. A hajtás után következik a képes beszámolónk.

Citaro-hátsók a Hősök terén. Május 1-jétől a vadonatúj kocsik is Budapest utcaképének részei lesznek

Felsorakoztak az elsőnek forgalomba álló buszok – egyelőre még csak álló helyzetben nézhették meg őket a budapestiek

A szóló kocsik egyike

A buszokon kihajtható rámpa segíti a kerekesszékes utasok ki- és beszállását – éppúgy, mint az Ikarus 412-eseken vagy éppen a Volvókon

A szóló kocsik utastere. A kétféle leszállásjelzőnek komoly szerep van: a jegykezelő felett látható kisebb változat csak leszállási szándék jelzésére szolgál, míg a bal oldalon látható hosszúkás változat a kocsi álló helyzetében az ajtót is nyitja – éppúgy, ahogy azt az európai sztenderdek előírják

A szóló kocsik alkalmasak az első ajtós felszállási rendre is. Az első jegykezelő ennek megfelelően a vezetőfülkénél kapott helyet. A lyukasztó mögött a FUTÁR-rendszer fedélzeti berendezése látszik

A szóló kocsik vezetőasztala. A járműveken az ajtókat egyenként ki lehet nyitni, de a 400-as Ikarusokon és a Volvókon is megszokott engedélyezési rendszer is működik

A csuklós kocsik egyike. A járművek négy ajtós kivitelben épültek

A csuklós busz utastere. A kocsi teljes egészében alacsonypadlós, az ülések egy részre azonban a gépészeti berendezések elhelyezése miatt dobogón kapott helyet – ahogy az megszokott bármilyen alacsonypadlós autóbusznál

A csuklós kocsik vezetőasztala nem sokban tér el a szóló járművekétől. Mind a négy ajtót külön-külön lehet vezérelni

A buszokon Budapesten először nem egy-két soros pontmátrixos kijelzők, hanem TFT-monitorok jelzik előre a következő megállót. A képernyőket a LAWO szállította

A buszok május és július között folyamatosan állnak forgalomba. A VT-Transman 159 kocsit, 79 szólót és 80 csuklóst vásárolt. Ebből összesen 150 darab (75-75 szóló és csuklós) vesz részt a közforgalomban, a többi jármű tartalék a különféle meghibásodások esetére

szöveg: Halász Péter
fotók: Óvári Péter

2 megjegyzés:

  1. Amúgy van valami szabály a márkajelzések eltávolíthatóságára? Több üzemeltető is direkt jelzések nélkül kéri a járműveket, hogy aztán szabadon használhassa a teljes felületet (pl. egyes berlini buszokon a Brandenburgi kapu, mint városi imázs látható). Budapesten is tetszene, ha a BuDaPeST felirat nem egy sarokba volna beszorítva, hanem alul a nagy felületen dominálna egyedüliként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kérdés jó. Bár gondolom, a márkajelzés nélküli kivitel, mint kvázi extra drágítja a járművet, hiszen el kell térni az alapvetően rendelkezésre álló formáktól. De hogy pontosan hogyan működik mindez, azt nem tudom sajnos.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.