2013. 10. 09.

Szűkített lista

Kialakult a szűkített lista azokról az esetleges üzemeltetőkről, amelyek még versenyben lehetnek a berlini Ringbahn-hálózat üzemeltetéséért – tudatta a megrendelőket képviselő Verkehrsverbund Berlin-Brandenburg.

A tervek szerint 2017 decemberétől kellene átvennie a lehetséges üzemeltetőnek a Ringbahn, valamint a Köngis Wusterhausen felé közlekedő S46-os és a Spindlersfeldre járó S47-es, no meg a Hohen Neuendorf és Zeuthen közötti S8-as viszonylat üzemeltetését. Az S46-os esetében érdekesség, hogy a VBB közlése szerint a járat Berlin Hauptbahnhofról indulna, így tehát adott, hogy a jelenleg rövidke, Y formájú „S21-es” vonal egyik ágát melyik járat fogja kiszolgálni: nyugat, azaz Jungfernheide felől az S46-os érkezik majd.
A tervek szerint az új szolgáltatónak 74 darab négy kocsis és 28 darab két kocsis egységekkel kell rendelkeznie a menetrend szerinti forgalomhoz, további szerelvényekkel kell rendelkezni a tartalékok biztosítása érdekében. A szolgáltató évi 9,4 millió vonatkilométerre szerzdőhet majd.

Az S46-os lehet az egyik viszonylat, amelyet az új üzemeltető kezelésébe adnak 2017-től

A Rundfunk Berlin-Brandenburg híradója, az Abendschau szerint a DB AG mellett még mindig versenyben van a brit National Express és a hong-kongi MTR, valamint a párizsi RATP is. A járműgyártókról – a Siemens-Stadler Rail duóról és a Bombardierről – nem esett szó.
A hírműsor sokat foglalkozott azzal, hogy a brit pályázó komoly pontosságot, tisztaságot és a szolgáltatási színvonal emelkedését szeretné elérni – ebből az sejthető, hogy a pályázó igen komolyan esélyes a tender elnyerésére. De nem lesz könnyű dolguk: az új motorvonatok beszerzésére mintegy 600 millió eurót kell fordítani és emellett számos más kiadás is terheli őket majd: például át kell venniük és évekig változatlan feltételekkel kell foglalkoztatni az érintett mozdonyvezetőket is. Tobias Richter, a National Express nevében nyilatkozó szakember jelezte: az szinte biztos, hogy 2017-ig nem állhatnak forgalomba az új motorvonat, a meglévő járműveket kell majd üzemeltetni az új szolgáltatónak valamilyen formában.
A britek egyébként Északrajna-Vesztfáliában is nyertek: ők üzemeltethetik a forgalmas RE7-es és RB48-as vonalakat.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.